Képviselőházi irományok, 1887. II. kötet • 41-76. sz.
Irományszámok - 1887-41. Törvényjavaslat az öröklési jogról
220 41. szám. nyosoknak további hagyománynyal való terheltetése esetében is leginkább megfelelő lenne a részesités mérvét egyszersmind a terheltetés mérvéül elfogadni; mindazonáltal tekintettel arra, hogy ha a terhelt hagyományosok hagyománya nem készpénzbeli összegekből, vagy nem ugyanazon hagyománytárgyiiak különböző hányadrészéből áll: a terheltetés arányának megállapítása végett minden esetben becslésre lenne szükség, sőt ezen kérdésből gyakran perek származnának s tekintve, hogy a Mommsen-féle tervezetnek fent érintett különböztetese elvi alapra vissza nem vezethető: gyakorlati szempontból legczélszertíbbnek mutatkozik a szász ptkv. tartalmazta meg. oldás; a mit a törvényjavaslat annál inkább magáévá tett, mert ezen dispositiv rendelkezéssel szemben a teherviselést eltérően szabályozni, a végrendelkezőnek jogában és könnyen módjában áll. Ha ugyanazon hagyomány többeket terhel, ezek a hagyomány kielégítéséért egyetemlegesen felelőssé rendszerint nem tehetők; mert nincs megfelelő alap arra, hogy a részesített hagyományosok javára a csakis kivételes esetekben alkalmazást nyerő egyetemleges felelősség megállapittassék. Ha azonban a hagyomány tárgya meg nem osztható: akkor a kötelezettség oszthaüanságából folyik a törvényjavaslat 281-ik §-ában kivételesen megállapított egyetemleges felelősség, melynek az aránylagos visszakövetelési jog érvényre emelése szükségszerű folyományát képezi. 282—286. §§. A hagyománynyal terhelt egyénnek a hagyomány kiszolgáltatására vonatkozó kötelezettsége feltételes. Attól függ, ha vájjon ő a részesítést elfogadja-e, avagy pedig nem. Minthogy azonban a hagyományosnak igényét e feltételtől függővé tenni nem lehet: a 282-ik §. megállapítja, hogy ha a részesített a részesités tárgyát el nem fogadja, vagy el nem fogadhatja, a teljesítési kötelezettség arra száll, a ki a terhelt helyébe lép. Ennélfogva, ha a hagyományt a végrendeleti örökös tartozik viselni, de ez az örökséget el nem fogadja, vagy el nem fogadhatja, a hagyomány terhe arra száll, a kit helyettesítés folytán, növedékjognál fogva, vagy esetleg a törvény rendelkezése szerint az örökség vagy örökrész illet. Ha pedig a hagyományt valamely hagyományos tartozik viselni és ez a saját hagyományát visszautasítja, a mennyiben a hagyomány növedékjognál fogva vagy helyettesítés folytán másra nem szállt át: a további hagyományt azon örökös, esetleg hagyományos tartozik viselni, a ki a korábbi hagyomány teljesítésének kötelezettsége alól menekül. A 283. §. azon rendelkezése, mely szerint a részesedési arány megállapítása nélkül többeknek rendelt hagyomány egyenlő osztály alá esik, a végrendelkező vélelmezett szándékának és az általános jogelveknek egyiránt megfelel. A 283-ik §-nak az egyenlő megosztást tárgyazó intézkedése alól kivételt állapit meg a 284-ik §. azon esetre, ha az örökhagyó bizonyos osztálybeli személyeknek, különösen rokonának, cselédségének közelebbi meghatározás nélkül hagyományt rendelt, mert ezen esetre alig feltételezhető, hogy az örökhagyó az azon osztályhoz tartozó egyéneket a körülményekre való tekintet nélkül számszerűen egyenlően kívánta volna részesíteni. Ilyen esetben tehát, ha az örökhagyó a felosztás iránt nem intézkedett, méltán fel lehet tenni, hogy a felosztást a terhelt személy belátására kívánta bizni. A 284-ik §. második bekezdése a körülmények által eléggé okadatolt kivételt képez a 132-ik §. szabálya alól. A szakasz harmadik bekezdése szükséges azért, nehogy a terhelt személy a felosztás, illetőleg a választás elhalasztása által a rendelkezést meghiúsíthassa. Az örökös részére rendelt hagyománynak, az úgynevezett előhagyománynak szabályozását a 285 ik §. tartalmazza. Erre nézve a szász ptkv. 2401. és 2402. §-ai a római jognak e részbeni merev elméleti álláspontját követve azt rendelik, hogy az örököstársnak magából a hagyatékból rendelt hagyomány csak annyiban tekintendő hagyománynak, a mennyiben az a
