Képviselőházi irományok, 1887. XI. kötet • 357. sz
Irományszámok - 1887-357. Törvényjavaslat a magyar bűnvádi eljárásról, és indoklásának kezdete
116 357. szám. Legtöbb kifogás alá esik az »ab instantia* vagy bizonyítékok elégtelensége miatti felmentés, mely a bűnösnek nem talált vádlottat erkölcsi megbélyegzéssel, sőt anyagi hátrányokkal is terheli. Ennyi elvi fogyatkozást a szerkezet egyszerűsége és a permenet aránylagos rövidsége ellen nem súlyozhattak. Nagyon is igazolva volt tehát az ellenszenv eme perrendtartás ellen, melyet az ősi intézmények helyébe lépett üj birói szervezet, a járásbíróságokkal, megyei és országos törvényszékekkel és a bécsi legfőbb törvényszéknek magyarországi osztályával, még fokozott. Az elősorolt hiányok, a jogosult ellenszenv és alkotmányos aggodalmak döntöttek, midőn az >Országbírói Értekezletnek* a büntető jog és eljárás újabb rendezéséről intézkedni kellett. Az 1853. évi osztrák perrendtartás érvényben hagyása szóba se jött, a vita csak a körül forgott, hogy a régi magyar bűnvádi eljárás, vagy az 1843. évi törvényjavaslat, illetve annak a képviselőház által 1844-ben elfogadott módositványa ajánltassék-e életbeléptetésre. Az értekezlet az albizottság véleménye ellen az előbbit határozta el és igy történt, hogy a szorosabb értelemben vett Magyarországon a régi jog reactiváltatott, mig Erdélyben és Fiúméban az osztrák büntető perrendtartás maradt hatályban. Az országbirói értekezlet által 1861-ben megállapított Ideiglenes Törvénykezési Szabályok büntetőjogi részének legfontosabb rendelkezése az volt, mely az eljárásnak polgári osztályok szerinti különbözőségét megszüntette (II. 3. §.) s az előzetes letartóztatás, a vizsgálati fogság, a védelem és a perorvoslatok tárgyában a vádlottnak polgári állására való tekintet nélkül a nemesekre nézve fennállott szabályokat rendelte alkalmaztatni. A nemesekre nézve előbb érvényben volt bfínper azonban nem volt régi alakjában visszaállítható. Egészen mellőzve ugyanis a hosszadalmasságnak és költségességnek magában az idézett szakaszban felhozott szempontjait: a szóbeliség időközben oly általános követelmény lett, hogy a régi Írásos eljáráshoz teljesen visszatérni lehetetlen volt. Azért a nemesi per feltétlenül csak a főbenjáró és a bonyodalmas ügyekben tartatott fen, egyebekre nézve csak annyiban, a mennyiben a vádlott kivánja és a biróság e kívánságot indokoltnak tartja. 1861. év folyamán vették át az alkotmányosan választott bíróságok a büntető igazságszolgáltatást és kezdettek az »Országbirói Értekezlet* határozatai szerint eljárni. A régi jog szabályai azonban már nagyobbára feledékenységbe mentek, részben kimerítők sem voltak. Sok hézag merült fel, melyet rendszerint a legjobban ismert kútforrásbol, vagyis az 1853-iki osztrák büntető perrendtartásból merítve töltöttek be. Ezen perrendtartás subsidiarius alkalmazása, kötelező szabály hiányában, a birák egyéni belátására és meggyőződésére lévén bizva, érdekes volt megfigyelni, hogy annak nagyobb-kisebb mértéke a bíróságok személyzetének megelőző életviszonyai hatását árulta el. A megyei törvényszékek tagjai nagyobbrészt oly körökből származtak, melyek az absolut korszak alatt az államszolgálattól idegenkedtek, jogi tanulmányokat nem folytattak és a hatályban volt jogszabályokkal még csak megismerkedni is vonakodtak. Ezen bíróságoknál találjuk a régi magyar bűnvádi joggyakorlat hagyományait leghívebben megőrizve és az osztrák perrendtartás szabványait legkevésbé alkalmazva. Fentartották a tiszti ügyésznek nagy befolyását a bűnvádi ügyek és különösen a vizsgálatok vezetésére, szorosabban alkalmazták a régi magyar törvényeknek a nemesek személyi szabadságát biztosító szabályait, figyelemben tartották a rendes és sommás eljárás előfeltételeit, valamint az előbbinek formaságait a mellékes kihallgatások, a hitelesítési tárgyalás és a felek irott perbeszédei tekintetében. Másként volt az nagyobbrészt a városi törvényszékeknél, melyeknek birái közül sokan szolgáltak volt az absolut korszakban. Itt feltaláljuk ama nagy hatáskörrel felruházott vizsgálóbirákat, a vizsgálatok menetére
