Képviselőházi irományok, 1887. IX. kötet • 293-319. sz.

Irományszámok - 1887-295. Törvényjavaslat, az állami italmérési jövedékről

295. szám. 31 nyel nem járna, de vagyoni viszonyaik megzavarására, lakóinak és pedig épen a község vagyonának kezelésével megbízott jobb és vagyonosabb részének anyagi károsodására vezetne. Tette ezt másodsorban azért, mert az az egyöntetű eljárás, mely az italmérés általáno s megelégedéssel való gyakorlásának egyik feltételéül fennebb meg lett jelölve, sokkal könnyebben és biztosabban elérhető állami, mint községi kezelés mellett. Végre a mi legfőbb és döntő indok volt: ha az italmérési jog a községek által váltatván meg, azok tulajdonává válnék, az államnak sok tekintetben elodázhatatlan pénzügyi, forgalmi és más hasonnemtí intézkedései, a mint most az italmérésre jogosult magánfelek érdekeivel jönnek valóságosan vagy látszólag érintkezésbe, ép úgy történnék ez jövőre a községek érdekével szemben,— s az eredmény ezek részéről is talán még hangosabb felszólalás s végső sorban valószínűleg az lenne, hogy aránylag rövid idő múlva egy új rendezés szüksége állna be. A beterjesztett javaslatok az úgynevezett kir. kisebb haszonvételek körül csak az italmérési jog rendezésével foglalkoznak, s ezúttal a többi még hasonló alapon legalább részben fennálló jogok, minta malom- és vásárjog, hid-, út-és vámjog rendezésére nem terjeszkednek ki. Mellőzik a malomjog rendezését azért, mert e jog gyakorlatát a forgalmi és kereskedelmi viszonyok átváltoztatása, de még inkább a gyártástechnika fejlődése, a gőzmalmok általános elterjedése és az ezek folytán elkerülhetlenné vált hatósági intézkedések csaknem tárgytalanná tették s a mit még ezek után e jog körül rendezni kellett, arról a vízjogi törvény intézkedik, de mellőzni kellett a malomjog megváltását azért is, mert ennek a helyi viszonyok szerint különböző jelentősége és gyakorlási módja sem nem kíván, sem nem tesz lehetővé oly általános és egyöntetű rendezést, mint az italmérés s ettől eltekintve, a malomjog korlátolt jellege miatt s azért, mert nem mindenütt, hanem csak szórványosan van érvényben, alig is lehetne gondolni arra, hogy úgy, mint az italmérés, az állam részére fentartott jognak nyilvánittassék. A vásárjog mai gyakorlatának módja alig sért valamely jogos érdeket. De feltéve, hogy annak rendezése szükséges, az e jog természeténél fogva csak oly módon történhetik, hogy annak jövőben leendő gyakorlata az illető községekre ruháztatik át. Már pedig ez átruházás keresztülvitele olyan intézkedéseket igényel, melyek a jelen törvény rendelkezéseivel, a melyben az állam által foganatosítandó intézkedésekről van szó, összer függésbe nem hozhatók s együtt alig tárgyalhatók. A hid-, út- és vámszedési jogok rendezését végre a közmunka rendezésével együtt egy, a törvényhozás elé terjesztendő külön javaslat czélozza. Adott viszonyaink között az italmérési jog rendezésénél két főirányban kell intézkedéseket tenni: 1-ször: Meg kell állapítani azt, hogy a jövőben kik mily feltételek mellett gyakorolhassák a «zeszes folyadékok kimérését és kis mértékben való darusítását s hogy e gyakerlat miképen jövedelmeztessék; s 2-szor, hogy a jogosultak kártalanítása miként történjék. Én e két főiránynak megfelelőleg a rendezés feladatát két külön törvénynyel hiszem legczélszertíbben megoldhatni s ezért két külön javaslatot is terjesztettem be, melyek elseje >az állami italmérési jövedékről<, másodika pedig >az állami italmérési jövedékről szóló törvény folytán adandó kártalanításról* szól. Legczélszertíbbnek tartom két törvény hozatalát azért, mert: 1. mindegyik törvény más köröket érdekel, azok végrehajtására más-más közegek lesznek hivatva s mindezekre csak zavarólag hatna, ha az egyiket illető intézkedésekhez az is lenne keverve, a mi a másikhoz tartozik; 2. az állami italmérési jövedékről szóló törvénynek intézkedései állandó jellegűek, mig a