Képviselőházi irományok, 1887. XII. kötet • 357. sz.

Irományszámok - 1887-357. A magyar bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása és vége

357. szám. 369 sze np< ntjából releváns ruhafoszlányok birtokba vételét a lefoglalás formális és rendszerint csakis bíró által teljesíthető ténye előzze meg. Ezért szükségesnek tartotta a javaslat meghatározni, hogy mely esetben kell (189., 190. §§.) a tárgyak őrizet alá vételét formális lefoglalásnak megelőzni és e rendelkezésekkel kifejezi, hogy egyéb esetekben nem szükséges a lefoglalást irott határozatban elrendelni stb., hanem elég, ha egyszerűen jegyzőkönyvbe vétetnek az őrizet alá vett tárgyak. A kérdés csak az, helyesen van-e megvonva a formális lefoglalás és az egyszerű lefoglalás közötti határvonal. A német perrendtartás a lefoglalási eljárást csak az esetre tartja szükségesnek, ha valaki a birlalatában levő tárgyakat önként ki nem adja (94. §. 2. bek.). A német perrendtartásnak eme megkülönböztetése csaknem egyhangú elitélésben részesül. Eltekintve attól, hogy a »BeschJagnahme« kifejezéshez majd az elrendelés, majd a foganatosítás fogalma van fűzve és igy annak értelme határozatlan és homályos, még azért sem utánozható a német perrendtartás, mert a lefoglalási eljárás szükségességére nézve nem lehet irányadó az, hogy önkéntesen adja-e át valaki a tárgyakat vagy erőszakkal kell-e azokat tőle elvenni. A letartóztatás és vizsgálati fogság jellege sem változik aszerint, hogy valaki a fölhívásra azonnal követi-e a hatósági közeget, vagy karhatalmat kell ellene alkalmazni. A lefoglalási eljárás szükségessége azon fordul meg, hogy az őrizet alá vétellel a hatóság mások magánjogának körébe vág-e vagy nem. A lefoglalás alakiságait épen azért irják elő a perrendtartások, hogy kellő biztosítékokkal vétessék körül a tulajdon, birtok, birlalat. Ily ratio mellett tehát teljesen indokolt, ha a fentebb említett uratlan, senki által nem igényelt tárgyak birtokba vehetők a nélkül, hogy formális lefoglalási eljárás előzze meg a birtokba vételt. Ha azonban valaki a lefoglalandó tárgyhoz igényt tart: akkor magánjogok forogván koczkán, szükséges a formális lefoglalási eljárás. De ideiglenesen, tüzetes jegyzék mellett mások által igényelt tárgyakat oly hatósági közegek is őrizet alá vehetnek, kik a lefoglalás elrendelésére nem illetékesek. E jog és kötelesség világosan ki van fejezve a 88. §. második bekezdésében. A javaslat tehát a nélkül, hogy nehézkessé tenné az eljárást, nagyobb védelemben részesiti a magánjogokat, mint a német perrendtartás. 2. A 186. §-ban jut kifejezésre a lefoglalási jog alapját képező editionalis kötelezettség. Valamint az igazságszolgáltatás érdeke nem nélkülözheti a tanuzási kötelességet, ép ugy nélkü lözhetlen az, hogy a polgárok az igazságszolgáltatás rendelkezésére bocsássák a fentebb megjelölt tárgyakat. Ezért eme kötelesség teljesitésének megszegőjét egyazon büntetéssel sújtja a javaslat, mint azt, a ki tanukötelezettségének nem" felel meg, következőleg a tanukötelesség alól mentes személyeket is kiveszi a büntetési kényszer alkalmazása alól. Hogy a terheltet sem lehet büntetéssel kényszeríteni arra, hogy a szóban levő tárgyakat kiadja, az logikai következménye a javaslat ama rendszerének, hogy a terhelt maga ellen nem köteles vallani és egyáltalában semmi bizonyítékot sem szolgáltatni. A büntetés kényszereszközeinek mellőzése nem jelenti azt, hogy a terheltnél vagy a tanuzás alól mentes személyeknél a házkutatás kényszereszközét sem lenne szabad igénybe venni. A kiváltság csak az engedetlenségi büntetés mellőzésére szorítkozik. Általában a 186. §. első bekezdésében említett kényszereszköz csak akkor alkalmazható, ha a hatósági közegnek lehetőleg biztos támpontja van arra, hogy a keresett tárgy az illetőnek birtokában vagy őrizetében van. Ily esetben is előbb mindig kutatást kell eszközöltetni s ha ez eredménytelen maradt, szabad a jelzett feltétel alatt a büntetést alkalmazni. A mi a büntetésről a 128. §-nál elmondatott, áll a jelen esetre is. 3. A valóság felderítésére szükséges hivatalos okmányok és iratok a lehetőségig az eljárás czéljaira mindig kiadandók lévén, az erre vonatkozó megkeresések nem is fognak eredménytelenek maradni. De ha bármely okból mégis megtagadják a hatóságok vagy közegeik a hivatalos okmányoknak vagy őrizetük alatt létező egyéb iratoknak kiadását, akkor nem alkalmazható a 186. §-ban emiitett büntetés, hanem az igazságügyministerhez kell jelentést tenni, ki a szükKÉPVH. IROMÁNY. 1887—92. XII. KÖTET. 47