Képviselőházi irományok, 1887. I. kötet • 1-40. sz.
Irományszámok - 1887-16. Törvényjavaslat, az állategészségügy rendezéséről
16. ssám. 139 termékek tekintetében oly országokkal szemben, a honnan a keleti marhavész gyakori uralkodása következtében az országot állandóai: vész fenyegeti. A negyedik fejezet második része pedig- előírja azon intézkedéseket, melyek a községekre, járási szoigabirákra és a törvényhatóságokra várnak akkor, ha a marbavész kiüt. Ezeu fejezet rendelkezik a vészkerületek megalakításáról és határaikról. Meghatározza, mikor van helye az állatok lebunkózásának, továbbá körülírja ázom feltételeket, melyek mellett a vész megszűnése hivatalosan konstatálható. Az ötödik fejezet azon különös szabályokat tartalmazza, melyek a harmadik fejezetben megnevezett ragadós betegségek felmerülése esetén követendők. Tüzetesen megállapítja ezen fejezet, hogy mely ragadós betegségeknél kell az állatok leölését elrendelni. Felsorolja továbbá azon eseteket, melyekben a leölt állat húsa, bőre megsemmisítendő és melyekben ezeknek értékesitése megengedhető. A hatodik fejezet a hatóságilag kiirtott állatok utáni kártérítésről szól. Kártérítés nálunk eddig csak a marhavész eseteiben adatott, a jelen törvényjavaslat a kárpótlást más állati betegségeknél is megengedi. Ezen nagy horderejű elv mig egyrészt az államnak azon kötelezettségén alapszik, hogy polgárainak vagyonbiztonságot nyújtson, másrészt biztos alapot szolgáltat az állatbiztosítás eddig oly nehezen haladó ügyének rendszeres megoldására; ezen rendelkezés által az fog eléretni, hogy egyesek állatjaik megbetegedését nem ugy, mint eddig, eltitkolják, hanem be fogják jelenteni, s ez által lehetővé fogják tenni azt, hogy a betegség felmerülésekor még csirájában elfojtható lesz. A kárpótlást ilyen esetekben az államkincstár fogja teljesíteni, azon javadalmazásból, mely a vezetésem alatt álló ministerium tárczájának a 18. fejezet 12. czím alatt költségvetésileg engedélyezve van. Ezen hatodik fejezet egyszersmind meghatározza, hogy kik tartoznak a járványok ellen alkalmazott óvintézkedéseknél felmerült költségeket viselni. Nem kevésbbé fontos a hetedik fejezet, mely az állatorvosi gyakorlatot szabályozza. Az országnak itt Budapesten van oly tanintézete, mely a külföld hasonló intézeteivel a versenyt kiállhatja, t. i. az állatorvosi tanintézet. Ennek daczára még mindig kevés azoknak a száma, a kik az állatorvosi pályára lépnek* Ezen körülménynek oka részben abban rejlik, mert az állatoknak arra nem jogosított egyének által való gyógyítása törvényileg eltiltva nem lévén, az okleveles állatorvosok meg nem élhetnek. De nemcsak e miatt kellett az állatorvosi gyakorlat szabályozásáról gondoskedni, hanem főleg a miatt, mert épen a tanulatlan emberek gyógyítási eljárásának megtűrése által az állati ragadós betegségeknek eltitkolása, s ebből folyólag elterjedésük segittetett elő. Ezen fejezetben gondoskodva van azon, most oly sokszor érzett hiányról is, hogy az állatorvosok, bizonyos körülmények között kézi gyógytárt tarthatnak. A nyolczadik fejezet kizárólag az állategészségügyi szolgálatot tárgyalja. Számos ízben tapasztaltatott, hogy a közigazgatási functionáriusok egyik vagy másik törvény végrehajtásánál nem fejtettek ki olyan tevékenységet, mint az tőlük méltán elvárható volt. Ennek egyik főokát abban találtam, hogy teendőjük, működési körük iránt magából a törvényből elegendő tájékozást nem nyerhettek. Ezen a hiányon véltem segíteni, midőn ezen fejezetben tüzetesen felsorolom azon teendőket, melyeket a községek, a községi állatorvosok, a föszolgabirak, a vármegyei állatorvosok, a törvényhatóságok és az állami állatorvosok, a jelen törvényből folyólag ellátni lessetek Mvatv*. 18*
