Képviselőházi irományok, 1887. XII. kötet • 357. sz.

Irományszámok - 1887-357. A magyar bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása és vége

454 357. szám. terhelő tanukhoz kérdéseket intézhet, mentő tanuk hallgathatók ki, szóval gondoskodva van, hogy a contradictorius eljáráson keresztülvezetett biztosabb anyag álljon a nagy jury rendelkezésére, mint ennek ős hazájában, Angliában. C) A skót jog a nagy jury intézményét csak felségsértési esetekre nézve ismeri, egyébként e nélkül kerülnek a bűnügyek az itélő esküdtek elé. Skócziában a vádemelés joga rendszerint az államügyészeket (Lord advocat és helyetteséig illeti. Az előzetes eljárást a »Fiscalprocurator« mint vádközeg indítja meg és a »sheriff« segélyével összegyűjti a bizonyítási anyagot. Ha az előzetes eljárás befejeztetett: az ügyiratok a Lord Advocatehoz, de legtöbbnyire az illetékes esküdtszéki bíróságok mellett működő ügyészekhez küldetnek, kik, ha a vádra elég alapot látnak, szigorú alakiságokhoz kötött vádiratukat, melyben minden bizonyítéknak felsorolva kell lenni, a terhelttel, legalább tizenöt nappal a főtárgyalás előtt, közölni tartoznak. A terhelt ama bíróság előtt, mely az esküdtszéki tárgyalásra illetékes, kifogást emelhet a vádirat ellen — de akár él a terhelt kifogással, akár nem, a bíróság köteles mindig az esküdtszéki tárgyalást megelőzőleg a vádiratot alaki kellékei szempontjából megvizsgálni — a tartalom tekintetében pedig csak azt kell és szabad szemügyre venni, hogy az előadott tényállás, ha bebizonyíttatnék, igazolná-e a vádlott elitéltetését? Csak ily >interlocut of relevaney* után — mely ellen jogorvoslatnak nincs helye — veheti kezdetét az esküdtszéki tárgyalás. A vád alá helyezés súlypontja tehát Skócziában az executivához tartozó államügyészek kezébe van letéve, mert a bíróság közreműködése tisztán alaki keretben mozog, és e rendszer kifogásra nem talál. A skót igazságügyi statistikai adatok fényesen bizonyítják, hogy az államügyészség a legnagyobb lelkiismeretességgel él e nagy jogával, és nem egyszer hozzák fel az itteni eredményeket az angol nagy jury rovására, melyíoly könnyen ad helyet a vádnak. A skót államügyészség csak ugy óvakodik alaptalan vádakat emelni, mint alaposakat elejteni. Az első visszaélés ellen fényes biztosítékot nyújt a minden izében nyilvános tárgyalás, melyen az egész ország színe előtt bélyegeztetnék meg a lelketlen vádközeg, de különben is a »Lord Advocat* politikai felelősséggel tartozván a parliamentnek, mindig módjában áll a kamaráknak őt kérdőre vonni. A második visszaélés ellen pedig egyik főbiztosítékot nyújt a magán vád rendszere. A sértett fél ugyanis a skót eljárás szerint a legfelsőbb bíróságnál a Lord Advocate ellen panaszt tehet a miatt hogy valamely büntetendő cselekményt nem akar üldözni. A legfelsőbb bíróságnak joga van felszólítani a Lord Advocatot okainak előadására és a mennyiben prima facie alaptalannak nem bizonyul a vád, bizonyos feltételek mellett (óvadék-eskü) felhatalmazza a magánvádlót a vádirat benyújtására. Mindenesetre már csak erkölcsi felelősségének érzetében is óvakodik az államügyészség attól, hogy indokolatlan tartózkodását kötelességének erélyes teljesítésétől a magánvádló derítse fel a nagy közönség előtt. D) Franciaországban a forradalom előtti időből csak az 1670-iki ordounance (XV. czím 1. czikk, bir a fenforgó kérdésre nézve érdekkel. E királyi rendelet meghagyja, hogy annak eldöntése végett >si l'accusation mérite d'étre instruite* az iratok három bíróból álló tanácshoz küldessenek. E tanács hatásköre nem volt oly tág, mint a későbbi vádtanácsé, mert csak annak vizsgálatára szorítkozott, nem forog-e fenn az eddig követett eljárásban alaki hiba vagy illetéktelenség. Mégis tulajdonképen ez a későbbi felügyelő és vádtanács első kezdeményének tekinthető. A franczia törvényhozás a múlt század végén angol nyomokon indulván, 1791. szeptember 20-iki törvényében meghonosította a vád-jury intézményét. Ez az esküdtszék sorshúzás utján nyolcz tagból alakult, kik egy biró (directeur du jury) elnöklete alatt a károsított és a terhelő tanuk kihallgatása után szótöbbséggel határoztak az eléjök terjesztett vádirat fölött. Ha helyt adtak a vádnak, ugy a vádiratra jegyeztetett: >oui, il y a lieu<, ha pedig alaptalannak találták a vádat: a »non, il n'y a pas lieu< feljegyzéssel utasíttatott vissza a vád; ha végre más büntetendő cselekménynyel