Képviselőházi irományok, 1887. XII. kötet • 357. sz.

Irományszámok - 1887-357. A magyar bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása és vége

357. szám. 439 pótban van-e a terhelt éj kihallgatás esetén a jegyzőkönyvben bizonyítani kell, hogy józanság, vagy elmebeli állapot tekintetében a kihallgatott kifogás alá nem esik. Ezután a »magistrate< „a következő'szavakat intézi a terhelthez: >ön azért állíttatott bíróság elé, hogy vád (pl. lopás vádja) tekintetében kihallgattassék. Felelni azonban az önhöz intézett kérdésekre, vagy általá­ban nyilatkozatot tenni nem tartozik. Mindazáltal önként tett nyilatkozatai pontosan jegyző­könyvbe vétetnek és ha az ügy esetleg főtárgyalás elé kerül, a jegyzőkönyv ön ellen bizonyí­tékul használható, miért is önnek tetszésétől függ vagy megtagadni a feleleteket, vagy a vád tárgyára nézve nyilatkozatot tenni.« Ha a terhelt megtagadja a feleletadást, akkor tovább nem szabad hozzá , kérdéseket intézni. A kihallgatás vezetése a törvény szaf ái szerint a magistrate-ot illeti, a gyakorlatban azonban a kérdéseket a >magistrate« felügyelete alatt a közvádló teszi. Az adott feleletek jegyzőkönyvbe vétetnek, felolvastatnak és a jegyzőkönyvet ugy a terhelt, mint a magistrate aláírni tartoznak. A terhelt kihallgatásának legalább két tanú jelenlétében kell történni, kik aláírásukkal bizo­nyítják, hogy a terhelt önként és kényszer nélkül tett vallomást. A terhelt kihallgatása, kívánságára, vagy a biró belátása szerint többször is ismételhető. Ha valamely kérdésre a terhelt megtagadta a választ, a vádlónak joga van követelni, hogy ugy a kérdés, mint ama körülmény, hogy a terhelt a választ megtagadta, jegyzőkönyvbe vétessék. 3. Már fentebb érintetett, hogy a franczia tételes jog csaknem megfeledkezett a terhelt kihall­gatásának szabályozásáról. Az előzetes eljárásban erre nézve a 40. és 93. czikkek intézkednek. Itt szó van ugyan az >interrogatoire«-ról, de annak tartalmáról és módjáról nincs említés téve. A rend­őri bíróság előtti szóbeli tárgyalást^ szabályozó 153. czikk szintén nem az idézettnek kihallgatásáról, hanem arról szól, hogy az idézett védelmét előterjeszti és bizonyítékait előhozza. Ellenben a cor­rectionalis bíróság előtti bizonyítási eljárás szabályozása után a 190. §. kimondja, hogy >a terhelt kihallgattatik, a terhelt védelmét előterjeszti* stb. Több azonban itt nincs mondva. Az esküdtszék előtti főtárgyalásról szóló rész még ennél is hiányosabb, ugy, hogy Hélíe joggal mondhatta; nincs Franciaországban törvény, mely az esküdtszék előtti főtárgyaláson a terhelt kihallgatását előírná. Eme sovány rendelkezések azok, melyek a franczia joggyakorlatnak törvényes alapul szol­gáltak és eléggé ismeretes, hogy mily inquisitorius szellemben fejlődött ki a terhelt kihallgatásának intézménye ugy az előzetes eljárásban, mint a főtárgyaláson. Kétségtelen, hogy a terhelt kihallga­tásában a >moyen d'instruction* teljesen háttérbe szorította -a >moyen de défense< elemét. A fran­czia nemzet kormánya maga elismerte ennek helytelenségét és Le Royérnek 1879-ben a senatushoz benyújtott javaslata igyekszik is a vádperszellemében megoldani e nagyfontosságú kérdést. Nem követi ugyan az angol jogot, mely kérdések tételét sem engedi meg, nem teszi kötelességévé a bíró­nak, hogy előre figyelmeztesse a terheltet, hogy felelni nem tartozik, nem is hozza be az előzetes eljárásban a teljes nyilvánosságot, de kétségtelenül radicalis reformtervvel lép fel, midőn 119. §-ában kimondja, hogy a terheltet, sürgősség esetét kivéve, védője jelenlétében kell kihallgatni és a kihall­gatásnál ugy az ügyész, mint a magánfél képviselője is jelen lehet. Következőleg az eljárás már kezdetén azonnal contradictoriussá válik. A javaslat amaz elvi álláspontját, hogy a terhelt kihallga­tásában mellőztessék az eddigi inquisitorialis visszaélés és oly szabályok állíttassanak fel, melyek ennek megakadályozására életképességgel bírnak, a senatus kedvezően fogadta. De a terhelt kihall­gatására vonatkozóiaga 119, §-ban kifejezésre jutott ügyfél-nyilvánosság elvét a senatus bizottsága beható vita után elfogadhatlannak jelentette ki. A senatus bizottságának jelentése* kiemeli, hogy a védő jelenléte igazolatlan bizalmatlan­* Nr. 83. Senat session 1882. Annexe au Procés-Verbal de la Séance du 8. Mars 1882. Rapport fait au nom de la Commiasion chargée d'examiner le projet de loi tendant a reformer le Code d'instruction criminelle par M. Dauphin sénateur 7. és következő lapok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom