Képviselőházi irományok, 1887. XVI. kötet • 472-537. sz.

Irományszámok - 1887-488. A közlekedésügyi bizottság jelentése, a közmunka- és közlekedésügyi minister ur által benyujtott, a "Tisza völgyének árvédelméről" szóló törvényjavaslat tárgyában

488. szám. 123 megköveteli. Erre nézve a törvényjavaslat kimondja: hogy csak „feltétlenül és elodázhatlanul szükséges" kölcsönökről lehet itt szó. A kölcsönöknek ezen neménél is előbb a tiszavölgyi társulat központi bizottsága hallgatandó meg, és csak ha ezen bizottság is a kérdéses munkáknak sürgősen eszközlendő végrehajtása mellett nyilatkoznék, felhatalmaztatik a közlekedésügyi minister, hogy a pénzügy mini sterrel egyetértőleg a társulat terhére a kölcsönt felvehesse. Kétségtelenül kiviláglik ezekből, hogy a kormány ezen jogával csak ritkán élhet, akkor is a legnagyobb óvatossággal. A kormánynak azon jogát, hogy a közérdekből feltétlenül szükségeseknek itélt munkáknak keresztülvitelét biztosithassa, nem ezen törvényjavaslat állapítja meg; azonban gondoskodás történt ezúttal az iránt, hogy a rég fennálló jog hatályossá tétessék, a mi az érvényben levő törvény szellemével nem állhat ellentétben. Sokoldalú megbeszélés tárgya volt a törvényjavaslat 62. §-a is. Midőn a bizottság ezen szakasznak később részletezendő módositását elfogadta, tette ezt azon felfogásban, hogy a jelen előterjesztés keretében első sorban nem a tiszavölgyi hitelügy rendezéséről, hanem csak a Tiszavölgy árvédelméről és azon eszközökről, melyek ezen védelemre megkívántatnak, történhetik gondoskodás. A bizottság azonban súlyt fektet annak kifejezésére, hogy egyedül ezen szempontnak engedett, midőn a törvényjavaslat kérdéses szakaszának módosításába beleegyezett és hogy távol állt tőle az a szándék, hogy az e tekintetben felmerült aggályokat alaposaknak elismerje, vagy hogy a törvényjavaslatban foglalt rendelkezéseiét elejthetőknek kijelentse. Ellenkezőlegezen rendelkezéseket a maga részéről helyesli és ezen véleményét a következőkre alapítja: A törvényjavaslatnak 62. §-a két főelvet foglal magában. Az első az, hogy a társulat által felvett kölcsön után fizetendő járadék, valamint a társulat által kivetett költség járulékára nézve a kiváltságos zálogjogot megállapítja; a második az, hogy ezen járadékok- és járulékokért az egész telekkönyvi birtok szavatol, ha annak akár csak egy parczellája is a társulat jogszerűen megállapított árterébe esik. Az első pontra nézve az ellenvetések annyira mentek, hogy némelyek a tiszavölgyi földhitelnek tönkretételét, sőt az egész magyarországi földhitelügy veszélyeztetését vélték benne feltalálhatni. Ezzel szemben áll az a körülmény, hogy már az 1871-iki XXXIX. törvényczikk hasonló intézkedést tartalmaz, a nélkül, hogy ennek következtében akár az országos, akár a tiszavölgyi földhitel bármi kárt szenvedett volna. A nevezett törvénynek 19. §-a a következőképen hangzik: >A haszon-aránylag kivetett költségrészlet az érdekelt ártérbirtokon fekvő oly teher, mely a birtokkal jár s mely az országos, törvényhatósági és községi adóhátralék kivételével minden betáblázott és be nem táblázott követelés előtt áll.« A nyolcz évvel később alkotott 1879. évi XXXIV. törvényczikk 5. §-ában ezen rendelkezés fentartátik. A nevezett törvényhez mellékelt, a képviselőházhoz beterjesztett, ministeri indokolás kiválóan előnyösnek tünteti fel, hogy a társulatok által kivetett évi költségjárulékoknak, valamint a társulatok által felvett kölcsönök kamatainak és a töltésezési járulékoknak fizetése nemcsak személyes természetű, hanem az illető birtokon fekvő oly terhet képez, mely a telekkönyvi terhek előtt elsőbbséggel bir. Az indokolás hozzáteszi, hogy >e részben a javaslat eddigi törvényeink szellemében jár el.c Végre az 1885. vízjogi törvény 121. §-a újra egész terjedelmében sanctionálta ezen elvet. Minthogy tehát ezen kiváltságos zálogjog tényleg fennáll — fennáll ugyanazon formában és ugyanazon kiterjedésben, a mint azt a jelen törvényjavaslat tervezi, a nélkül, hogy ebből kifolyólag bármi hátrány keletkezett volna, nem tekinthető alaposnak azon aggály, hogy ugyanezen elvnek újabbi kimondásából bármi hátrány eredhetne. Annál kevésbbé tekinthető alaposnak ezen aggály, minthogy a törvényjavaslatnak világos szavai szerint az elsőbbség nem az egész kölcsönösszegre adatik meg, hanem egyedül a járadékra, még pedig, birtokváltozás esetén, csak a jogérvényes árverés napjától visszafelé számított 3 évre, tehát nem az egész kölcsönösszegre, hanem legfeljebb 3 évi járadék- és járulékra. Hogy pedig az elsőbbségnek ezen alakja nem zavarta meg a földhitelviszonyokat, annak, a felsoroltakon kivül, egyszerű bizonyítéka az, hogy a jelzálogi hitelt már eddig is megelőzte egy 80 millióra becsült ilyen 16«