Képviselőházi irományok, 1892. XVI. kötet • 514-550. , XXII-XL. sz.
Irományszámok - 1892-543. A közoktatásügyi bizottság jelentése, „a vallás szabad gyakorlatáról” szóló törvényjavaslat tárgyában
186 543. szám. 543 szám. A közoktatásügyi bizottság' jelentése, „a vallás szabad gyakorlatáról" szóló törvényjavaslat tárgyában. Tisztelt Képviselőház! A nemzet rég kifejezésre jutott egyik óhaját emeli érvényre a mellett, hogy a szabadság eszméjének megvalósításához, a korszellem követelményeinek kielégítéséhez; és a magyar államiság biztosításához egy hatalmas lépéssel viszi közelebb a nemzetet ez a törvényjavaslat, a melyben letett eszméknek érvényesítését és az abban foglalt viszonyoknak szabályozását már rég követelte az alkotmányos szabadság; parancsolólag sürgette a korszellem; és szükségszerű kötelességgé tette a magyar államiságnak mindenek fölé helyezendő érdeke. Mert kétségtelen, hogy a magyar állam érdeke az, mely leginkább és legtöbbet szenvedett és szenved azon visszás és már-már tűrhetetlenekké vált állapotok következtében, melyek az állam és egyház közötti viszonyok szabályozatlansága folytán álltak elő. Erezték ezen viszonyok szabályozásának szükségét már az előző törvényhozások is; és hogy a jelen törvényjavaslatnak előterjesztése 'és az annak törvényerőre való emelése iránti szükségérzet nem ujabb keletű, hanem évtizedek előtti időkre visszavihetö közóhajnak mindinkább követelőleg nyilvánuló ismétlődése: azt mi sem bizonyítja inkább, mint az a körülmény, hogy egy állam életében aránylag rövid 25 év alatt immár ez a harmadik tőrvényjavaslat, mely az állam és egyház közötti viszonyok szabályozása, illetőleg a vallás szabad gyakorlása tárgyában a törvényhozás elé terjesztetett. Hogy az előbbi törvényhozások miért nem igyekeztek rendezni az állam és egyház közötti viszonyokat, és hogy a vallásszabadság tárgyában 1869. és 1875. években előterjesztett javaslatok miért nem váltak törvénynyé, annak egyik oka talán abban található meg, hogy a hosszú időn át kinos tétlenségre kárhoztatott nemzet, midőn alkotmányos jogait és szabadságát visszanyerte és midőn saját sorsának intézését kezébe vette; látva minden téren való elmaradottságát, oly törvények megalkotását tekinté inkább feladatának, melyeket állami létének biztosítása érdekében szükségesebbeknek, fontosabbaknak és sürgősebbeknek tartott; s talán mivel állami consolidáltságának akkori alapját nem tekinté még esetleges rázkódtatások ellenében eléggé erősnek. Vád ezért nem illetheti őket; ámde tény, hogy e nehéz és súlyos feladatnak megoldása megvalósítandó örökségként nekünk maradt osztályrészül.
