Képviselőházi irományok, 1892. XIII. kötet • 438-481. sz.
Irományszámok - 1892-440. Törvényjavaslat, a mezőgazdaságról és mezőrendőrségről
40 440. szám. tagosítás alkalmával minden tag akként hasítandó ki, hogy az hozzáférhető legyen és a mennyiben e tagok nem állami, törvényhatósági vagy községi közlekedési utak mentén feküsznek, a mennyiben külön közdűlő utak jelölendők ki, a melyek e tagokkal való közlekedés közvetítésére szolgáljanak (35. §.). A 36. §-ban gondoskodni kellett arról, a hogy mezei dűlőutakat ki létesítse és hogy azon mezei dülőutak, a melyek a községi közdülőutak közé nincsenek felvéve, szintén jó karban tartsák azok, á kiknek érdekében az út létesíttetett vagy fentartatott, hogy pedig ez biztosíttassák, a községi elöljáróság felügyeletre kötelezendő. A hozzájárulási arány tekintetében az egyezséget az érdekeltek közt a községi elöljáróság kisérti meg és csak ha ez nem sikerül, kell az illetékes közigazgatási hatósághoz fordulni. E mezei dülőutak is használhatók a posta által, a nélkül, hogy az a jókarbantartás költségeihez hozzájárulni tartoznék, úgyszintén a mezei dülőutakon a közhasználatú távíróberendezések vezetéke és támszerkezetei is felállíthatok. (37. §.) A kisajátítási jog megadandó a község által létesítendő új mezei dülőutak czéljaira vagy a létező utak kiszélesítésére. Az erre vonatkozó 38. §-t azért kellett a javaslatba felvenni, mert az 1881-ik XLI. t.-cz. első szakaszának első pontja szerint kisajátításnak csak közérdekből, közutak és közhidak építésére lévén helye, kétség férhetett volna ahhoz, hogy az úgynevezett mezei dülőutak közutak jellegével birnak-e? Hogy tehát e tekintetben kétely ne legyen a kisajátítási jog megadásával, a javaslatban külön is gondoskodni kellett, de csak azon esetben, midőn ezen utakat a község létesiti; mert a kisajátítási jog megadásában nem mehettünk annyira, hogy egyeseknek a saját birtokaikhoz való hozzáférhetés czéljából a kisajátítási jogot megadják. A mezei dülőutak védelme szempontjából büntetendő, a ki a mezei dtilőutat jogosulatlanul megszűkíti, másfelé irányítja, elszántja, vagy megrongálja és a ki az utak vagy bekerített földek elzárására szolgáló kerítéseket, sorompókat, kapukat és más hasonló készülékeket jogosulatlanul kinyitja (az első esetben 200, a második esetben 100 koronáig büntetendő). VI. FEJEZET. A faiskolákról és fásításról. A faiskolák létesítéséről és az utak mentének : befásitásáról minden körülmények és viszonyok közt végrehajtandó részletes szabályokat felállítani törvényben nem lehet, mert az ország vidékeinek különböző égalj- és talajviszonyai, az utak különfélesége és az utak mellett elterülő földterületekkel kapcsolatos magánjogi kérdések miatt egységesen intézkedni lehetetlen. Az a nézet is nyilvánult, hogy a faiskolákról és fásításokról szóló fejezetet a törvényből egészen ki kell hagyni, mert ugy sem lehet olyan törvényt alkotni, a mely ezeket a kérdéseket jól szabályozná. Kétségkívül hibás is volna a törvény, ha e részben az egyes érdekelt törvényhatóságok vagy úttulajdonosok szabad elhatározását bizonyos mértékben nem biztosítaná. Én tehát a javaslat VI. fejezetének szövegezésénél is azt tartottam szem előtt, hogy a kereskedelmi és földmívelési ministernek, valamint a törvényhatóságnak módjában álljon különböző viszonyoknak megfelelő rendelkezéseket tenni; de e czélból, a törvénynek mégis bizonyos határozatokat kell tartalmaznia, melyek a hatóságokat bizonyos munkák teljesítésére kötelezik, s irányt, de egyszersmind jogot is adnak arra, hogy a mennyiben a rendelkezést az érdekelt község vagy úttulajdonos nem foganatosítaná, annak érvényt szerezhessenek. Ha más czélszertíségi tekintetekjnem is léteznének, elégséges indok az is, hogy selyemtenyésztésünk örvendetes fejlődése mellett mindinkább oda kell törekednünk és az eperfa-ülte-