Képviselőházi irományok, 1892. XX. kötet • 619-652. sz.
Irományszámok - 1892-634. Az igazságügyi bizottság jelentése, „az állami anyakönyvekről” szóló törvényjavaslat tárgyában
635. ezám. 105 635. szám. A honvédelmi minister jelentése, az 1893. évi VII. törvényezikk II. Beruházások VIII. fejezete alatt, a honvéd-főparancsnokság elhelyezésére szükséges épület létesítésére megszavazott: 320.000 frtnyi hitel felhasználása és ezen ügyben tervbe vett intézkedések felől. Tisztelt Képviselőház! A kincstár tulajdonát képezett, volt honvéd-főparancsnoksági épület eladásának bejelentése alkalmával, a befolyt 320.000 frtnyi vételárnak az 1893. évi állami költségvetésben hitelképen való megszavazása kéretett oly czélból, hogy ezen összegből a honvéd-fó'paranosnokság részére egy új épület emeltessék. Ezen hitel az akkori eló'leges számitások és puhatolások szerint, a tervbe vett épitkezósre, némi hiány leszámításával, elégségesnek is látszott. Az emelendő új főparancsnoksági épület telkéül ezélszeriíségi, városrendezési és szépészeti szempontból egyaránt már eleve a honvédelmi ministerium palotájával tőszoinszédos, — a Dísztérig nyúló telektömb szemeltetett ki. Az ezen helyre tervezett épület költségeinek előleges kiszámításánál következő három tényező is szerepelt: 1. hogy a fó'városi közmunkák tanácsa, — tekintettel a városrendezési és szépészeti előnyökre, a fő- és székváiosi pénzalapból az építkezési kiadásokhoz hozzájárul ; 2. hogy a megvásárolt telkekből, a szabályozási vonal folytán, a közterületre eső részért megfelelő' kárpótlás jut; 3. hogy a budai evangélikus hitközség temploma, paplaka és iskolája, kisajátítás utján, a tényleges értéknek megfelelő áron fog átvétetni. Mielőtt az egyházközség kérdéses iugatlanainak megszerzése iránt az érdemleges tárgyalásokat megindítottam volna, mindenekelőtt a honvédelmi ministeriummal tőszomszédos két házat, K.ÉPVH, IROMÁNY. 1892 — 97. XX. KÖTET. H