Képviselőházi irományok, 1884. XXIII. kötet • 707-715. sz.

Irományszámok - 1884-707. A közmunka- és közloekedésügyi minister jelentése, az országgyüléshez, a Budapesttől-Szent-Endréig vezetendő helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában

10 707. szám. A közmunka- és közlekedésügyi ministeriumnak joga van továbbá a részéről kiküldött közeg által az ügyvitelt és pályaigazgatást megvizsgálni és ellenőrizni. A közmunka- és közlekedésügyi ministerium által kiküldött biztosnak jogában áll, az igazgatóság és az ennek kebeléből netán kirendelt külön bizottságok ülésében, valamint a köz­gyűlésekben résztvenni, nemkülönben törvénytelen, a köz- vagy az állami érdekekre netán hátrányos, az engedélyokmánynyal ellenkező intézkedéseket felfüggeszteni s erről a nevezett ministeriumnak további eljárás végett jelentést tenni. 22. §. A közmunka- és közlekedésügyi ministeriumot megilleti a jog, hogy engedélyest a jelen engedélyokmány és az annak kiegészitő részét képező okmányokban megállapított kötelezettsé­geinek, úgyszintén a kormány által az engedélyest kötelező törvények, szabályok, utasítások stb. alapján kiadott rendeleteknek teljesítésére 100 frttól 10,000 frtig terjedhető bírság kivetése által szoríthassa. A kivetett és a közmunka- és közlekedésügyi ministerium által kitűzött záros határidő alatt az engedélyes által be nem fizetett bírság a vasút bármely birtokából vagy annak jöve­delméből egyszerű közigazgatási utón fog behajtatni. Az esetre, ha a kiszabott pénzbirság a még letétben levő engedélyezési biztosítékból vonatnék le, engedélyes ezen biztosítékot az eredeti összegre a pénzbirság levonásának napjától számítandó 14 nap alatt ismét kiegészíteni tartozik. Ha az engedélyokmányon vagy egyéb törvényes határozatokon és rendelkezéseken ala­puló kötelezettségek megsértése az engedélyes részéről ismételve fordulna elő s más megtorló intézkedés a kivánt eredményre nem vezetne; úgyszintén, ha a fenti 3-ik §-ban megállapított határidők az építési tervek benyújtása, az építés befejezésére, illetőleg az üzlet megnyitására nézve meg nem tartatnának s e határidők megtartásának elmulasztása a többször idézett vasut-engedélyezési szabály 11-ik §-ának b) pontja értelmében, különösen pedig politikai és pénzügyi válságok által nem igazoltathatnék; a közmunka- és közlekedésügyi ministerium a jelen engedélyokmányt bármikor hatályon kivül helyezheti s megszűntnek nyilváníthatja, a nélkül, hogy ezen határozatból kifolyólag engedélyes az állam irányában bármi néven neve­zendő czímen kárpótlási igénynyel léphetne fel. Annak meghatározása, hogy az engedély hatályon kivül helyezése esetén a pálya építé­sének folytatása s illetőleg ugy ezen, mint azon esetben, ha az engedélyes a pálya üzletét megszakítaná, az üzlet továbbvitele érdekében minő intézkedések tétessenek, a közmunka- és közlekedésügyi ministeriumot illeti meg; — önként értetődvén, hogy ezen intézkedések kára és veszélyei kizárólag az engedélyest terhelendik. 23. §. Ezen engedély, valamint az annak kiegészitő részét képező okmányok minden okmány­szerű kiadmányai csak 1 frtra szabott bélyegdíj alá esnek. Budapesten, 1887. évi márczius hó 30-án. (P. H.) A ni. kir. ministerium nevében: Baross Gábor s. L, közmunka- és közlekedésügyi m. kir. miníster. 1 db. melléklet. A hiv. másolat hiteléül: Schmidt s. &., s. h. aligazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom