Képviselőházi irományok, 1887. II. kötet • 41-76. sz.
Irományszámok - 1887-41. Törvényjavaslat az öröklési jogról
41. szám. 219 el s a rendelkezés ezen alakja, mint úgyszólván minden végrendelkezés tárgya, tüzetes szabályozást igényel. Jelezve volt már, hogy a hagyomány az örökségtől lényegileg abban különbözik, hogy az Örökség által a részesített az örökhagyó jogaiba és kötelezettségeibe akár egyedül, akár másokkal együtt, mint egyetemes jogutód lép be; mig azon részesített, a kinek az örökhagyó valamely hagyományt rendelt, csupán ezen hagyományhoz való különös jogosultságot nyer, s csupán ezen hagyomány érték-erejéig reá rótt különös teherrel terhelhető, a nélkül, hogy az örökhagyó jogainak és kötelezettségeinek összeségéhez köze lenne. A 277—279. § okban mindenekelőtt az szabályoztatik, hogy kiket és minő mérvben terhelhet az örökhagyó valamely hagyománynyal. Minthogy az örökhagyó maga van jogosítva megszabni azon kikötéseket, a melyek mellett harmadik személyeket hagyatékában részesíteni kivan, minthogy továbbá senki sincs jogosítva másra terhét reáróni a nélkül, hogy őt megfelelő vagyoni haszonban részesítené, minthogy végre az örökhagyó az által, ha a részesítettet a részesítés egész mérvéig megterheli, annál kevésbé követ el jogtalanságot, mert a 403. §. szerint a hagyományosnak jogában áll a hagyományt visszautasítani s mert a 413. §. szerint a hagyományosra rótt további hagyomány teljesíthető az által is, ha a hagyományos az őt illető hagyományt arra ruházza, a kinek javára további hagyománynyal terhelve van: nem szenved kétséget, miszerint az örökhagyó egyfelől mindazokat megterhelheti hagyománynyal, a kik rendelkezése következtében közvetlen vagy közvetett vagyonjogi haszonban részesülnek, avagy végrendeleti örökösnevezés mellőzése esetében utána a törvény rendelete folytán örökösödnek; másfelől pedig, hogy ezen megterheltetés mérve a részesítés által van korlátozva. Ha a hagyomány feltételhez, vagy időmeghatározáshoz van kötve: akkor a feltétel teljesültéig, illetőleg az időpont elérkeztéig a részesítés tárgyának gyümölcsei a megterheltet illetvén: a 278. §. második bekezdésének intézkedése sem lép túl azon korláton, hogy senki sem terhelhető hagyománynyal nagyobb mérvben, mint a minő mérvben a hagyatékból lészesittetik. Az, hogy az örökhagyó által rendelt hagyományok terhét ki és minő mérvben viselje, az örökhagyó rendelkezésének képezi tárgyát. Kifejezett rendelkezés hiányának esetére azonban szükséges a törvényben dispositiv intézkedéseket megállapítani oly módon, a mint ezt a törvényjavaslat a 279—281. §-aiban teszi. Ha az örökhagyó egyáltalán nem rendelkezett az iránt, hogy a hagyományok terhét ki viselje, fel kell tenni, hogy azokat és azon arányban kívánta a hagyományokkal terhelni, a kik és a. minő arányban a hagyatéknak részeseivé lesznek. Ennélfogva különös rendelkezés hiányában a hagyományoknak az örököst, illetőleg az örökösödési részek arányában az örököstársakat kell terhelni, a mely helyes szabály alkalmazandó akkor is, ha az örökhagyó örököseinek egyénenkénti megnevezése mellett rótta ezek terhére a hagyományokat, avagy pedig a hagyományokkal örököseinek egy részét terhelte csupán; mert nincsen elegendő alap azon feltevésre, hogy eaen esetekben az örökhagyó az egyenlőtlenül részesített örököstársakat egyenlően kívánta volna terhelni; miért is ezen esetekben az összes örökösök, illetve a hagyománynyal terhelt örököstársak a hagyományokat nem egyenlően, hanem örökrészeik arányában tartoznak viselni. Nehezebb azon kérdés megoldása, hogy ha valamely hagyománynyal több hagyományos terheltetik, ezek a további hagyomány terhét minő arányban legyenek kötelesek viselui. Ezen esetre a szász ptkv. 2394-ik §-a, tekintet nélkül a terhelt hagyományosok hagyományának értékére, az egyenlő arányban való felelősséget állapítja meg; mig a hesseni javaslat 289-ik czikkc a további terheltetés mérvét a terhelt hagyományosok hagyományának aránya szerint szabályozza. — Középúton halad a Mommsen-féle tervezet 344-ik §-a; mely szerint ha az arány becslés nélkül megállapítható, ezen arányban, egyébként pedig egyenlő mérvben kötelesek a hagyományosok a reájok rótt hagyomány további terhét viselni. Habár kétségtelen, hogy a hagyomá28*
