Képviselőházi irományok, 1892. XV. kötet • 513. , XVI-XXI. sz.
Irományszámok - 1892-513. Törvényjavaslat a házassági jogról
513. szám. 43 E törvényjavaslatnak a főrendiházban tárgyalásakor Pauler Tivadar dr. igazságügyminister — 1883. deczember 10-én — a katholikus főpapoknak a javaslat ellen felhozott érveire a következőkkel válaszolt: »Általánosságban és elvileg osztozom azok véleményében, a kik a házasságot erkölcsi, vallásintézménynek is tekintik, a kik annak tartalmát az ethika, az^erkölcsi törvény által meghatározottnak állítják és a kik ennélfogva nagyon természetesnek'találják, hogy az egyház, mely a maga feladatának tekintetéből az erkölcsiségnek országát mindenütt terjeszti, erre is kiterjesztette figyelmét, ezt is törvényhozása körébe vonja ... De ép azért, mert ezt igy elfogadom, . . . nem osztozkodhatom azok véleményében, a kik az államot e tekintetben kizárni, ázt az állami hatóság és törvényhozás köre alul kivonni kívánják. Nem lehet tagadni, hogy ezen intézmény megkötésében, a személyek megválasztásában és azok akaratja egyesülésében az van, a mit a polgári életben szövetkezésnek, szerződésnek szoktak nevezni. Nem akarok én a régibb és ujabb kanonistákra hivatkozni, nem olyanokra, kik a tridenti zsinatban részt vettek, hanem hivatkozom oly auctoritásra, a melyet szintén nem fognak ; kétségbe vonni, Aquinói Szent-Tamásra, ki azt mondja: Matrimonium in quantum ordinatur ad bonum politicum subjacet ordinationi legis civilis.* »Miután tehát (a házasságnak) oly alkatelemei is vannak, a melyekre az államnak befolyását nem tagadták soha, ugy hiszem, hogy azt jelenleg sem lehet kétségbe vonni. De áll ez egyáltalán minden oly intézményre nézve, a melyek vegyes természetűek, azaz, a hol az egyházi elemen kivül még a polgári elem is egyesül. Ott az egyház a maga körében, az állam a maga körében intézkedik, s habár nagyon kívánatosnak, sőt szükségesnek ismerem el, hogy egyik a másikat támogassa, egyik a másikat segítse, lehetnek mégis körülmények és okok, a melyeknél fogva ép a confiiktusok kikerülése szempontjából a két qualitásnak egymástól elválasztása szükségesnek és czélszerűnék mutatkozik.* (1881/84. Főrendiházi Napló. II. K. 53. 1.) Andrássy Gyula gr. ugyanekkor, a törvényjavaslatot elfogadva, kifejté, hogy az állam feladata ott, »a hol a vallásoknak egymással ellentétben álló tanai, dogmái és elvei következtében azon veszély áll elő, hogy a polgárok lelkiismeretében, családjában a béke megzavartassék: ott közbenjáróként lépjen föl. Ez még igen távol van a mindenhatóságtól. Az állam feladata, hogy a különböző egjházi elemek közt a kibékítő szerepet vegye át és gondoskodjék arról, hogy a dogmák kölcsönös összeütközése az államra káros ne legyen.« (Idézett Napló, 76. 1.) Számos felszólaló kifejezést adott ugyanekkor ama meggyőződésének, hogy e javaslat elfogadása lehetővé teendi a kötelező polgári házasság nyugodt előkészitését, elvetése pedig siettetni fogja behozatalát, a mi ellen elvileg kifogást tenni nem lehet. Hasonlóképen nyilatkoztak számosan a javaslatnak másodszor tárgyalásakor, 1884. január 12-én is (Idézett Napló 125-140. 1.) Mindezeknek habár csak vázlatos ismertetése, kétségtelenül igazolja azt, hogy a magyar törvényhozás a házassági jog terén létező állapotokat nem tekintette olyanoknak, a melyek változatlanul fentarthatók. Két irányzatot látunk magunk előtt. A képviselőház és annak vezérférfiai majdnem kivétel nélkül a házassági jog rendezését állami alapon kivánták eszközölni és az új rendezés alapelveiül: az egységes állami jogot, jurisdictiót és a házasság megkötésének átalán kötelező formáját jelölték meg. A főrendek közt jelentékeny elemek a hitfelekezeti jogok rendszerét fenn akarták tartani, de az egyházak közötti egyenlőség és teljes viszonosság elvének megfelelőleg, és ebben az irányban látták helyesnek a házassági jog kiépitését. A törvényjavaslat az első irányt választotta. Jogfejlődésünk története azt is mutatja, hogy egyes visszás állapotok javitására irányuló kisérletek a törvényhozást ki nem elégítették. 6*
