Képviselőházi irományok, 1892. XVII. kötet • 551-589. , XLI-XLVIII. sz.
Irományszámok - 1892-554. Törvényjavaslat, azon nyilvános tanintézeti igazgatók, tanárok, tanitók, igazgatónők és tanitónők nyugdíjazásáról és hozzátartozóik ellátásáról, kikről állami vagy más hasonló természetü közrendelkezéssel gondoskodva nincs
40 * 554. szám. A tervezett nyugdíj-intézet mathematikai mérlege a mellékletben közölve van. E mérleg szerint a különböző források évi bevételei s a kiadások a következő főösszegeket mutatják: Bevétel. . 1. A tanárok befizetései végtelen járadékká számítva 18.070 frt. 2. Az iskolafentartók fizetnek az alkalmazottak fizetései után . . . 35.170 » 3. A tanulók hozzájárulása 47.725 » 4. Állami segély 60.000 » 5. Az ezen iskoláknak adandó építési és beruházási állami segélyek után 15 évre kikötendő' 3°/o-os kamat . 14.518 » Összesen . . 175.483 frt. Kiadás. 1. Nyugdíjak és ellátási díjak a középiskoláknál 131.800 frt. 2. Nyugdíjak és ellátási díjak a jogakadémiáknál 10.700 » 3. Nyugdíjak és ellátási díjak a képezdék és felsőbb leányiskoláknál 13.175 » 4. Nyugdíjak és ellátási díjak a kereskedelmi iskoláknál .... 12.800 » 5. Fedezet esetleges fizetésemelésre • 7.008 » Összesen . . 175.483 frt. Emiitettem, hogy az itt szóban forgó intézetek viszonyai fölötte különbözők, ez okból a törvényjavaslat a 3. §. 7-ik bekezdésében a tanárok, iskolafentartók és tanulók hozzájárulása arányának módosítását engedi meg, s igy az iskolafentartóknak módjukban áll nemcsak önmagukon könnyíteni, hanem tanulóikon is. Azonban nem mulaszthattam el a tanárokat némi védelembe venni azzal, hogy az áthárítható részlet maximuiiát 2°/o-ban állapítottam meg. Az itt mondottakkal kapcsolatosan meg kell említenem, hogy felmerült oly nézet is mely az egyszerűség kedvéért az alkalmazottak, az iskolafentartók 8 a tanulók hozzájárulását, mind egybevéve, egy egységes százalékkal kívánta meghatározni, s aztán a megosztást az iskolafentartókra bízni, de ez esetben a sok tanulóval biró intézetek olcsón, a kevés tanulóval biró intézetek pedig drágán jutottak volna a nyugdíj-intézethez. A 3. §. 8-ik bekezdése különös megvilágítást szükségei. Vannak oly taniutézetek, hol a tanárok nagy része pap vagy apácza, kikről nyugdíj tekintetében nem kell gondoskodni, s csak egy-két világi tanár van. Ez esetben nem volna okadatolt a tanulókat teljes mértékben megterhelni, sem a nyert építkezési vagy beruházási állami segély után a teljes 3°/o-ot követelni, hanem csakis arányos befizetéseknek lehet helye a nyugdíjra igényt tartó tanárok száma szerint. Ugyané §. utolsó bekezdése megadja a fe]világos tást, a tekintetben, hogy miként volt lehetséges az egyes iskolák már meglevő nyugdíj-alapjainak bevonását kikerülni s mégis e helyi nyugdíj-alapokat az országos nyugdíj- és gyáminté/.et czéljaira felhasználni. Az sem szorul bővebb magyarázatra, hogy ha az állam kellőleg gondoskodik a szóban forgó tanintézeteknél nyugdíj tekintetében, akkor még más nyugdíj-intézetek megengedése ellentétben volna az országos nyugdíjintézetnél nyújtott állami stgélylyel. Itt közbevetőleg okát adhatom annak is, hogy miért nem vettem fel a nyugdíj intézetbe a theologiai intézeteket is. Először: maguknak e tanintézeteknek egy része az egyházi hivatásra való képzés függetlenségével össze nem egyeztetlietőuek találta az állami gondoskodást. Másodszor: kattiolikus, görög-keleti, protestáns és izraelita papképzésünknél még inkább felmerülnek a különböző viszonyok ugy, hogy az ide tartozó tanárokat egy kategóriába foglalni teljesen lehetetlen volna. Harmadszor: a protestáns főiskolák helyi nyugdíj-alapjainak ez alkotandó törvény
