Képviselőházi irományok, 1887. XIV. kötet • 374-413. sz.
Irományszámok - 1887-390. Törvényjavaslat, a mezőrendőrségről
390. szám. 77 legelőn (községi legelőn) a legeltetést a törvényhatóságok szabályrendeletben állapítják meg (40. §.) s e szabályrendeletben gondoskodni kell mindazokról az ügyekről és viszonyokról, melyek a köztapasztalás szerint a legelőkön előfordulnak és a közlegelők lényegére nézve hatással vannak. Tehát megállapítandó mindenekelőtt, mennyi állat bocsátható a közlegelőre; ez a megállapítás természetesen aránylagosan történik akkép, hogy holdankint meghatároztatik, hány szarvasmarha, illetőleg ehhez arányosítva hány más fajú állat hajtható ki a legelőkre. A legelők azonczélból, hogy a rajtuk levő növényzet megújulhasson, lehetőleg kímélendők, és azért a legelők egész területe egyszerre nem használandó, hanem az több részre osztandó be és ezek sor szerint váltakozva veendők legeltetés alá, a mely intézkedés nélkülözhetlen föltétel arra nézve, hogy az állatok a legelő tápláló képességének megfelelően az egész legeltetési időn át a legeltetéshez, még pedig a kellő legeltetéshez jussanak s a legelök czéljuknak megfelelően kellően fönn is tartassanak. Az egymást a legeltetésben hátráltató állatokat a legelő külön részeiben, tehát nem együttesen kell legeltetni, mi ismét a legelők helyesebb gazdasági kihasználása czéljából történik, miután bizonyos állatok undorral fordulnak cl a legelőtől, a melyben más állatok vannak vagy jártak; például köztudomású, hogy a szarvasmarha juhok által már megjárt legelön nem szokott legelni. Az állatokra nézve egészségtelen helyek a legelőkön kijelölendők és lehetőleg hozzáférhetlenekké teendők. Ismeretes, hogy bizonyos mélyen fekvő, mocsáros helyeken egyes állatbetegségek, például a májmétely könnyen fölvétetik; jó pásztorok elég ügyesek, hogy az állatokat ily helyektől távol tartják; de az anthrax jelentkezésekor sokszor tapasztalható, hogy kiirtása azért nem lehetséges, mert az inficiáló anyaggal megtelt posványos legelőrészeken az állatok tovább legelnek; hasonló esetek fordulnak elő az úgynevezett erdőkórnál; ha tehát ezek az egészségtelen helyek a legeltetésből kizáratnak, például befásittatnak, a legelő megkisebbül ugyan, de fontos gazdasági érdekek óvatnak meg, s igy a legeltetésre a megmaradó legelő alkalmasabbá válik. A legeltetendő állatoknak megfelelő számban kutak és itatok, valamint alkalmas védőhelyek és delelők készítendők. Legelőinknek egyik nagy hátránya, hogy alkalmas módon való felszerelésükről senki sem gondoskodik ; ha a jobb gazda be is látja, hogy marhája a közlegelőn kút vagy itató hiányában sokat szenved, ha be is látja, hogy zivatarok alkalmából egészen ki van téve ezek ártalmának és a véletlennek, s a forró nap ellen a legkisebb árnyas hely védelme sem kínálkozik, egymagában már a költség szempontjából is erőtlen, nem tehet semmit a közlegelőre járó állatok birtokosaival szemben; ez okból a mindenütt rendszerint tapasztalható hátrányokat csakis akkép lehet mellőzni, ha szabályrendelet által ez kötelezettséggé tétetik s ekkép azután az összes birtokosok a berendezéshez és a rend fentartásához szükséges költségeket arányosan viselik. Ezek, valamint a legelők ápolására s fentartására (41. és 42. §§.) vonatkozó intézkedések költségeit a legeltetési jogban részesülők viselik (47. §.). Tehát az osztatlan legelőknél a birtokosok, még pedig e részben birtokterületük aránya vétetett kulcsul, mert az állattenyésztés alapja a birtokterület s a mennyiben tényleg elő szokott fordulni az az eset, hogy talán a kisebb birtokos több állatot hajt a közlegelőre, mint a nagyobb, mégis ezt az alapot kellett kijelölni; már csak azon oknál fogva is, mert az állatlétszám folytonos ingadozásoknak lévén ki téve, a hozzájárulási arány is folyton változó lenne, s másrészt a birtokosok többségének meg van adva a jog esetleg legeltetési illetékek [46. §. b)] beszedése által segiteni azon a visszáságon, a mely talán itt-ott a legeltetés kihasználásánál tényleg nem birtokaránylag szolgáltatja az előnyöket. Hogy a község tulajdonát képező legelőnél a költségekről a község képviselő-testülete határoz, ez községi törvényünkben gyökerezik s külön indokolást nem igényel (47. §.).
