Képviselőházi irományok, 1887. XXXI. kötet • 1199-1223. sz.

Irományszámok - 1887-1199. Törvényjavaslat, a vasuti áru-fuvarozás tárgyában Bernben 1890. évi október hó 14-én létrejött nemzetközi egyezmény beczikkelyezéséről és az azzal kapcsolatos intézkedésekről

1199. szám. 37 A szerződő államok törvényei és szabályzatai határozzák meg, — mennyiben engedtetik meg a felügyeletük alatt álló vasutaknak, póthatáridőket megállapítani a következő esetekben: 1. Vásárok alkalmával. 2. Rendkivüli forgalmi viszonyok esetére. 3. Ha az árú át nem hidalt folyón keresztül, vagy oly összekötő vasúton át szállíttatik, mely a szállításban részes két vasutat köt össze. 4. Másodrendű és helyi érdekű vasutak számára, valamint keskeny vágányú vasutakra való átmenetnél. Ha valamely vasútra nézve beáll annak szüksége, hogy a jelen szakasz 1 —4. sz. alatti eseteiben az egyes államok engedélyezésére fentartott póthatáridöket igénybe kell vennie, akkor köteles ezen vasút azon napot, melyen az árut az utána következő vasútnak átadta, bélyegzés által a fuvarlevélen kitüntetni és a szállítási határidő túllépésének okát és tartamát ugyanott meg­jelölni. A szállítási határidő az árúnak a fuvarlevéllel történt átvételére következő éjfélkor kezdődik és meg van tartva, ha ezen határidőn belül az árú az átvevőnek, vagy azon személy­nek, kinek kezeihez a kiszolgáltatás érvényesen történhetik, a kiszolgáltató vasútra nézve érvé­nyes határozmányok szerint kézbesittetett, illetve bejelentetett. Ugyanezen határozmányok irányadók azon módozatokra nézve, melyek szerint a jelentő levél átadása megállapítandó. A szállítási határidő szünetel, a vám-, adóhivatali vagy rendőri kezelés tartama, valamint a vasút vétkessége nélkül beállott oly forgalmi zavar tartama alatt, mely által a fuvarozás megkezdése vagy folytatása időlegesen akadályozva van. Ha az árúnak fuvarozás végett történt feladását követő nap vasárnap, akkor a szállítási határidő 24 órával később kezdődik. Hasonlóképen, ha a szállítási határidő utolsó napja vasárnap, akkor a szállítási határidő csak a rá következő napon jár le. Ezen két kivétel gyorsárúkra nem alkalmazható. Ha valamely állam törvényei vagy jóváhagyott vasúti szabályzatai vasárnapokon vagy bizonyos ünnepnapokon az árúforgalom félbeszakítását rendelik, akkor a szállítási határidők aránylagosan meghosszabbíttatnak. •7. §. ' (Az egyezmény 15. czikkéhez.) Az egyezmény 15. czikkének 6. bekezdésében érintett nyilatkozat czéljaira a 4. melléklet szerinti minta használandó. (Az egyezmény 32. czikkéhez.) , A rendszerinti súlyapadék szabványtétele két százalékot tesz folyékony és nyirkos, vala­mint a következő nem nyirkos árúknál: ráspolyozott és őrölt festőfák, fakéreg, gyökerek, : ' •••­édes gyökér, • . vágott dohány, \ t .. ; ;.-... ,..:.:. .... a dék, •' -v.- • -•"-;-'--•• -•••; * - iy •••<•; ,- ....,:. •;•••: ... f.•.*:;;

Next

/
Oldalképek
Tartalom