Képviselőházi irományok, 1892. XI. kötet • 386-426. sz.

Irományszámok - 1892-408. Törvényjavaslat a sommás eljárásról

238 408. szám. Ha a felperes az idézés ismétlését kéri, vagy a pert újabban megindítja, az alperes a perbe­bocsátkozást mindaddig megtagadhatja, míg a megállapított költségek meg nincsenek térítve. Első tárgyalási határnapnak tekintendő az a határnap is, a melyre a tárgyalás az al­peres érdemleges ellenkérelmének előadása előtt volt elhalasztva. 51. §. Ha a felek valamelyike az alperes érdemleges ellenkérelmének előadása után nem jelenik meg az újabb tárgyalási határnapon, a bíróság a megjelent féllel ennek kérelmére az ügy tárgyalását folytatja. Ez esetben a megjelent fél ténybeli előadásai valóknak, a meg nem jelent fél állításai pedig, a mennyiben a megjelent fél tagadja, be nem bizonyítottaknak tekintendők, a korábbi tárgyalások azonban, valamint a bizonyítás eredménye a határozathozatalnál figyelembe vétetik. Ugyanez az eljárás követendő akkor is, ha a felek valamelyike tárgyalás közben eltávozik. 52. §. Ha valamely tárgyalási határnapon a felek közül egyik sem jelenik meg, vagy a megjeleni fél az ügy tárgyalását nem kívánja, a per mindaddig szünetel, a mig valamelyik fél újabb határnap kitűzését nem kéri. Ha még az ülés folyamán mindkét fél megjelenik, a bíróság bármelyik fél kérelmére­megtarthatja a tárgyalást a felhíváskor megjelent felekkel befejezett tárgyalások után ugyanazon ülésben, esetleg pedig a tárgyalás megtartására azonnal újabb határnapot tűz* Az elmulasztott tárgyalástól számítandó 3 év elteltével a per megszűntnek tekintendő. 53. §. A határnap elmulasztása az ügy felhívásával kezdődik. A mulasztás következménye nem áll be, ha a fél a kérelem felett tartott szóbeli tár­gyalás berekesztéséig megjelen. 54. §. A bíróság a mulasztás következményeinek kimondását az 50. és 51. §§. eseteiben vég­zéssel megtagadja: 1. ha a megjelent fél valamely hivatalból figyelembe veendő körülmény tekintetében a szükséges bizonyítékot nem adja elő s annak a körülménynek fenforgása vagy fen nem forgása e miatt kétes marad; 2. ha a meg nem jelent fél a tárgyalási határnapról törvényesen nem volt értesítve * t 3. ha a bíróság azt találja, hogy az idézés kézbesítése és a határnap közötti idő a megjelenésre nem volt elegendő, vagy a mulasztó félt megjelenésében köztudomású termé­szeti esemény, vagy más elháríthatatlan akadály gátolta; 4. ha a szóbeli tárgyaláson előadott kereset vagy viszontkereset vagy az ezeknek meg­alapítására felhozott tények az ellenféllel még közölve nem voltak, vagy ha a megjelent fél a korábbi tárgyaláson előadottakat a meg iiem jelent fél hátrányára módosítja. A jelen §. 2. és 3. pontjainak eseteiben a bíróság az ügy tárgyalására hivatal­ból újabb határnapot tűz ki. A 4. pont esetében a megjelent fél előadásai kérelmére jegyzőkönyvbe veendők és a meg nem jelent fél a jegyzőkönyv ide vonatkozó másolatának közlésével az ügy tárgyalására újból megidézendő. Ha pedig a bíróság a mulasztás következmé­nyeinek kimondását az 1. pont értelmében tagadja meg, az eljárás szünetel és erről a meg nem jelent fél is értesítendő. Az eljárás újra felvételét ez esetben az 52. §-ban említett 3 év letelte előtt bármelyik fél kérheti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom