Képviselőházi irományok, 1887. IX. kötet • 293-319. sz.
Irományszámok - 1887-295. Törvényjavaslat, az állami italmérési jövedékről
32 295. szám. kártalanításra vonatkozó törvény határozni anyai csak a kártalanítási művelet keresztülvitelének tartamára birnak fontossággal; ezen kivül az italmérési jövedékről szóló javaslat értelmében ennek egyes határozmányai már 1889. év január 1-ével lépnének életbe, mert ezek képeznék az egyik leghathatósabb eszközt arra, hogy az italmérésre jogosultak és bérló'ik érdekei — mások hátránya nélkül — az új fogyasztási és szeszadótörvények hatásával szemben is megóvassanak és ezek a jogosultak és bérlőik jövedelmeikben csorbát addig se szenvedjenek, mig az italmérés végleges rendezése keresztülvitetik. Tehát az alkotmányos tárgyalásokra való tekintettel is biztosabb kilátás vau arra, hogy ez a javaslat még oly időben törvénynyé váljék, hogy azok az intézkedések, melyek életbeléptetése a fentiek szerint már 1889, január 1-én szükséges, ez időre tényleg életbe is lépjenek. 3. Uj adók és jövedékek behozatala Horvát-Szlavonországok területén is a közös törvényhozást illeti, ellenben az italmérési jog kártalanítása, ez országok autonóm hatáskörébe tartozik; s így mig az első javaslat alapján hozandó törvény Horvát-Szlavonországok kai közös törvény lesz, addig a második csak a szorosan vett Magyarországra vonatkozik. Maga ez ok miatt is alig lehetne ezeket a két különböző irányú intézkedéseket egy törvénybe foglalni. Áttérve ezek után az első: »az állami italmérési jövedékről< szóló javaslatra, mielőtt azt részletesen szakaszonként indokolnám, általában szükségesnek látom kiemelni, hogy az egész javaslat főelve az, hogy azon időtől fogva, midőn az minden rendelkezéseiben életbe lép, szeszes italokat kimérni, vagy kis mértékben elárusítani, állami engedély és a javaslatban megszabott pénzbeli szolgáltatások nélkül nem szabad. Az utóbbi intézkedés mellett azok után, a miket már előzőleg megjegyeztem, aligha szükséges valamit felhozni. Az államnak, hacsak nagy mértékben károsítani nem akarjuk, az italmérés gyakorlatából annyi jövedelmet legalább kell húznia, hogy az a jogosultak kártalanítására szükséges nagy összegek kamatait és törlesztési hányadát fedezze, s erre nem választhat más eszközt, mint azt, hogy az italoknak legalább is bizonyos mértékig és meghatározott módon való forgalomba hozatalát pénzbeli szolgáltatásokhoz köti. A kérdés ezek után csak az, hogy: 1. ezen kötelezettség teljesítésének feltétele mellett a forgalomba hozatal engedélyhez köttessék-e vagy az bárki részére engedély nélkül is szabad legyen-e; 2. hogy a szolgáltatás, ugy mint eddig, mindeu vállalkozó által fizetendő bizonyos évi bérösszegből, avagy a forgalomba hozott italok mennyisége szerint meghatározandó szolgáltatásokból álljon-e. A javaslat azt az álláspontot foglalja el, hogy a forgalomba hozatal engedélyezéstől tétessék függővé s bogy a szolgáltatás, az aránylag kisebb italmérési illetékektől eltekintve, főleg a forgalomba hozott italok mennyisége szerint szabassék meg. Az engedélyezési rendszer elfogadása mellett nem az állam pénzügyi érdeke döntött, mert az állam jövedelme feltehetőleg nagyobb lenne, ha minél többen árulnának szeszes italokat. A forgalomba hozatal engedélyhez és korlátokhoz kötve csak azért lett, hogy az állam és lakóinak magasabb érdekei, jelesül azok a közerkölcsiségi és közegészségi tekintetek, melyek az italmérés gyakorlatával összefüggésben vannak, a mennyire egyáltalában lehetséges, megóvhatok legyenek s e mellett az ellenőrzés is megkönnyittessék s hatályosabbá tétethessék. A mennyire ezek a szem elől nem téveszthető tekintetek megengedik, az egyéni vállalkozásnak szabad tér van engedve s a javaslatba minden szükséges biztositék fel lett véve, hogy ezen vállalkozás a mellőzhetetlenen túl korlátolva ne legyen. Ez volt egyik ok arra nézve is, hogy a szolgáltatások meghatározásánál nem az évi bér, hanem a forgalomba hozott italok
