Képviselőházi irományok, 1887. XVII. kötet • 538-571. sz.
Irományszámok - 1887-547. "A közutak- és vámokról" szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldött bizottság jelentése
547. szám. 75 A hatodik osztályba sorozza a javaslat az egyesek, társaságok vagy szövetkezetek által a közforgalom czéljaira létesített közutakat, melyeknek kezelése és fentartása a létesitőket illeti. Említést tesz továbbá az ország határán átvezető vagy egyes vidékeken a közutakat pótló, tehát közforgalomnak szolgáló és főleg hadászati vagy közgazdasági szempontokból fontossággal biró gyalogutak- és ösvényekről, melyek a kereskedelemügyi minister által az épités, kezelés és fentartás szempontjából esetenkint a közutak valamelyik osztályába sorozhatok. A javaslat törvényes intézkedések által eddig megoldatlanul hagyott térre lép, midőn az új közutak és az azokon szükséges műtárgyak műszaki terveinek elkészítése, a kivitel engedélyezése és a megépítés körüli eljárást kimerítően szabályozza. Sok visszásságnak veszi továbbá elejét az által, hogy az úttest és tartozékainak nyilvántartása, valamint a közút tulajdonának elfoglalások elleni biztosítása s a felmerülhető tulajdonjogi vitás kérdések biztos eldönthetése czéljából az állami, törvényhatósági és a vasúti állomásokhoz vezető utakról törzskönyvek felvételét rendeli el. A közutak építési, kezelési és fentartási költségeinek fedezésére vonatkozólag a javaslat azon helyes elvből indul ki, hogy a kötelezettséget azon érdekkörre hárítja, mely az illető közút létesitése és feutartásánál érdekelve van. Ehhez képest az állami útvonalak építési és fentartási költségei az állam közjövedelmeiből fedezendők s a törvényhozáselé terjesztett állami költségvetés megfelelő rovatába felveendők; a törvényhatósági utak épitése és jó karban tartására szükséges összegeket az illető törvényhatóság közönsége, esetleg az állam részéről nyújtandó segély hozzáadásával; —a vasúti állomásokhoz vezető utak fentartási költségeit közösen és aránylagosan a törvényhatóság, az illető vasúti vállalat, továbbá az érdekelt községek és kereskedelmi és ipari vállalatok ; a községi közlekedési (vicinális) útvonalakra fordítandó kiadásokat a csoportosított községek ; — a tisztán községi (közdűlő) utak gondozására szükséges kötelezettséget az illető község lakosai — tartoznak előállítani. Az útépítési és fentartási költségek fedezésének legigazságosabb módja ugyanaz volna, ha csak azok és azon arányban terheltetnének meg, kik sa mily mérvben az útvonalakat használják s ez a legtermészetesebb módon vámsorompóknak az összes útvonalakon való felállításával volna elérhető, de erre nálunk, — hol közutaink nagy része kiépítetlen állapotban van, hol több útvonalon a forgalom nem elég élénk s így a beszedési költségek a jövedelem legnagyobb részét felemésztenék, hol egyes vidékeken az utak rósz karban léte miatt a szállítás nehéz és ennek folytán különben is költséges — gondolni sem lehet. (Az osztrák kormány kísérlete az útvámok rendszerével — az államutakon nálunk 1853-ban egy év alatt kivihetetlennek bizonyult. Francziaországban a század elején csak rövid időig állottak fenn. Belgium 1866. évben még a régi kiváltságon nyugvó vámszedésijogokat is megváltotta. Jelenlegmég Angliában találjuk nagy elterjedésben, hol az utak fentartása és épitése részben a magániparnak, részben ennek és a helyhatóságoknak ügye; azonfölül az ausztriai örökös tartományokban és Poroszországban is divatban vannak, ezen államokban azonban a forgalomnak biztonsága és könnyűsége minden időben kipótolja a pénzveszteséget, melyet a vámdíjak fizetése okoz.) Mint fentebb kimutattuk: a közmunka-tartozásnak jelenlegi kivetése nemcsak igazságtalan, de czélszerfítlen, sőt a joggal támasztott igények s a fokozódó szükséglettel szemben elégtelen. A törvényhatósági utak fentartására szolgáló közmunka értékének biztosítása végett a természetbeni erő helyett más alap veendő annyival is inkább, mert ezen rendszer akkép, hogy a felsorolt hiányok mellőztessenek — nem helyesbíthető s azon osztályoknak a kötelezettségbe való bevonása, kik eddig a közutak teherviselésében épen nem, vagy nem megfelelő mérvben osztoztak, csak az egyenes adó alapján foglalhat helyt. Minthogy két különböző kivetési alap alkalmazása csak további bonyodalmaik forrásává válhatnék, legczélszerűbbnek mutatkozik s az arányos megterheltetést leginkább megközelíti, ha a törvényhatósági utak építési-, kezelési és fentartási 10*
