Képviselőházi irományok, 1892. XVI. kötet • 514-550. , XXII-XL. sz.

Irományszámok - 1892-543. A közoktatásügyi bizottság jelentése, „a vallás szabad gyakorlatáról” szóló törvényjavaslat tárgyában

543. szám. 187 /-.-••••-- • És mi, kikre ezen örökség beváltásának kötelezettsége átszállott, vétkeznénk a szabadság, a korszellem, de leginkább a magyar államiság érdekei ellen, ha most, a midőn állami consolidáltságunk erösebb alapokon nyugszik; és a midőn az állami feladatok felismerésére szolgáló képesség ép ugy, mint az azok megvalósításához szükséges készség sem hiányzik — a békés munkálkodás napjait fel nem használnók arra, hogy ezen visszás és részben tűrhetetlen viszonyoknak legalább egy része törvényhozásilag szabályoztassék. Mert csak össze nem egyeztethető a szabadság fogalma és consequentiájával, hogy ebben az országban még ezerén és ezerén lehessenek olyanok, kik lelkiismeretükön elkövetett erőszakkal kénytelenek oly hitfelekezetekhez tartozni, melyekhez őket hitök és vallási meggyőzödésök nem csatolja; csak össze nem egyeztethető a korszellem követelményével, hogy az egyéni szabadság térfoglalási törekvése és érvényesülésének korában a lelkiismereti szabadság megnyilatkozhatásának gát vettessék; és végül csak össze nem egyeztethető egy jogállamnak hivatása és feladatával, hogy oly viszonyokat és állapotokat tűrjön meg, melyek kizárják annak lehetőségét, hogy állampolgárai egy részének hitbeli szabadsága jogilag biztosítva legyen? Ezeket továbbra is a mozdulatlanság tehetetlenségével nézni és tűrni nem vezetne másra, mint ezen tűrhetetlen állapotok oly nemű és mérvű elfajulására, mely a társadalmi béke megzavarásának beláthatlan veszélyét és esetleg az állami közrend decomponálását eredményezné. Ezen beteges állapotok egy részének orvoslását tűzte ki czéljául a bizottsághoz utalt törvényjavaslat. Azért mondjuk: egyes részeinek, mivel az állam és egyház közötti viszonyoknak és függő kérdéseknek egy igen tekintélyes oly sorozata marad még fenn, melyeknek fokonkint való megoldása a jövő feladatát képezendi. Ennek daczára is azonban a törvényjavaslat nagy horderejű elvi jelentőséggel bir s a mellett, hogy a tényleges gyakorlati szükséget kielégíteni iparkodik, eddigi vallásügyi törvényeink sajnosán érzett hézagainak kitöltésére szolgáló dispositiókat tartalmaz. E mellett elismerésre méltó érdeme e törvényjavaslatnak az is, hogy az állam és egyház közötti viszonyok szabályozása érdekébeni dispositióit a történeti jogfejlődés alapjára fekteté. A törvényjavaslaton átvonuló alapelvek eszméi a következők: Mindenki szabadon vallhat és követhet bármely hitet és vallást és azt az ország törvényeinek, valamint a közerkölcsiség kívánalmainak korlátai között külsőképen is kifejezheti és gyakorolhatja; a miből önként következik, hogy senkit sem szabad törvényekbe vagy a közerkölcsiségbe nem ütköző vallási szertartás gyakorlásában akadályozni, avagy hitével nem egyező vallási cselekmény teljesítésére kényszeríteni. Biztosítva van tehát az állam minden polgára, illetőleg lakosa számára a vallási meggyőződésnek és vallási hitnek teljes szabadsága; valamint hitének akként való külső kifejezhetése és gyakorolhatása, hogy ez által ne sértse mások törvényben biztosított jogait s egyéni szabadságait, se az állam intézményeit, polgári kötelességeit; se pedig a társadalmi rend alapjának biztonságára szolgáló közerkölcsiségnek kívánalmait. Továbbá, midőn a vallási és hitéletet respektálja s a vallási meggyőződésnek és vallási hitnek teljes szabadságát biztosítja, egyben tekintettel van a társadalmi békének, az állami közrendnek, az állam souverainitásának és az egész politikai szabadságnak megóvására is. Kifejezésre juttatja továbbá a vallásfelekezetekből való kilépés és más vallásfelekezetekbe való belépés szabadságát; azonban csak az érvényben levő törvényeknek megállapított feltételei alatt.