Képviselőházi irományok, 1892. V. kötet • 158-192. sz.
Irományszámok - 1892-178. Az igazságügyi bizottság jelentése, „a sommás eljárásról” szóló törvényjavaslatra vonatkozólag
142 178. szám. Az eredeti szöveg értelmében a tanúságtétel meg nem tagadható, ha a kérdés oly jogügyletre vonatkozik, a melynél a tanú mint ügyleti tanú szerepelt. A bizottság azon nézetben volt, hogy ezen kifejezés: »ügyleti tanu« téves alkalmazásra adhat alkalmat. Mert az 1884: XXXV. t.-cz. 70. §. az azonossági tanút az ügyleti tanutói különbözteti meg és ezen megkülönböztetés a kérdéses intézkedés alkalmazásánál figyelembe vétetett volna. Holott a tanuskodási kötelezettség ezen esetben ugy az azonossági, mint az ügyleti tanura vonatkozik. — Azon kifejezés, hogy a kihallgatandó a jogügyletnél mint tauu szerepelt, a fent emiitett mindkét esetet magában foglalja. A 89. §-hoz (m. j. 84. §.). Mint második bekezdést a következő szöveget ajánljuk elfogadásra: >A tanú felhívandó, hogy mindazt, a mit a kihallgatás tárgyára nézve tud, adja elő. A tanúhoz ezek u'án a szükséghez képest a vallomás felvilágosítására és kiegészítésére szolgáló kérdések intézendők, különösen annak megállapítása végett is, hogy a tanú tudomását honnét merítettem A tanúvallomás bizonyító erejének szabad mérlegelése szükségessé teszi, hogy a törvény •A kihallgatás eszközlésének módozatait akkép állapítsa meg, a mint ezt a szabad méltatás rendszere megkivánja. A módositvány két intézkedést tartalmaz: az egyik a tanura, a másik a biróságra vonatkozik. A tanút azon kötelezettség terheli, hogy mindent elmondjon, a mit a kihallgatás tárgyára vonatkozólag tud; mert ez biztosítékot képez arra nézve, hogy a bíróság a tanú tudomásának teljes képét nyerje. De a tanút a büntetőjog szerint terhelő felelősség szempontjából is szükséges volt az intézkedés felvétele, nehogy lényeges körülmények elhallgatása folytán a tanú a bűnvádi perben azzal védekezhessék, hogy ez iránt hozzá kérdés intézve nem lett. A bíróság kötelessége a vallomás felvilágosítására és kiegészítésére szolgáló kérdéseket intézni, a mi büntetőjogi jelentőséggel is bir, a mennyiben arra is szolgál, hogy a gondatlanságból elkövetett hamis tanuzást megakadályozza. Annak a megállapítása, hogy a tanú tudomását honnét merítette, a vallomás bizonyító erejének meghatározásánál lényeges feltételként jelentkezik, miért is a bíróságot ennek kiderítésére különösen felhívni szükségesnek találtatott. A 91. §-hoz (m. j. 86. §.). A hatodik bekezdés első mondata helyett a következő szöveget ajánljuk: >A tanú megesketése mellőzhető' és pedig a mennyiben a felek jelen vannak, azok meghallgatása után: ha a tanú vallomása hitelt, az esküvel való megerősités esetében a em érdememé.* Az eredeti szöveg az eskü mellőzése tekintetében kétséget hagyott fenn az iránt, vájjon az helyt foghat-e, ha a felek nincsenek jelen. E kételyt eloszlatja az új szövegezés. Az eredeti szöveg továbbá az eskü mellőzésének egyik okául azt hozta fel, ha a tanú vallomása jelentéktelen. Ezen mellőzési okot a bizottság törlésbe hozta; mert annak megállapítása, vájjon a vallomás jelentékeny-e vagy sem, csakis a tárgyalás összeredményekép történhetik. Az eskünek e ezímen való mellőzése a felebbezés során gyakran a tanú újólagos beidézését tenné szükségessé, a mely hátrányok sokkal nagyobbak, mint az, hogy a tanutói jelentékeny vallomására az eskü kivétetett.
