Képviselőházi irományok, 1887. XVI. kötet • 472-537. sz.

Irományszámok - 1887-488. A közlekedésügyi bizottság jelentése, a közmunka- és közlekedésügyi minister ur által benyujtott, a "Tisza völgyének árvédelméről" szóló törvényjavaslat tárgyában

488. szám. Ü7 3. a tulajdonképeni árvédelem. Ha ezen 3 pontot egész terjedelmében és következményeit is lehetőleg mérlegelve, feltüntette, a bizottság kimeritettnek hiszi feladatát és kellőképen indokoltnak tekinti a tárgyban adandó szavazatát. I. Midőn a bizottság az államhatalom és a társulatok közötti viszonynak taglalását megkísérti, elö'zetesen is megjegyezni kívánja, hogy az idevágó kérdéseket illetőleg nem tekinti jogosan alkalmazhatóknak az önkormányzat és központosítás kifejezéseit, valamint az ezen fogalmakból kifolyólag általánosan elfogadott tételeket sem. Az államélet minden egyéb terén az önkormányzat megszorításával és a központi kormány erősítésével ez utóbbi új jogokat nyer és hatalmi körét kiterjeszti. Ezen a téren máskép áll a dolog. Minden lépésével, az államhatalom itt nem új jogokat nyer, hanem új kötelességeket vállal el, új felelősséggel terheli önmagát, új közegeket bocsát a közönség rendelkezésére, új követeléseknek teszi ki magát. Bármennyire legyen is valamely kormány a központosításnak hive, ez irányban nem fogja kiterjeszteni hatáskörét, hacsak a kényszer nem birja ezen lépésre. Nem szólhatni tehát itt központosításról a szó általánosan elfogadott értelmében. De nem szólhatni ily értelemben önkormányzatról sem. Mert az önkormányzat egyik ismérve az, hogy a teendőit szabadon és saját körében, saját eszközeivel régzö testület fényeinek következményeit is maga viseli. A fenforgó viszonyban azonban erről szó sem lehet. A kötelességét nem kellőképen teljesítő társulat veszélyezteti a mellette levő oly társulatokat is, melyek esetleg kifogástalanul teljesítették feladatukat. Néhány társulat, mely az önkormányzat védelme alatt a reá rótt feladatok teljesítését elmulasztja vagy végrehajtásukat nem kellőkép eszközli, a szomszédokat, sőt az egész Tiszavölgyet oly helyzetbe sodorhatja, melyben — a többség által hozott áldozatok daczára — a végveszélybe kerülhet. Minden egyes társulat, mintha kezében tartaná, a magáéval együtt, a szomszéd társulatok biztonságának kulcsát is; megnyugtató tehát minden egyesre csak az lehet, ha biztosan számithat arra, hogy valamennyi társulat ugyanazon szabályoknak megfelelően és ugyanazon ellenőrzés mellett egységes terv szerint egyenlő pontossággal fogja teljesíteni a neki jutott feladatot. Az ily helyzetet pedig az önkormányzat elnevezése alá össze foglalni teljességgel nem indokolt, valamint, a felhozottak szerint, az ez esetben gyakorlatban levő állami felügyeletre sem alkalmazható a központosítás elnevezése. Ideje tehát, hogy ezen két jelszó a Tiszavölgy árvédelme körüli discussióból kihagyassék. Egyáltalában nem forog itt fenn elvi, hanem tisztán gyakorlati kérdés. Az a kérdés: mily intézkedések biztosítják hatásosabban a Tiszavölgy védelmét és jólétét: az eddig fennállók vagy az ezen törvényjavaslatban kilátásba helyezettek? Ha bárki is bebizonyítaná, hogy az önkormányzat hathatósabban valósítja meg azon mindenek felett álló czélt, igen valószínű, hogy a kormány kész örömmel engedné át az egész ügyet az önkormányzatnak. Tényleg azonban az önkormányzatnak hívei sem fognák az elvnek ily kiterjesztését elfogadni; mert ők sem vonják kétségbe, hogy meg kell állapítani az államnak befolyását már a társulatok megalakulásának első mozzanataira, és hogy kötelezőleg érvényesíteni kell az állam ellenőrzési és rendelkezési jogát azon pillanatig, mely a szervezetet próbára teszi, és hogy különösen ezen pillanatban az állami akarat legyen az egyetlen döntő és intéző. Ezen viszony jellemzésére ma is kielégítőnek és helyesnek tekintjük Széchényinek a »véleményes jelentésben a tisza-szabályozási ügyről*, 1848. elején irt következő szavait: »Minden attól függ, hogy a közállománynak azon joga határozottan ésyilágosan íentartassék, miszerint semmi tudtán kivül ne történhessék és az a társulat ügyeibe egyenesen s határozólag befolyjon, valahányszor ezen beavatkozást a kényszerítő szükség mell^'zhetlenné teszi. És ez távol legyen, hogy a társulat szabad működését korlátozza, sőt inkább a közállományi erő, mely támogatja a társulatot, egyedül képes működésének megszerezni a kellő tekintélyt s szilárdságot. Ha