Képviselőházi irományok, 1892. XIII. kötet • 438-481. sz.
Irományszámok - 1892-440. Törvényjavaslat, a mezőgazdaságról és mezőrendőrségről
34 440. szám. A 14. §-ban az országos gazdatanács kívánságához képest gondoskodtam arról, hogy a törvényhatóságok a pásztorokra nézve szabályrendelettel intézkedjenek. A 15. §. értelmében a közös legelőkön és a nyomásos fordulókon rendszerint csak közös csordákban, nyájakban, falkákban, csürhékben és ménesekben szabad legeltetni. Feltétlenül ezt a rendelkezést nem lehetett kimondani, mert egyes igen nagy határokon nincs kizárva annak lehetősége, hogy külön csordák, nyájak stb. legyenek, következéskép módot kellett nyújtani arra, hogy az érdekeltek, illetve községi elöljáróság a külön csordákban való legeltetést is megengedhesse. A 16. §. előírja azon határozmányokat, a melyeket a közös legeltetésre használt birtokoknál a községi elöljáróság, illetőleg a birtokossági külön tanács évről-évre megállapítani köteles, eleje veendő a sok helyt létező bizonytalan állapotoknak. A megállapítandó szabályok ellen természetesen felebbezésnek van helye, a mikor is a hatóság végérvényesen határoz. A 18. §. intézkedik, hogy minden községben a községbeli összes haszonállatok létszáma évenként egyszer összeirassék. Az ilyen összeírásról már az 1880 : VII. t.-cz. 17. §-a is intézkedik ; — ez az intézkedés azonban oly általános, hogy abból az ország haszonállatainak létszáma meg nem állapitható; mert a hol közös legelő nincs, ott az 1880. évi VII. t.-cz. 17. §-a nem alkalmazható. Ki kell tehát terjesztenem az összeírás kötelezettségét minden községre tekintet nélkül arra, hogy közös legelője van-e vagy nincs és elő kellett irnom azt is, hogy az összeírás faj és kor szerint történjék, mert csak ily módon leszünk abban a helyzetben, hogy állataink létszámát évről-évre ismerjük. Ugyanezen szakasz gondoskodik, hogy a közös csordákban legelőre kibocsátandó állatok egészségügyi szempontból megfigyelés alatt tartassanak és megvizsgáltassanak, mert csak így védelmezhető állatállományunk a ragadós betegségek ellen. A 19. §-ban a kóbor czigányok sátorozásának és legeltetésének korlátozásáról gondoskodtam s megtiltottam, hogy ezeknek állatai a községi vagy közös legelőkön és a közutakon legelhessenek, mert a mint számtalan tapasztalat mutatja, az állati betegségeket leginkább az ilyen állatok hurczolják el. — Ámbár a kóbor czigányok sátorozására vonatkozó intézkedések inkább a községi törvénybe valók, mégis mivel a mai községi törvény erről nem intézkedik, a legeltetés megszorításával kapcsolatban a sátorozhatásra nézve is czélszeríínek véltem az intézkedést. Az 1889-iki javaslat a legeltetés szabályozását a törvényhatóságokra bizta volna, — javaslatom szerint azonban e szabályokat a községi elöljáróság, illetve a birtokossági külön tanács állapítja meg, és a határozat — a mennyiben senki sem felebbez — végre is hajtható. A törvényhatóság a községek eltérő viszonyait együttesen szabályozni alig képes; helyesebb tehát, ha a különböző viszonyoknak megfelelő rendezés azokra bizatik, a kik közvetlen érdekelvék. Az állatoknak évenkénti összeírására és a kóbor czigányokra vonatkozó határozmányok ujak. Ez a fejezet tilalmi határozatokat tartalmazván, egyes cselekményeket vagy mulasztásokat kihágásnak kellett minősítenem. így 200 koronáig büntethető az, a ki másnak területén legeltet, a ki a közös vetésforgóra vagy legeltetésre vonatkozó gazdasági rendtartást megszegi; 100 koronáig büntethető az, a ki idegen szántóföldről, rétről, legelőről stb. trágyázó vagy fűtőanyagot jogosulatlanul szed; a ki állatokat felügyelet nélkül vagy közutakon legeltet, a ki engedély nélkül külön nyájakban legeltet és a ki a reá bízott állatokat felügyelet nélkül hagyja.
