Képviselőházi irományok, 1887. XVI. kötet • 472-537. sz.

Irományszámok - 1887-484. Törvényjavaslat, a vallás szabadságáról

106 484. szára. mellett legsürgősebbnek látja a bizottság a vallás (és pedig bármely vallás) szabadon gyakorolhatásának törvénynyel biztosítását és rendezését. Az 1848: XX. törvényczikkben az unitaria vallás bevett vallásnak nyilvánittatik és a bevett vallások között — legalább elvben — tökéletes jogegyenlőség és viszonosság mondatik ki. Ezen egyenjogúság és viszonosság az 1868: LIII. törvényczikkben némely ügyekre vonatkozólag részletesebben állapittatik ugyan meg, de a kimondott jogegyenlőség és a belőle következő vallásszabadság is mind a két törvényben egész mai napig csupán a már 1848-ig törvényesen bevett hitfelekezetekre van szorítva és sem a nemkeresztyénekre, sem a többi keresztyén felekezetekre nem terjedhet ki a törvény értelmében. Mig az állam annyira benső összeköttetésben akart állani bizonyos keresztyén egyházakkal, hogy saját intézményeit is azon illető egyházak elveihez s tanaihoz alkalmazta s ennélfogva a polgári s politikai jogok gyakorlását is csak azon lakosoknak engedte meg, kik azon uralkodó vagy legalább bevett vallások hivei voltak; addig ugy más országokban, mint hazánkban volt jelentősége (sőt bizonyos szempontból szüksége is) annak, hogy a vallás szabad gyakorlata csak bizonyos, recipiált keresztyén felekezeteknek engedtetett meg. De ma már, midőn a nemzetek az államot egészen önálló, saját jogi és erkölcsi elvein alapuló, legfelsőbb ethikai intézményüknek tekintik, midőn a már ezen úgynevezett jogállamokban a törvényhozások s a kormányok bármely vallási elvektől függetlenül rendezik a polgári életet; és midőn másfelöl a politikai jogokkal biró polgárok az egyéni szabadság alapján is megakadályozatlanul csatlakozhatnak a legkülönfélébb vallásokhoz: ma a dolgok ily állásában sem nem indokolható, sem fenn nem tartható azon állapot, melyben a vallás szabad gyakorlata csak bizonyos bevett vallásokra szorítkozzék. Hogy a magyar törvényhozás is az államot minden hitfelekezeti vagy vallási színezettel ment önálló intézményül akarja tekinteni: bizonyítja ezt azon ténye is, hogy a zsidókat, kik nem keresztyének, a politikai s polgári jogok gyakorlására 1867-ben a keresztyénekkel egyenlően jogosítottaknak nyilvánitá. Ámde ekkor mivel indokolhatjuk azt, hogy az öt bevett keresztyén felekezeten kívül levő többi keresztyén felekezeteknek még nincs szabad vallásgyakorlat engedve? Mivel indokolható, hogy a zsidók politikailag a keresztyénekkel egyenjogúak, vallásilag pedig még ma is csak eltűrtek, s ugyszólva törvényen kivül állanak. Az 1848: XX. törvényczikkben a bevett hitfelekezetekre kimondott vallásszabadság és viszonosság tehát kiterjesztendő bármely vallásúakra nézve. Ez nem csupán azon elveknek logikai következése, melyekre a magyar állam újabb inslitutiói helyeztettek, hanem a gyakorlati szükségnek is követelménye. — Ugyanis hazánkban már jelenleg több százezerre megy azok létszáma, kik magukat keresztyénekül vallják, de bevett vallásfelekezetek egyikéhez sem akarnak tartozni, s kik ennélfogva vallási, különösen egyházi életükben vagy törvényeinken kivül s ezek által meg nem engedett állapotban vannak, vagy lelkiismeretükön elkövetett erőszakkal kénytelenek oly hitfelekezetekhez tartozni, melyhez őket hitük s vallási meggyőződésük nem csatolja. — Igaz, e tekintetben az élet annyira túlszárnyalta törvényeinket, hogy ma már, ha valaki törvényeink ellenére a keresztyén vallást elhagyja, vagy be nem vett hitfelekezetekhez csatlakozik, a polgári hatóságok nem kényszeritik a visszatérésre s legfőbb azon méltánytalanságot követik el rajta, hogy továbbra is kötelezik az elhagyott egyház költségeihez járulni. Igaz, hogy ha nem is törvényesen, de tettleg körülbelül életbe lépett hazánkban legalább az egyéni teljes vallásszabadság, a mennyiben a polgári hatóságok senkit sem háborgatnak vallásáért, bármit higyjen is. De másfelöl a mellett, hogy a polgárok tettleg igy gyakorlott hitbeli szabadsága is jogilag nem biztosított s inkább • csak a hatóságok változható'tetszésétöl függ: a dolgok ezen állapota a törvények szükséges tekintélyének, az állami közrendnek és a közerkölcsiségnek érdekéből is káros. Hátrányos