Képviselőházi irományok, 1887. XII. kötet • 357. sz.
Irományszámok - 1887-357. A magyar bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása és vége
357. szám. 467 de felelősséggel azért, hogy az indítványt elő nem terjesztette, csak fölöttes hatóságának tartozik. A magánvádló egyazon idő alatt köteles indítványát előterjeszteni, mint a kir. ügyészség, csakhogy itt az indítvány elmaradása a vádtól elállásnak tekintetik, mert nem kívánatos, hogy a magánvádló hosszabb időn túl is a vád terhével fenyegethesse a gyanúsítottat. Ha a vádló az elővizsgálat kiegészítését indítványozta és;ezt a vádtanács elutasította, ugy természetes, hogy az emiitett határidő többé nem számíttatik az elővizsgálat befejezését közlő értesítéstől, hanem a vádtanács végzésének kézbesítésétől. Ha a vádiratnak nagy jelentősége van a kötelező bírói vádhatározati rendszer mellett, úgy kétszeresen fontos ez a facultativ rendszernél, mert itt az a czél, hogy a vádirat lehetőleg oly alapon álljon, melyben a helyzetét tárgyilagosan fölismerni tudó terhelt megnyugodhasson. Szükséges tehát a törvénynek tüzetesen foglalkozni a vádirat kellékeivel, mert az képezi a főtárgyalás alapját és feladata megismertetni a terheltet azzal az anyaggal, melyre a vádló vádját alapítja. A kellékeket a 245. §. sorolja fel. Első kellék az, hogy a terhelt neve jelöltessék meg és fogva vagy szabadlábon létéről tétessék emlités. A terhelt ugyanazonosságának megállapítása elsőrangú követelmény lévén, a névnek világosan és határozottan kell megjelölve lenni. Ha a vádló a személyes viszonyok felől kor, állapot stb. tájékozva van, ugy ezek is felsorolandók. A személyes viszonyok megjelölését kötelezőleg előírni nem lehetett, mert megtörténhetik, hogy a terhelt még ki sem hallgattatott, de azért a vádirat beadható ellene. Különösen ügyelni kell, hogy hasonnevfíeknél valami megkülönböztető körülményt hozzon fel a vádirat. Második kellék az, hogy a vád tárgyát képező büntetendő cselekmény vagy cselekmények a törvényben megállapított és a tényállásból vett ismérvek szerint tüzetesen jelöltessenek meg. E kellék szerint szükséges tehát az eset individualitásának megjelölése, melyet még az anyagi büntető törvényben a jogfogalom megjelölésére használt szavakkal is körül kell írni, azaz idézve a megsértett törvényt meg kell nevezni a törvény terminológiájával magát a büntetendő cselekményt. E rendelkezésből következik, hogy a vádformulának olyannak kell lenni, melyhez sem a tett individualitása, sem annak jogi jellege, azaz: a tényálladék és bűnösségi ismérvek tekintetében kétely nem férhet. Rablás esetében, például a vádnak következőleg kell szólni: A . . . . kir. ügyészség vádat emel A. ellen, 1886. évi június 23-án este 6—7 óra között . . . város . . . utcza . . . számú ház előtt B. hátrányára 300 frt készpénzt tartalmazó pénztárczának erőszakkal elvétele által elkövetett a BTK. 344. §-ába ütköző és 348. §-a szerint büntetendő rablás bűntette miatt. A vádnak ily tüzetes formulázása főleg azért szükséges, hogy a terhelt könnyen tájékozhassa magát a vád tartalma tekintetében. Harmadik kelléke a vádiratnak, hogy abban a tényállást a rendelkezésre álló adatck alapján tömören és a bűnösség nyomatékos gyanúját megállapító adatok kiemelése mellett kell elbeszélni. Semmi sem képezi oly állandó kifogás tárgyát, mint az ügyészek vádiratainak rendszerint szenvedélyes, színezett, gyakran romanticus hangja. Francziaországban a >cour de cassation* nem egyszer semmisnek nyilvánította az ügyész vádiratát, a miatt, mert a legnagyobb elfogultsággal igyekezett a vádlott bűnösségét, mint teljesen megállapított tényt feltüntetni. (»L'accusation ne fait, que présumer; elle ne voit point encore de cqupable; ell ne voit qu'un accusé.*) Láttuk a franczia javaslatok ismertetésénél, minő gonddal igyekeznek azok megakadályozni, hogy az ügyész vádirata 59*
