Képviselőházi irományok, 1892. XIV. kötet • 482-512. , IX-XV. sz.

Irományszámok - 1892-510. Törvényjavaslat, a közigazgatási biróságokról

334 510. szám. A védirat joghatálya abban áll, hogy annak beadása előtt, illetőleg addig, mig az erre kiszabott határidő el nem telt, a biróság az ügyet tárgyalásra ki nem tűzheti. Ebben különbözik főkép a védirat a felek által az eljárás folyamában a bírósághoz intézhető többi előterjesztésektől, melyeknek csak annyi hatálya vau, hogy azok az ellenféllel esetről-esetre közlendők. A védirat két példányban nyújtandó be, melynek egyike a panaszlónak kézbesítendő. A közigazgatási folyamatban eljárt hatóság a magánpanasz eseteiben nem adhat be külön védiratot, mert a felterjesztés rendjén mindazt felhozhatja, a minek előadására a magánfóluek a védirat szolgál. Hogy védirat beadásának nincs helye, ha formaszerü panaszirat be nem adatott: az egyik következménye a felek között a közigazgatási per egész vonalán végig húzódó viszonosságnak. A 140. §. szerint a közigazgatási bíróságok előtti eljárásba harmadik személyek is bevonhatók, és pedig ugy a biróság, mint saját maguk vagy a perben álló felek kezdeményezésére. Ezen intézkedés czélja, hogy a vitás ügy minden irányban és minden vonatkozásában teljesen megvilágittathassék, s főkép, hogy az abban érdekeltek mindenike élhessen a jogvédelemmel. Ily helyzetben igen természetesen mindama jogokat és kötelességeket ki kellett terjeszteni az érdekelt harmadik személyekre, melyeket a törvényjavaslat a perben álló magánfelekre ruház. II. Fejezet. A bizonyításról (144—150. §-ok.). Az általános indokolás rendjén kifejtettem, hogy az eljárás az inditványi és nyomozási elv kettős alapjára van fektetve, a mennyiben a bizonyítás elrendelhető ugy a felek ajánlatára, mint ilyen ajánlat hiányában a biróság által is, és pedig a panasz felterjesztésétől kezdve az érdemleges véghatározat meghozataláig bármikor. A bizonyítás módjait a szokásos bizonyítási eszközök képezik azon eltéréssel, hogy azok között a közigazgatási hatóságok és szakközegek nyilatkozata, illetőleg véleménye is helyet foglal, s hogy az eskü általi bizonyítás a közigazgatási biróságok előtti eljárásból minden alakjában ki van zárva. A közigazgatási hatóságok és közegek nyilatkozatának felvétele a bizonyítékok közé a közigazgatási per természetéből folyó követelmény; az eskü általi bizonyítás kizárása pedig azon mindinkább általánossá váló tapasztalás eredménye, mely szerint ezen bizonyítási eszköz kevéssé megbízható, s eredményében igen gyakran káros hatású. A közigazgatási biróságok hatáskörébe utalt ügyek nagy részének természetén és csekély fontosságán kivül: ezen ok indított arra is, hogy a perben személyesen kihallgatott felek megesketését mellőzzem. A bizonyítékokra vonatkozólag valamely szorosabban körülhatárolt mérték alkalmazását nem hoztam javaslatba, mert azt nem találtam összeegyeztethetőnek* a határozathozatal egyik föalapját képező azon elvvel, hogy a biróság a bizonyítékokat szabadon mérlegeli, s a tárgyalás és bizonyítás folyamában szerzett meggyőződésének összbenyomása alatt ítél. Kiváló figyelembevételt igényel a bizonyítás körében az elrendelt bizonyítás ki által leendő foganatosításának kérdése. A törvényjavaslat szerint az elsőfokú biróság által elrendelt bizonyítást a közig, folyamatban eljárt hatóság, vagy azon biróság kiküldöttje, illetőleg a társhatóságok, a felső közigazgatási biróság által elrendelt bizonyítást pedig ugyancsak az eljárt hatóság vagy az illetékes elsőfokú biróság viszi, illetőleg viteti keresztül. Ezen intézkedés felvételénél azon szempontból indultam ki, hogy lehetővé váljék a bizonyításra vonatkozó határozat végrehajtását a bíróságra ruházni mindazon esetekben, melyekben