Képviselőházi irományok, 1887. II. kötet • 41-76. sz.
Irományszámok - 1887-41. Törvényjavaslat az öröklési jogról
194 41. szám. Ezért látjuk, hogy a törvényhozások általában, még azok is, a melyek az úgynevezett hitbizottmányi helyettesítést nem ismerik el érvényesnek, vagy felette korlátozzák, mint az olasz codice civile és a franczia code civil, az előbbi a 898-ik §-ban, az utóbbi pedig a 895-ik és következő §-aiban hatályosnak ismerik azon végrendeleti intézkedést, a mely által az örökhagyó örökösének vagy hagyományosának helyettest rendel azon esetre, ha örököse vagy hagyományosa az örökséget vagy a hagyományt el nem fogadhatja vagy elfogadni nem akarja; a mit egyébiránt eddigi hazai jogunk is, szabatos és határozott tételes jogszabály hiányában bár, de a nem mellőzhető általános jogelvek helyes alkalmazása mellett érvényesnek ismert el. A törvényjavaslat e kérdés szabályozásánál az elnevezésre nézve eltér az osztrák polgári törvénykönyvnek, illetve a szász ptkönyvnek és a Mommsen-féle tervezetnek elnevezésétől. Azt, a kit az örökhagyó azon esetre helyettesit örökösének, ha az első sorban nevezett örökös nem akarja elfogadni vagy nem fogadhatja el az örökséget, az osztrák polgári törvénykönyv (406-ik §-a), a szász ptk. (2187-ik §-a), valamint a Mommsen-féle tervezet (118. §-a) utóörökösének (»Nacherbe<) nevezi el. Ezen elnevezés nyilván helytelen; mértan >utóörökös* elnevezésnek nyelvtani értelmezése azt követeli, hogy az utóörököst megelőzőleg legyen egy közvetlen örökös, a kitől, mint az első örököstől, ő az utóörökös az örökséget megkapja. Ezen eset azonban az úgynevezett közönséges helyettesítésnél fenn nem forog. Itt a helyettesitett örökös az örökséget közvetlenül első sorban kapja meg, megkapja épen azért, mert a ki első sorban örökösnek neveztetett, örökössé nem lehet vagy örökössé lenni nem akar. Ennélfogva a törvényjavaslat Frank Ignácz jogtudósnak nyomán haladva (I. 235. §.) s inkább a zürichi ptkönyv és a hesseni javaslat álláspontjához ragaszkodva, a közönséges helyettesítésnél az utóörökös kifejezést mellőzte és az intézkedést a dolog természetének megfelelően minden hozzáadás nélkül >helyettesítésnek*, az így másodsorban hivatott örököst pedig helyettesitett örökösnek nevezi; mig ellenben azt, a mit az osztrák polgári törvénykönyv hitbizományi helyettesítés (fideicommissarische Substitution), a szász ptk. örökségváromány (Erbanwartschaft), illetőleg a Mommsen-féle tervezet örökséghagyomány (Erbschafts-Vermachtniss) elnevezés alatt ismer, a törvényjavaslat a szó nyelvtani értelmének a fentebbiekből folyólag megfelelően >utóörökösödésnek < s azt, a kit az örökség ennek folytán illet, »utóörökös<-nek nevezi el; a mely elnevezési megkülönböztetés a mellett, hogy nyelvtanilag szabatosabb, kétségtelenül egyszerűbb, mint a >közönséges helyettes* és >hitbizományi helyettesítés*, a >közönséges helyettesitett örökös* és >hitbizományi helyettesitett örököst elnevezések használása. A helyettesítés tulajdonképen feltételes örökösnevezés, melynek hatálya azon felfüggesztő feltételtől függ, ha az első sorban nevezett örökös az örökséget meg nem szerezhetné vagy megszerezni nem akarná. Ebből okszerűen következik az, a mi egyébiránt a 210-ik §. második bekezdésében kifejezetten kimondva van, hogy a helyettesítésre nézve eltérő rendelkezés hiányában az örökösnevezésre megállapított szabályok alkalmazandók. Ugyancsak abból, hogy a helyettesítés tulajdonképen felfüggesztő feltétel alatti örökösnevezés, tekintettel a törvényjavaslat 2. és 167-ik §-ának rendelkezésére, következik, hogy a helyettesitett örökös öröklési joga csak akkor nyílik meg az örökhagyó halálával, ha az első sorban nevezett örökös az örökhagyót megelőzőleg halt el; mig ellenben, ha a helyettesítés feltétele az örökhagyó halála után következik be: a helyettesitett örökösnek öröklési joga csak akkor nyílik meg: a mikor a felfüggesztő feltétel beteljesedik. Ha a helyettesítés csupán egyikére van szorítva azon eseteknek, ha az első sorban nevezett örökös, örökös lenni nem akar, vagy örökös nem lehet: az osztrák ptk. (605. §.) és a hesseni javaslat (155. §.) azt rendeli, hogy a másik eset kizárva van; mig ellenkezőleg a szász ptkv. (2189. §.) és a Mommsen-féle tervezet (149. §.) azt rendeli, hogy kétség esetében a
