Képviselőházi irományok, 1887. XI. kötet • 357. sz

Irományszámok - 1887-357. Törvényjavaslat a magyar bűnvádi eljárásról, és indoklásának kezdete

357. szám. Ili hétszemélyes, részben a királyi táblához utasították és ezen bíróságoknak a törvényszüneteken kivül szakadatlan működéséről intézkednek, nyolezados törvénynapok már nem tartattak. Azontúl a bűn­ügyek közül a felségsértésiek, a hütlenségiek és nagyobb hatalmaskodást tárgyazók, továbbá a megyei törvényszékektől felebbezettek a királyi táblához, a királyi táblától felebbezettek pedig a hétszemé­lyes táblához tartoztak (1723:26. t.-cz.). A körülmények, melyek a királyi bíróságok működését nehezítették és azoknak székhelyét az ország központjából a határok közelébe (Pozsony, Eperjes) helyezték át, a vidéken (in partibus) is eljáró itéló'mesterek bírói hatáskörének szélesbülését hathatósan előmozdították. Mint rendesen, ugy ez esetben is az élet követelményei erősebbek voltak a tiltó törvényeknél (1523:55., 1655:53. t.-czikk 2. §.) és az utóbbiak daczára új meg új ügyeket vittek az itélömesterek fóruma elé. Az 1715. évi 28. t.-czikk szerint már elég nagy volt az itélőmesterekhez tartozó ügyeknek száma. Minthogy azonban ezek kizárólag polgári természetűek voltak, ugy az itélömesterek, mint az ügy­körüket később átvett (1723:30. t.-cz.) kerületi táblák bíráskodásával nem lesz szükséges e helyen bővebben foglalkozni. Csekélyebb átalakulás ment végbe az alsóbbfokú bíróságoknál, melyek a megyei, városi és uri hatósággal egybekapcsolva maradtak. A megyékben a főispán bíráskodása nagyobbára megszűnt és az alispán lett a megyei törvénykezés feje. Nevezetesen a közbűntettesek elleni e eljárás tartozott legfontosabb teendői közé (1595:36., 1729:35. t.-cz. 6. §.). Súlyosabb esetekben a megyei törvényszék ítélt, mely az alispán elnöklete alatt a szolgabirákból és választott ülnökökből, később táblabirákból alakult (1563:50., 1613:24., 1729:35. törvényczikk 2. §.). A kihá­gási vagy kisebb bírósági ügyek a korszak vége felé nagyobbára a szolgabirák és esküdt-társuk által intéztettek el. Városokban a büntető igazságszolgáltatást a városbiróból és a tanácsbeliekből alakított törvényszék, kisebb jelentőségű ügyekben a városbíró, illetve a városkapitány teljesítette. A földesúri bíróság (uriszék) a jobbágyok csekélyebb törvénysértései tárgyában, ha pedig a földesúri pallosjogot élvezett, azoknak bárminemű bűnügyeiben járt el. Rendesen a földesúrból vagy megbízottjából és meghívott 2 tisztes állású tagból állott, mely utóbbiak a korszak vége felé a tábla­bírák közül szoktak vétetni. Ezeken kivül a szolgabírónak és esküdt-társának, mint törvényes bizony­ságnak is jelen kellett lenni. Ama kiváltságos állás, melyet a kath. papság az első korszakban élvezett, az egyház tekin­télyének hanyatlása és a protestantismus terjedése mellett fentartható nem volt. A Hk. II. 44. czikkében kifejezett jogegyenlőségi elvet mind tágabban értelmezték és csak a későbbi századokban fejlődött ki ama gyakorlat, hogy a kath. papság tagjai csekélyebb törvényszegések miatt nem a pol­gári bíróság, hanem egyházi felébb valóik által büntettettek meg. Egyazon okok szorították a szent­székek büntető bírósági hatáskörét mind szűkebb korlátok közé, ugy, hogy az, mely I. Mátyás alatt (I. 3. ez.) még az eretnekségre és az uzsorára is kiterjedt, a most tárgyalt korszak második felében már csak a hamis eskü tényálladékának megállapítása tekintetében ismertetett el. Jellemző sajátszerűsége ezen korszak bűnvádi eljárásának, hogy formaságai a büntetendő cselekmények és az azokat elkövetett személyek rendi állása szerint eltérők voltak. Az eljárás a közbüntettek (maleficia publica), vagyis gyilkosság, rablás, lopás, gyújtogatás és hasonló cselekmé­nyek tárgyában a más törvénysértéseknél alkalmazottól nemcsak egyes részletekben, hanem alap­jában és egész irányában különbözött. Mig az előbbi, melyet eriminális procedúrának neveztek, rövid, kevés alakisághoz kötött, majdnem arbitrarius volt (Hk. I. 15., III. 32., c, 1548. B:35., 1527:6., 1546: 25., 1548:48., 1608. k. u.: 2., 1618:66., 1625:6., 13., 1638 :60., 1655: 38., 1659:16. törvényczikk), addig az utóbbi a polgári pernek mindinkább növekedő ünnepélyességé­vel és hosszadalmasságával folyt le. Ezen eljárásra tartoztak nevezetesen a felégsértés (az 1715: 7 t.-cz. hatálybaléptéig), a hűtlenség, a nagyobb hatalmaskodás, a kisebb hatalmaskodás, a patvarkodás (calumnia), álarcz (lárva), vértagadás, becsületsértés, széksértés. Az eljárás említett két nemére ismét

Next

/
Oldalképek
Tartalom