Képviselőházi irományok, 1887. XIV. kötet • 374-413. sz.

Irományszámok - 1887-412. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése, "az öröklési jogról" szóló törvényjavaslatra vonatkozólag

244 412. szám. kik öt a törvényes örökösödésben megelőzik, az örökhagyó által a törvényes örökösödésből kirekesztettek, vagy az örökséget visszautasították, kötelesrészt ne igényelhessen; mert különben a fiúnak az örökösödésből való kirekesztése esetében a kirekesztett fiú és az attól származó unokák is egyidejűleg és együtt lennének kötelesrészre jogosultaknak tekintendők; s mert a sorrendben megelőző örökös részéről történt visszautasítás folytán törvényes örökösödésre hivatott távolabbi örökösnek kötelesrészhez való igényt adni a 71. és 73. §-ok rendelkezéseire való tekintettel azért sem lehet, mivel ha a szintén kötelesrészre jogosult örökös a kötelesrésznél kisebb örökséget visszautasítja: ez neki kötelesrészébe betudandó, ha pedig a kötelesrésznél nagyobb örökséget utask vissza, ugy tekintendő, mintha a kötelesrészhez való jogáról is lemondott volna. A 66 — 69. §-ok némi szabatositó s irályi módosításokkal fogadtatván el, a bizottság a 68-ik §. 2-ik bekezdésének rendelkezését érdemileg is módositandónak találta; mert ha a kötelesrészre jogosultakat vagy azok egy részét betudási érték is terheli, az előző ajándékozások miatt a teljes kielégítésre elégtelen hagyaték közöttük igazságosan csak ugy leszen felosztva, ha a betudási értéket is számításba véve, a felosztás oly módon történik, mintha a hagyaték közöttük a törvényes örökösödés szabályai szerint lenne felosztandó. A 70. §-nál, mely a kötelesrésznek pénzértékben való kiadásáról szól, részletesebben kifejtettek azon aggodalmak, melyek az általános vitánál is hangsúlyozva lettek s a kötelesrész természetbeni kiadása mellett szólanak; jelesül, hogy ily intézkedéseknél a jogosultság eszméjéből s ennek, illetve a leszármazók érdekeinek megvédéséből kellvén kiindulni, épen ez nem lesz a javaslatban contemplált módon kellően biztosítva, a pénzbeli kielégítés változó, ingadozó s többnyire önkénytől függő lévén, kétszer lesz sújtva igy a törvényes örökös: először a kötelesrészre, s másodszor ennek pénzbeni értékére való szorítással; számos cultur-állam is ellenkező álláspontot foglal el s a kötelesrészt természetben rendeli kihasitandónak; de czélszerűségi szempontból is ez látszanék indokoltnak, mert a pénzbeli kielégítés adósságok felvételére kényszeríti az örököst, s az elaprózás veszélye az úgyis csekélyebb számú, kisbirtoknál nem elég nyomós azon közgazdasági hátránynyal szemben, mely pénzbeli kielégítés esetén a közép- és nagybirtokosok ivadékait sújtja; holott ugyancsak nemzetgazdasági szempontból az látszanék indokoltnak, hogy a birtokosok száma lehetőleg szaporittassék. Felhozatott, hogy a bírói gyakorlat s illetve a curiának néhány döntvénye nem tekinthető az eddigi jogfejlődés kizárólagos kifejezőjének, mert azok nem a törvény mellett, hanem úgyszólván a törvény ellenére keletkeztek. Ezekkel szemben a bizottság a javaslat álláspontját fentartandónak határozta; mert mindenekelőtt a mi a jogosultság szempontját illeti, a javaslat többi részeiben is kiindulási pontul a szabad végrendelkezés fogadtatott el, bizonyos korlátozásokkal a legközelebbi családtagok szempontjából; s ebből folyólag nem lehet azt mondani, hogy a törvényes örökös kétszer lesz sújtva, sőt ellenkezőleg előnyben részesül az által, hogy kötelesrészét megkapja még akkor is, midőn öt az örökhagyó az öröklésből egészen kizárta. Még ott is, a hol végrendelet hiányában az örökösök törvényesen osztozkodnak, az élet ai.t mutatja, hogy a javaslat által elfogadott irány felel meg a gyakorlati czélszerűség követelményeinek. Régi jogunknak különben e tekintetben semmi álláspontja nincs, mert nem ismerte a kötelesrészt, a curia pedig immár több, mint egy negyed század óta folytatott gyakorlattal elfogadta a javaslatba felvett kielégítési módot, a mi, épen annak figyelembevételével, hogy az ideiglenes törvénykezési szabályok szószerinti tartalma a természetbeni kielégítésre vall akkor, midőn »törvényes osztályrészt« emlit: hangos érv a mellett, hogy az élet mégis a gyakorlat által elfogadott pénzbeli kielégítést követeli, Ausztriában és Poroszországban is, bár az ott érvényben levő magánjogi törvénykönyvek a pénzbeli kielégítést kifejezetten nem ismerik, a czélszerűség követelményeinek figye-