Képviselőházi irományok, 1887. XVI. kötet • 472-537. sz.
Irományszámok - 1887-477. A képviselőház közoktatásügyi bizottságának jelentése, a vallás- és közoktatásügyi ministernek a közoktatás állapotáról szóló tizenhetedik jelentése tárgyában
477. szám. 49 tekintetben nem szerencsés. Egyes vidékeken közel egymáshoz sok a középiskola, mig máshol nagyon is kevés. De reményli a bizottság, hogy a különböző iskolafentartó tényezők, az ügy érdeke által vezéreltetve, és bizonyos féltékenységnek fokozatos el-eltűnésével a középiskolák arányosabb] területi megoszlására fognak hatni. Szintúgy óhajtandó az is, hogy középiskoláink két neme: a gymnasiumok (151) és a reáltanodák (28) száma közt ez utóbbiak rovására még mindig meglevő kedvezőtlen arány jobbra forduljon, s az a symptoma, hogy a középiskolai tanulók száma emelkedésének 75%-a a reáliskolai tanulókra esik, remélni engedi, hogy a jelzett irányban is előbb-utóbb beáll a kívánatos javulás. Ugy állami és nemzeti, mint culturai és társadalmi szempontból figyelemre méltó tény gyanánt jelezhető az, hogy a középiskolai oktatás terén a magyar elem (mely az összes tanuló ifjúságnak itt 70'9%-át teszi) ma is túlnyomó számerőben jelenik meg; de ennél is fontosabb, hogy összes középiskoláink több, mint 68%-ának (123-nak) kizárólag magyar a tannyelve s csakis 11 olyan középiskola van, melyekben a magyar nyelv sem mint fő-, sem mint melléktannyelv nem szerepel, bár mint köteles tantárgy ezekben is taníttatik. A középiskolai oktatással kapcsolatos egyes vitás kérdések fölmerültek a bizottsági tárgyalások folyamán is: ilyen az egységes középiskola és ilyen a görög nyelv tanításának mellőzése. A bizottság azonban — ámbár ellenvélemények is nyilvánultak, — a középiskolai törvény alapjára helyezkedve, óvakodik már most legalább, akár egyik, akár másik irányban ily messző menő radicalis reformokat javaslatba hozni, s nem bocsátkozva itt azon ma is érvényes indokok ismétléséhe, melyek 1883-ban a középiskolai törvény megalkotásakor hetekig tartó vitákban fölhozattak, s melyek folytán a törvényhozás a középiskolai dualismus fentartása mellett a görög nyelv további oktatását is elrendelte, csak arra kivan utalni a bizottság, hogy e kérdések: a középiskolai oktatás rendezésének nem{etkö{i vitás kérdései, s az igazságügyministerrel szólva, >mi a művelt nemzetek közösségében élünk s fejlődésünkben velők lépést kívánunk tartani«. Nem hagyható tehát merőben figyelmen kivül, hogy a civilisatio élén haladó nagy nemzetek sem jutottak végmegállapodásra e kérdésekben, melyeket a magunk kezdeményezésével csak hátrányunkra s kedvezőtlen megitéltetésünk risicójára dönthetnénk el oly irányban, mint némely oldalról kívánják. Az egységes középiskola kimondásával és a görög nyelv tanításának kiküszöbölésével ma még önmagunk zárnók ki magunkat a nyugot-európai nemzetek társasága s középiskolai oktatásunknak velők való solidaritásából. Egyébiránt a kormány a beérkezett szakvélemények és jelentések alapján constatálhatni véli, hogy a középiskolai törvény hatása alatt a classicus nyelvek tanításának eredményei is egyre javulnak.^És különösen mi a latin nyelvet illeti, helyesen jegyeztetett meg a kormány részéről, hogy nekünk magyaroknak az utolsóknak kell lennünk azok közt, kik a történeti multunk s jogi fejlődésünkkel kapcsolatos latin nyelvvel szakitnak, mert e nyelv nem is oly régen egész közéletünk nyelve volt és a latinos műveltség ugyszólva összeforrt nemzeti geniusunkkal. A túlterhelésre vonatkozó panaszok felhangzottak a bizottság tárgyalásai közben is. Arra nézve azonban, hogy a mennyiben szó lehet a túlterhelésről, ez nem a tananyagnak, hanem a szaktanitási rendszernek a kifolyása, alig van véleménykülönbség. Az tagadhatlan, hogy alapos, sikeres és intensiv tanítás csak a szakrendszer mellett érhető el: ezért kellett e pontban a középiskolai törvényt, melynek intentiója a középiskolai oktatás színvonalának emelése volt, a szakrendszerre fektetni s ezért hozatott be e rendszer a tanárképzésnél is. Ugy de a legjobb rendszer is czélt téveszt, ha túlzásokba megy s ez történt ez esetben is. Ebből azonban nem az következik, hogy magával a rendszerrel szakítsunk, hanem csak az, hogy óvjuk a túlzásoktól, az elfajulástól. Erre nézve a remediumot a tanítási módszer- és a tanárképzésben; meg a rokon tantárgyaknak lehetőleg egy kézben való csoportosításában kell keresnu KÉPVH. IROMÁNY. 1887—92. XVI. KÖTET. 7
