Képviselőházi irományok, 1892. XV. kötet • 513. , XVI-XXI. sz.

Irományszámok - 1892-513. Törvényjavaslat a házassági jogról

156 513. szám. (9., 10—13., 71., 72. .§§.) Ennélfogva a cselekvőképessé lett fél helybenhagyása a fejlett kor elérése előtt megszünteti ugyan a 8. §-ban foglalt semmiségi okot, de a mennyiben felmentést nem nyert, házasságának a 71. §-on alapuló megtámadhatósága még fenmarad. A helybenhagyás magában véve, ha a házastárs teljes korát még el nem érte, nem szünteti meg a 10—13. §-okban megkívánt kellékek hiányán alapuló megtámadhatóságot (72. §.) sem; s ez utóbbi önként érthetőleg akkor is fenforog, ha a beleegyezésre, illetőleg jóváhagyásra jogosultak a cselekvőképtelenség tartama alatt kötött házassághoz, még mielőtt a házastárs cselekvőképessé lett volna, hozzájárultak; mert e hozzájárulások hatálya feltételezi, hogy a kiskorú a házasságba beleegyezett, a mi pedig a cselekvőképtelenség esetében nem történhetett meg. A 65. §-hoz. Jelen §. rendelkezése annyiban összhangban áll fennálló jogainkkal, a mennyiben ezek a vérrokonság, sógorság, kötelék és bűntett akadályát, mint közjogi bontó házassági akadályt állapítják meg (r. kath., görög-keleti; Eheordn. 15 —17., 20., 44. §§.; Uait. 11. §. 5., 8—9. §§., 62 - 64. §§. A Jos. pat. és Bód : H. t. arra nézve, hogy a semmiségi pert ki indíthatja meg, kifejezetten nem rendelkeznek; az 1882. évi erdélyi ev. ref. fő törvényszéki Utasítás 14. §-a semmiségi per indítására általában a házastársakat jogosítja fel). Ugyanez az álláspontja az összes külföldi törvényhozásoknak. (A 15. és 16. §-okban foglalt akadály tekintetében v. ö. Code civil 184. §.; 1874. decz. 24. svájczi szöv. tv. 51. §.; belga terv. 189. §. ; olasz ptk. 104. §.; hesseni jav. II. 56. §.; osztrák ptk. 94. §.; porosz A. L. R. II. 1. ez. 936., 951. §§.; 1875. nov. 5. szász tv. 3. §.; 1879. márcz. 4. szász tv. 2. §.; német jav. 1250. §. 3. p. Továbbá a 17. §. akadályára nézve osztrák ptk. 94. §.; olasz ptk. 104. §.) A 66. §-hoz. A jogügyletek semmiségének fogaimából az következnék, hogy a semmis házasságot, eltérő rendelkezés hiányában, tekintet nélkül arra, hogy tényleg fennáll-e avagy megszűnt, úgy kellene megítélni, mintha meg sem köttetett volna. Ebből ismét nemcsak az folyna, hogy a házastársaknak jogukban állana a semmisnek vélt házasságot birói ítélet nélkül szabadon megszüntetni, hanem az is, hogy mindenki, a kinek a házasság érvénytelenségétől valamely jogi érdeke függ, a házasság semmiségére is hivatkozhatnék s a biró a felett mellékesen minden esetben határozhatna. Ezen álláspont azonban nem felelne meg sem a házassági viszony természetének, sem a jogrend követelményeinek. A házassági viszony, tekintettel a hozzá fűződő sok nagyfontosságú érdekre, nem állhat a felek szabad rendelkezése alatt; ép azért még semmis házasságban élő feleknek sem lehet megengedni, hogy a házassági viszonyt tetszés szerint felbonthassák, mielőtt a házasság semmisége bíróilag merrállapittatott volna. Ellenkező esetben a házasság intézményének szilárdsága rendülne meg. Ehhez járul, hogy a házasság semmiségének mint mellék kérdésnek tárgyalása és eldöntése nem zárná ki az ellentmondó ítéletek keletkezését; a miből kiegyenlithetlen bonyodalmak származnának. Ezen szempontok föltétlenül megkívánják, hogy a fennálló házasságot csak akkor lehessen semmisnek tekinteni, ha érvénytelensége önálló semmiségi perben mindenkivel szemben hatályos birói Ítélettel megállapittatott (v. ö. 70. §.) s addig egy más perben a házasság érvénye felett mellékesen tárgyalást folytatni és határozni ne legyen megengedve. Ez az álláspontja úgy fennálló jogainknak (v. ö. cap. 3. X. de divortiis (IV. 19.); görög-keleti; erdélyi szász Eheordn. 42. §.; Bód: H. 1.151., 152. és az 1882. évi erdélyi ev. ref. főtörvényzéki Utasítás 1—3., 14., 78. §§.; Unit. ehtv. 56., 57. §§.; Jos. pat. 42., 46., 48. §§.) mint a kül-