Képviselőházi irományok, 1892. II. kötet • 24-50. sz.

Irományszámok - 1892-24. Törvényjavaslat, a sommás eljárásról

88 24. szám. jogerejüleg elitélteknek esküképtelensége a nálunk uralkodó felfogásra való tekintettel tartatott fenn. A §. utolsó bekezdésében végre a bűnvádi eljárás gyakorlatával megegyezőleg a felesleges és esetleg botrányos eskük megelőzése szempontjából a biróság belátására bizza, hogy az eskü kivételét akkor is melló'zhesse, ha a tanú vallomása jelentéktelen, vagy hitelt az esküvel való megeró'sités esetében sem érdemelne. A 87. §. az 1868 : LIV. t.-cz. 198. §-ának a rendes eljárásra való tekintettel szövegezett szabályát megfelelő alakban ismétli és egyúttal a megkeresett biró teendőit is tüzesebben meghatározza. A 88. §. pedig minden kétség elkerülése végett az 1868 : LIV. t.-czikknek fentartott szabályait sorolja fel a jegyzőkönyvvezetésre nézve szükséges azon módosítással, mely eddig a törvk. rendtartásnak hatályba léptetendő 120. §-ában foglaltatott. A fennálló jog szabályul azt állítja fel, hogy minden szakértelmet igénylő kérdés megvilágositásához három szakértő alkalmazandó, kik közül mindenik fél egyet és a biróság is egyet nevez. A javaslat 89. §-a mindenekelőtt eltörli a felek nevezési jogát és szabályul azt állítja fel, hogy a szakértőket a biróság nevezi ki. E szabály elvileg abból folyik, hogy a szakértőkre a bíróságnak van szüksége, hogy kötelességének eleget tehessen, t. i. a tényészlelést és megítélést teljesíthesse. A gyakorlat különben nálunk is, ugy, mint másutt is, azt mutatta, hogy a felek által választott szakértők az őket megnevező fél érdekeihez hajolnak, és hogy a bíróságok ez okból az u. n. bírósági szakértő véleményét tekintik döntőnek. A javaslat csak annyiban enged a feleknek a szakértők kinevezésére befolyást, a mennyiben azok a szakértők személyében megegyeznek, mert e kölcsönös bizalom egyelőre elég garantiáját képezi a szakértő megbízhatóságának, magától érthető lévén, — ugy a 89., mint a 63. §-nál fogva, — hogy a biróság akkor, ha a szakértő utólag nem mutatkozik alkalmasnak, mást nevezhessen ki és hallgathasson meg. Egy másik fontosabb eltérés a fennálló jogtól a szakértők számára vonatkozik. A biróság egy szakértőt is kinevezhet. E szabály különösen sommás ügyekben az eljárás egyszerűsítésének és olcsóságának előmozdítására szolgál. A felek jogai e mellett elég védelmet találnak abban, hogy a biróság őket a szakértők személyére és számára nézve előlegesen meghallgatni köteles, és hogy ők a szakértői véleményt utólag kifogásolhatják. Egyebekben a §. még tekintettel arra, hogy a tanuk képességei, kellékei az 1868 : LIV. t.-czikktől eltérőleg állapíttattak meg — a szakértők képességét szabályozza és végül az eddigi jognak fentartott szabályait jelöli meg. A 90—94. §-ok egy nevezetes ujitást tartalmaznak, midőn a felek esküjét a feleknek tanukénti kihallgatásával, vagy helyesebben eskü alatti kihallgatásával helyettesitik. Azok a visszásságok, melyek a felek formulázott esküjével járnak, sokkal ismeretesebbek, mintsem hogy itt bővebb kifejtésre szorulnának. Röviden a visszásságok abban foglalhatók össze, hogy az eskü egy formális bizonyítási eszköz, sőt még az sem, hanem egy eldöntési eszköz. Ha a biróság egyszer az esküt megítélte, akkor nem törődik többé az igazság kiderítésével, nem igyekszik magának a ténykörülmény valóságáról meggyőződést alkotni, hanem tisztán csak arra szorítkozik, hogy az Ítélet formális feltételének teljesítését vagy nem teljesítését constatálja. Az ügy eldöntése az eskü megítélésével a félre van bizva. A nagy kísértés, mely ebből a félre nézve származik, hogy legalább kétség esetében maga mellett döntsön, kézzel fogható és a gyakorlat által bőven igazoltatik. Mig a lelkiismeres féllel szemben az eskü a jognak vetett tőr lehet, addig a lelkiismeretlen fél kezében egy eszköz a jog kijátszására. Mindenesetre áll az, hogy az eskü mai szervezetében sehogy sem illik egy, a bizonyítékok szabad mérlegelésének elvére alapított és a materialis igazság lehető kiderítését czélzó perrendbe. Nem utolsó hátránya továbbá a felek esküjének az sem, hogy feltételes ítéletekre vezet, a mely körülmény a bíróságot arra kényszeríti, hogy az ügynek megítélésére csupán esetleg, t. i. ez eskü le- vagy le nem tétele esetében jelentőséggel biró kérdéseket is tárgyalja és eldöntse. E feltételes 87. és 88. §§. 89. §. 90—94. §§•