Képviselőházi irományok, 1887. XXIV. kötet • 900-938. sz.

Irományszámok - 1887-911. Törvényjavaslata, Istóczy Győző képviselőnek, az otthon mentesitéséről

58 911. szám. , gazdálkodástól. Az ily kedvevesztett gazdák és a birtoka vesztett »végzett gazdák* aztán, a mennyiben a boldog Amerikába nem vitorláznak, bevonulnak a városokba vagy épen a fővárosba valami »hivatal« után nézni, szaporitva városaink intelligens és nem intelligens proletárságát és a hivatal vadászok seregét. Az otthonmentesitési intézménynek hazánkban való behozatalával ezen gazdasági ás socialis bajok is megszűnnek, nemcsak, de sőt még a városok lakói is ösztönt és ingert fognak nyerni az otthonmentesités folytán arra, hogy valamikép egy, a városhoz közel eső kis mezei gazdasági birtokot szerezzenek maguknak s ilykép ezen az utón a haza polgárainak mind nagyobb és nagyobb tömege fogna iparkodni magának egy biztositott családi otthont alapítani, a melyen, ha egy részük tán nem is állandóan, de az évnek bizonyos részében lakva, elmondhatnák magukban Horáccal: »Beatus ille, qui procul negotiis—Paterna rura bobus exercet suis, — (az otthonmentesités mellett természetesen:) Solutus omni fenore.* Tehát, miként mondottuk, manapság boldog, boldogtalan valami »hivatalt« jön keresni a városokba, főleg pedig a fővárosba. Nem is csoda, mert a magyar végrehajtási törvény a mily illiberális, a mily szűkkeblű a mezei gazdák, a birtokosok irányában, olyan liberális, olyan nagylelkű a minden rendű és rangú köz- és magánhivatalnokok irányában. A végrehajtási törvény 54. §-a szerint ugyanis: »Alladalmi, törvényhatósági és községi szolgálatban levő tisztviselők és hivatalnokok, egyházközségi lelkészek és segédlelkészek, állami, községi és felekezeti nyilvános tanintézeteknél alkalmazott tanárok, tanitók és tanítónők, a véderőhöz tartozó személyek, közhasználatra szolgáló gőzmozdonyú vasutak hivatalnokai, a nemzeti színháznál alkalmazott igazgatósági, művezetési és gazdasági tisztviselők, drámai és operai magánszereplők, végül a börtönőrök, az állami hivatalszolgák és a gőzmozdonyú vasutak szolgái rendes fizetésének, illetőleg várakozási illetékének, személyes (működési) és korpótdíjainak legfelebb egyharmada és ez is csak ugy vehető végrehajtás alá, hogy a végrehajtást szenvedő részére évi 800 forint a foglaláson túl is érintetlenül maradjon. A fölebb elősorolt személyek lakpénzei csak lakbér fejében, a szolgálat után járó más illetményeik pedig épen nem foglalhatók le.« Az 55. §. szerint pedig az 54. §-ban emiitett személyeknek vagy ezek özvegyeinek nyugdíjai vagy kegydíjai, úgyszintén a nyugalmaztatás folytán járó személyes pótdíjak, valamint a lelkészek aggastyáni fizetései, nemkülönben a végkielégítési összegek, illetve kegydíjak szintén csak egy harmadrészben foglalhatók le, de csak ugy, hogy a végrehajtást szenvedő részére évi 500 frt a foglalás után is fenmaradjon. A végrehajtási törvény továbbá az 56—60. §-okban megadott számos egyéb hasonló mentesitéseken kivül a 61. §-ban a következőket határozza: »Nyilvános számadásra kötelezett társulatoknál és gőzhajózási vállalatoknál alkalmazott hivatalnokok és szolgák, valamint általában állandó köz- és magánalkalmazásban levő, de az 54. §-ban fel nem sorolt egyének évi fizetéseinek és járandóságainak vagy nyugdíjainak csak felerésze és ez is csak ugy vonható végrehajtás alá, hogy a végrehajtást szenvedő részére legalább évi 500 frt fenmaradjon. Ugyanezek özvegyeinek és gyermekeinek nyugdíjaira vagy az atya, illetőleg férj szolgálataiért adományozott illetményeire végrehajtás nem vezethető.« A magyar törvényhozás a most felsorolt valamennyi köz- és magánalkalmazásban levő egyéneknek megadta a végrehajtás alóli mentességet fizetésük kétharmad részére, illetve felére nézve, biztosítva nekik évi 800 forint, illetve 500 frt minimumot; megadta pedig nekik ezen mentességet a közérdekre való tekintetekből. S a magyar törvényhozás ezen intézkedésével nagyon helyesen is cselekedett. De, ha a közérdek ugy hozza magával, hogy a köz- és magánalkalmazásban levő