Képviselőházi irományok, 1887. XIV. kötet • 374-413. sz.

Irományszámok - 1887-390. Törvényjavaslat, a mezőrendőrségről

54 390. szám. még egy ily barátságos tárgyalásra mód adatik, a mely tekintélyesebb hatóság előtt, az elsőfokú közigazgatási hatóság előtt, vétetik foganatba. Ezen hatóság ugyanis talán nagyobb befolyással bír az egyesekre, esetleg az út érdekében nagyobb és súlyosabb érveket tud fölhozni, s talán a gazdák capacitatióját mégis létrehozza. Ha azonban a barátságos megegyezés ily utón sem sikerül, a javaslat messzebb menő intézkedésektől tartózkodik; jelesül a kisajátítás alkalmazását mellőzi, miután ezen utak nyitásánál tényleg első sorban csak magánérdek, azaz, a gazdálkodó földbirtokosok kényelmi szempontja forog szóban s kisajátítási törvényeink amúgy is a földtulajdonnal szemben oly messze* menő támadásokat tartalmaznak, hogy kiterjesztésük erre a térre sem indokoltnak, sem szükségesnek nem látszik (6. §.). Engedély nélkül vert utakat a földbirtokos bármikor elzárhat, s ez az elzárás országszertekülönböző módon szokásos is, igy ismeretes a csővázas, keresztek, karók fölállítása, árkok, barázdák vonása stb ; hogy azonban a gazda ebbeli akaratát, ily jegyek figyelembe nem vétele esetén is, a közigazgatási egyszerűbb közbenjárással érvényesithesse: a javaslat (7. §.) az elsőfokú hatóság támogatását elrendeli, föntartván természetesen ismét a biróságnak a jogi és tulajdoni kérdésben a végérvényes eldöntést. Az utakra való fölügyeletet a dolog természetének leginkább megfelelően és községi törvényünk (1886 : XXII. t.-cz. 21. és 135. §§.) szellemében a község elöljáróságának kellett fentartani (8. §.). A mezei utak védelme szempontjából a javaslat büntető része három intézkedést tartalmazod megbünteti 300 frtig azt, a ki mezei utakat jogosulatlanul helyeikből kiszorít, vagy más irányba terel, avagy azokat elszántja, még pedig tekintettel ezen a tulajdonjogba vágó kihágás nagy jelentőségére s horderejére a legmagasabb büntetéssel [75. §. /)]; h) megbünteti 50 frtig azt, aki — mint arra kötelezett— a mezei utakat, a hatóság felhívására, jókarba nem helyezi, hogy ekkép a hatóság az egyezség utján létrejött közös megállapodást kellő erélylyel keresztülvihesse [78. §. g)]; végül c) megbünteti szintén 50 frtig azt, ki a hatóság által betiltott mezei utat használja [78. §. ^]. A 9. §. a közutak befásitásáról intézkedik; ereszben az ország számtalan eltérő viszonyai, az utak különfélesége és az utak mellett elterülő földterületekkel kapcsolatos magánjogi kérdések az egységes intézkedést fölötte megnehezítik;— több oldalról fölmerült az a nézet, hogy talán czélirányosabb volna ezt az ügyet egészen elhagyni a javaslat keretéből, vagyis azt tisztán a helyi viszonyok körül közvetlenül tájékozott községi vagy törvényhatósági intézkedésnek átengedni, avagy tisztán a ministerium esetről-esetre való intézkedésének fentartani. Miután mindazáltal az utaknak okszerű befásitása nagyban és egészben véve az utak fentartása, az utak kényelmesebb használata, sőt védelme szempontjából oly sok előnyt nyújt: a javaslat elvileg azt az állást foglalja el, hogy a közutak, (bármily természetűek legyenek is, tehát akár községiek, akár törvényhatóságiak, akár államiak) hat év tartama alatt befásitandók, természetesen mindig az illető út fen-tartójának költségén; a mennyiben pedig az útszéli birtokosok, esetleg maga a község is az út mentén levő fákból nyerhető haszon fejében erre vállalkozik, a javaslatban kimondandó volt, hogy ily esetben a befásitási kötelezettség az illető birtokosra, illetőleg a községre ráruházható. Minthogy mindazáltal a kötelező befásitás a maga merevségében nem vihető keresztül az ország minden vidékén; és mivel fölmerülhef'az a lehetőség, hogy talán ezen szabály szerint a faültetés számos oknál fogva talán lehetetlen, pl. nincs meg a szükséges terület a fák ültetésére, sőt képzelhető az az eset, hogy az utak mellett a fa ültetése egészen fölösleges, pl. erdőkön átvezető utaknál, avagy a fa ültetése a kikötött hat év alatt rendkívüli anyagi teherrel jár az illető kötelezettre nézve: a javaslat e szabály alól kivételeket enged meg és az esetről-esetre tehetőkivételekre az érdekelt ministereket fölhatalmazza. Egyébiránt az utak befásitásának kívánatos volta általánosan érzett szükség; e részben a