Képviselőházi irományok, 1887. XIV. kötet • 374-413. sz.

Irományszámok - 1887-412. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése, "az öröklési jogról" szóló törvényjavaslatra vonatkozólag

412. szám. 259 A részletek tekintetében a korm. jav. 357. szakaszt az ebben foglalt rendelkezés termé­szeténél fogva a bizottság a 361. (régi) szakasz után határozta áthelyezni. A 362. §-t (korm. jav. 364. §.) a bizottság egyéb kevésbbé lényeges változtatások mellett azon fontos módosítással fogadta el, hogy az élők közötti rendelkezési jogról való lemondás egyáltalán nem bir hatálylyal; a mely változtatást indokolja azon körülmény, hogy az élők közötti rendelkezési jogról való lemondás hatályának elismerése azon esetre, ha az tüzetesen megjelölt egyes ingatlanokra korlátozva magában az öröklési szerződés­ben kijelentetett, s az élők közötti rendelkezés ezen korlátozása telekkönyvileg bejegyeztetett, — a mellett, hogy a forgalomra zsibbasztólag hat, — az öröklési szerződések lényegével sem egyez­tethető össze. A 365. (régi) szakasznak új szövegezése a házastársak örökösödési jogának megszün­tetését eredményező s a 38. és 39. §-okban elfogadott rendelkezésekkel összhangzóan esz­közöltetett. A 364. és 365. új §§-al (korm. jav. 367 , 368. §§.), a bizottság az öröklési szerződés által biztosított öröklési jogok fokozottabb megvédése czéljából lényegesebb módosításokkal fogadta el; különösen az öröklési szerződés megszüntetését azon alakszerűségekhez és feltéte­lekhez kötötte, a melyek az örökségről való lemondásra nézve elfogadva lőnek; az öröklési szerződéstől való visszalépés hatályát pedig, ha a visszalépési jog fentartatott is, azon feltétel­hez kötötte, hogy a másik házastárs a visszalépésről értesíttessék, vagy legalább annak bírósági vagy közjegyzői utón való értesítése iránt a szükséges lépések megtétessenek. A 369. (régi) §-nál a bizottság helyesebbnek találta a javaslat eredeti tervezetének szövegét visszaállítva kimondani, hogy ha az öröklési szerződés, mint ilyen érvénytelen (pl. nem házastársak közt jött létre), az mint végrendelet sem tartható fenn, s e tekintetben csakis a házastársak vagy jegyesek által kötött, de egyéb okból érvénytelen öröklési szerző­désekre nézve tett megfelelő kivételt. A tizenharmadik fejezetnél, mely a halálesetre s\6ló ajándékozásokat tárgyazza, csupán a 373. (korm. jav.) §-t találta a bizottság törlendőnek, mert az önként következik a javaslat alap­elvéből, hogy semminemű öröklési joggal nem birhat az, a ki az örökhagyót túl nem éli. A 370. (új) §-t (korm. jav. 374. §.) a bizottság azon módosítással fogadta el, hogy a halálesetre szóló ajándékozási igéret csak akkor érvényes, ha végrendeletben tétetett. A{ ötödik c{ím első fejezeténél, mely az örökség megszerzését tárgyazza, a bizottság kebeléből a javaslatnak alapelve: t. i. a nem ipso jure, hanem az elfogadás (aditio) általi meg­szerzés rendszere ellen kifogás nem tétetett; mindamellett a bizottság megfontolása tárgyává tette azon érveket és aggodalmakat, melyek az ipso jure való megszerzés, vagyis az eddigi rendszer elhagyása ellen felhozhatók; — mint például, hogy az aditio rendszere nehézkesebb, mert fictióknak a (nyugvó örökség) stb. bevonását s esetleg az egész örökösödési jogviszonynak előzetes elbírálását s az öröklési pereknek előkészítését teszi szükségessé; —- hogy idegen elemeknek, mint a kincstár és a hitelezők érdekeinek megvédését tartja szem előtt, holott ez mind nem feladata az öröklési jog szabályozásának; — és hogy épen, mert az örökség vitássá tételének eseteit meg­határozni nem könnyű: ennél sokkal egyszerűbb az ipso jure átszállás elve, melynél fictióra s a felek költséges és terhes külön nyilatkozására nincs szükség. Utalás tehető a német javas­latra is, mely szintén az ipso jure átszállás rendszerére van alapítva, stb. Mindezen ellenveté­sekkel szemben a bizottság sem szükségét, sem lehetőségét nem látja annak, hogy az örökség megszerzésének rendszere tisztán elméleti alapon építtessék fel; mert itt a kérdés súlypontja s a gyakorlati megoldás helyessége nem valamely elméleti álláspont merev keresztülvitelében, hanem a részletekben fekszik. — Fictiók felállítását az ellenkező rendszer sem kerülheti ki, sőt sokkal merészebb fictiókat kénytelen alkalmazni, a midőn első sorban felteszi, hogy a közvetlen 33*

Next

/
Oldalképek
Tartalom