Képviselőházi irományok, 1887. XII. kötet • 357. sz.

Irományszámok - 1887-357. A magyar bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása és vége

468 357. szám. a pártatlanság keretét átlépje. — A belga javaslat pedig egyenesen megszüntetendőnek tartja az >acte d'accusation« intézményét, mi a vádhatározat meghozatala után már teljesen fölösleges is. Az ügyésznek oly dolgokat, melyeknek forrását csak a »hallomást és nem az előzetes eljárásban okiratszerüleg megállapított adat képezi, nem szabad felhozni. Kerülje a terhelt előéletére vonatkozó és a tettel összefüggésben nem álló hirek és mendemondák elbeszélését. Legyen pártatlan és tárgyilagos. Azt a czélt azonban soha se téveszsze szeme elől, hogy nem szabad egyetlen lényeges mozzanatot elhallgatnia, mi a terhelt helyzetének felismerésére szükséges. Általános szabályt a vádirat ténybeli elbeszélésének módjára nézve nehéz felállítani. — Mindenesetre ajánlatos, mert áttekinthetőbb, az adatoknak időrendszerinti elősorolása és annak elmondása, hogy ki, mikor és mit követett el. Hosszú jogi érvelésbe nem kell bocsátkozni és különösen nem kell előre azzal foglalkozni, minő kifogást emelhet a terhelt. A vádirat ne legyen >plaidoyer«, hanem »exposé«, de kimerítő. Ne hozzon fel semmi mellékest, de ne hallgasson el egy terhelő adatot sem. A terheltnek védelme szempontjából okvetlen tudnia kell, hogy mi miatt s mely adatok alapján vádoltatik. A felsorolt kellékeknek legjobban felel meg, ha a tényállás egyszerű elbeszélése után a bizonyítékok, melyek a tényállást megerősítik, röviden elősoroltatnak. A negyedik neíkütözhetlen kellék az, hogy a főtárgyalásra hivatott bíróság megneveztessék. Nemcsak arra van joga a terheltnek, hogy megismerje a vád anyagát, hanem tudnia kell azt is, melyik bíróság fogja őt felelősségre vonni, hogy még idejekorán kifogást tehessen az illetőség ellen, mert ha ezt a vádirat elleni kifogásban elmulasztja, később már meg nem teheti és az illetékesség leszállításának a per későbbi szakában nincs már helye (264. §.). Ugyancsak lényeges kelléke a vádiratnak, hogy ahhoz a megidézendő tanuk, szakértők vagy a főtárgyalásra beszerzendő egyéb bizonyítékok jegyzéke mellékelve legyen. Mindig kötelessége a vádlónak a vádiratban az előzetes letartóztatás vagy vizsgálati fogság tekintetében is nyilatkozni — és ugy a föntartás és megszüntetés, mint az elfogatás okait is előadni, hogy a vizsgálóbírónak, illetve a vádtanács elnökének, esetleg a vádtanácsnak alkalma legyen a terhelt szabadlábra helyezése vagy elfogatása, illetve további fogva tartása tárgyában határozni. Azon alaki kellék, hogy a vádirat annyi példányban adandó, be, hogy mindegyik terheltnek egy példány jusson, ezen kivül pedig egy az iratoknál maradjon, a dolog természetéből következik, mert különben a terhelteknek nem volna módjukban megismerkedni előzetesen a vád tartalmával, illetve a bíróság ügyiratai hézagosak maradnának. A vádlónak kötelessége tehát a kellő számú példányokról gondoskodni, és kivonatos példányoknak nincs helye. A bíróságnak jogában áll ugyan az esetleg kevesebb számban beadott példányokról a szükséges másolatokat a bíróság irodájában elkészíttetni, de arra vádlót is kötelezheti. 2. A vádirat közlése. A vizsgálóbíró, illetve a vádtanács elnöke, kikhez a vádirat intéztetik, csak annyiban vannak feljogosítva a vádirat törvényszerűségének vizsgálatába bocsátkozni, a mennyiben az előzetes letartóztatás, illetve vizsgálati fogság tekintetében kell határozniuk (346. §.). A vádtanács elnöke még az illetékesség kérdésében sem bocsátkozhatik — mert határozata elővélelmet alkotna a kifogásra, illetve az ennek alapján hozandó végzésre nézve. Mindazáltal a vizsgálóbíró, a ki ugy találja, hogy nem ő, de egy más törvényszék vizsgálóbirája foglalkozott előzőleg az ügygyei: illetéktelenségét kimondhatja és a vádiratot az illetékes bírósághoz teheti át. A vádtanácshoz csak akkor fordulhat a vizsgálóbíró, illetve a vádtanács elnöke, ha a letartóztatás, illetve vizsgálati fogság kérdésében, melyre nézve azonnal kell határozniuk — aggályuk van.