Képviselőházi irományok, 1892. V. kötet • 158-192. sz.

Irományszámok - 1892-178. Az igazságügyi bizottság jelentése, „a sommás eljárásról” szóló törvényjavaslatra vonatkozólag

110 178. szám. székek, mint a kir. táblák bíráinak létszámát tetemesen növelni kellene, mivel a szóbeli eljárás a biró idejét sokkal nagyobb mértékbea veszi igénybe, mint az Írásbeli eljárás és az ezen alapon nyugvó jogorvoslat elintézése. De általános igazságügyi szempontból is, épp a teljes reform érdekében szükségessé vált a hatáskör kiterjesztése. Mert e nélkül a kir. törvényszékek és táblák bíráinak létszámát fel kell emelni; a törvényszékekét, tekintet nélkül azon teendőkre, melyek reájuk, mint felebbviteli bíróságokra fognak hárulni. Már pedig, ha a peres ügyek számának növekedése a birói létszám szaporítását szükségképen maga után vonja, a biróságok hatáskörének megállapításánál a súlypontot arra kell helyezni, hogy a létszám emelése lehetőleg ne a felső, hanem az első fokokon álljon be. A bizottság helyesli azon perjogi alapelveket, melyeken a javaslat felépül. Mert ha a reform czélját az képezi, hogy a birói Ítéletben lehetőleg az anyagi igazság érvényesüljön és ha a jelenleg érvényben levő eljárásnak legnagyobb gyengéit abban látjuk, hogy a biró, az alkalmazásba veendő perjogi formák folytán az esetek többségében csak alaki igazságot szolgáltathat: úgy a reform helyes csak akkor lehet, ha mindazon intézkedéseket meghonosítja, amelyek a bírót abba a helyzetbe hozzák, hogy megfelelő Ítéletet hozhasson és ha eltávolítjuk a jelenlegi peres eljárásnak azon rendelkezéseit, a melyek őt e tekintetben gátolják. A fenn jelzett czél elérésére két eszköz szolgál. Az egyik a vitás tényállásnak kiderítése és megállapítása; a másik a perben fenforgott bizonyítékok szabad mérlegelése. E kettő egymással a legszorosabb összefüggésben áll. Ha a birót a tényállás kiderítésében és megállapításában szerfelett korlátoljuk, akkor a bizonyítékok szabad mérlegelése az télét jogi helyességét csak kis mértékben mozdítja elő, mert a helyes birói Ítélet feltételezi a valódi tényállás megállapítását. És ez képezi kétségtelenül a foganatba vett reformnak egyik leglényegesebb, de egyúttal legnehezebb kérdését is. A javaslat álláspontja e tekintetben az, hogy a tényállás kiderítése birói feladatot képez, de nem kizáróan; hanem e feladat a felek közreműködésével viendő véghez. E közreműködést azonban — mindig a fenti czélt szem előtt tartva — nem tisztán és kizáróan a felek akaratától lehet függővé tenni. Ott, a hol a biró a közreműködést szükségesnek látja, a törvény meghatározta formák közt annak igénybevételére neki jogot kell adni és a felet, a ki e közreműködést megtagadja, perjogi hátrányokkal kell sújthatnia. A modem polgári peres eljárás nem nélkülözheti a tényállás kiderítése czéljából a nyomozás elemét; csakhogy ez elemeknek teljes összhangzásban kell állniok a felek ama rendelkezési jogával, mely őket a polgári per tárgya tekintetében magánjogilag megilleti és a mely jog a kérdéses jogviszonynak vitássá tétele által nem hárul át teljes mértékben a biróra. De viszont a feleket e magánjogi rendelkezés daczára sem lehet a per uraivá tenni és a birót a puszta szemlélő szerepére szorítani, mert e szerep, mint az eljárás alapja, azt eredményezi, hogy a biró valósággal esak formális igazságot szolgáltathat. Ez elveket, a melyeket a javaslat helyesen magáévá tett, a bizottság is minden egjes perjogi intézménynél és rendelkezésnél, azok helyessége megállapításánál szem előtt tartotta. Egy másik elv, a melyet e javaslat elfogadott és a bizottság a maga részéről helyesnek talált, az, hogy a felek nemcsak *a bíróval, hanem egymással szemben is közreműködni tartoznak. Mert a polgári pernek nem lehet oly alakot adni, hogy abban az ügyesebb, a kíméletlenebb rendszerint pernyertessé váljék; hanem ott, a hol a kölcsönös jogviszony fenforgása vagy részleteinek megállapítása forog szóban, különösen okmányok tekintetében, a közreműködést a törvénynek kell biztosítania.