Képviselőházi irományok, 1892. V. kötet • 158-192. sz.

Irományszámok - 1892-178. Az igazságügyi bizottság jelentése, „a sommás eljárásról” szóló törvényjavaslatra vonatkozólag

178. szám. lil Á felek közreműködésének egyik lényeges alapját nemcsak azoknak megjelenési köteleZettsége képezi és az, hogy a biró által hozzájuk intézett kérdésekre válaszolni tartoznak; hanem főleg a javaslatban foglalt azon intézkedés, hogy mint tanuk eskü alatt kihallgathatok és hozzájuk ugy a biró, mint az ellenfél, — az egyik a tényállás kiderítése, a másik a vitatott jog. megállapítása czéljából — kérdéseket intézhet. A reform azon ezélja, hogy a biró lehetőleg anyagi igazságot szolgáltasson, szükségessé tette a bizonyító eljárásnak azon szabályozását, melyet a javaslat feltüntet. Nem volt elégséges azon elv kimondására szorítkozni, hogy a biró a perben felmerült bizonyítékokat szabadon mérlegeli; lianeni meg kellett engedni minden eszköz igénybevételét, mely az igazság kiderítésére alkalmas. E czélból különösen, az érvényben levő joggal szemben, a tanubizonyitás újból volt szabályozandó és ki volt terjesztendő ama személyek köre is, a kik tanúképpen kihallgathatok. A javaslatban foglalt bizonyítási rendszer két intézkedése volt az, melyre a bizottság figyelmét különösen kiterjesztette: az egyik az okmányok általi bizonyítás, a másik az eskü eltörlése és annak a fél, illetőleg a felek kihallgattatásával pótlása. Az okmányok bizonyító erejének meghatározásánál nem lehetett teljesen szakítani azon rendszerrel, a melyet az 1868 : LIV. t.-cz. e tekintetben meghonositott. Az okmányok jelentősége a forgalmi életben és az az erős tudat, mely azok bizonyító ereje tekintetében gyökeret vert, az okmány-bizonyítás ujabb szabályozásánál a törvényhozás által figyelembe veendő. Ezt az uralkodó felfogást, a mely forgalmi életünknek mintegy alkatrészévé lett, öszhangzásba kellett hozni a bizonyítékok szabad mérlegelésének általános elvével és a bírónak azon, úgyszólván souverain jogát, hogy a perben felmerült bizonyítékokat szabadon mérlegelheti, ez irányban korlátolni kellett. Az érvényben levő bizonyítási rendszer egyik lényeges megváltoztatása abban rejlik, hogy a javaslat az 1868 : LIV. t.-cz.-ben szabályozott eskü általi bizonyítást a járásbíróságok előtti sommás eljárásban megszüntette. A feleknek tanukép kihallgatása a bizottság által ujabb és kimerítő megállapítást lelt, miért is e helyütt tartózkodunk azon általános szempontok kiemelésétől, melyek a bizottságot ugy az intézmény elfogadására, mint pedig az azt szabályozó részletes intézkedések megtételére bírták. A bizottság a javaslatban szabályozott jogorvoslati rendszert lényegében elfogadta és változatlanul fentartotta. Lényeges elvi eltérés a felebbviteli hatóságok meghatározása körül merült föl. A javaslat a fölülvizsgálat elintézésére kizárólag a kir. táblákat jelölte meg és a kir. Curiát a peres eljárás jelenlegi reformja által nem érintette, úgy, hogy annak működése az alaki jog terén csaknem teljesen hiányzott volna. A bizottság úgy tatálta, hogy a járásbíróságok által hozott ítéletek, illetőleg a felebbviteli eljárásban a törvényszékek által hozott Ítéletek ellen beadott felülvizsgálati kérelmek elintézését csak akkor volna czélszerű kizárólag a kir. táblákra bízni, ha ezen perjogi reform az eljárás mindkét nemére terjedne ki. Ez esetben ugyanis az általános perjogi intézkedések és különösen a bizonyítási rendszer az eljárás mindkét nemében azonosak lévén: a kir. Curiának azon hivatása, hogy az alsóbb bíróságok gyakorlatát vezesse és határozatai által a törvény egyöntetű alkalmazását biztosítsa, eléretnék akkor is, ha a járásbirósági eljárásban hozott ítéletek a kir. Curia felülvizsgálati fóruma elé nem is kerülnének. A másik szempont, mely e tekintetben a bizottságot vezette, az volt, hogy a sommás eljárás alá, összegre való tekintet nélkül, oly ügyek tartoznak, a melyek csak ritka esetben egy másik ügygyei kapcsolatban érvényesíthetők rendes kereset alapján. — Ezen ügyekből, az anyagi jogot illetően a kir. Curia nagy részt ki lett volna zárva. Már pedig az anyagi