Képviselőházi irományok, 1884. XXIII. kötet • 707-715. sz.
Irományszámok - 1884-707. A közmunka- és közloekedésügyi minister jelentése, az országgyüléshez, a Budapesttől-Szent-Endréig vezetendő helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában
707. szám. Másolat. Kiegészítő melléklet a budapest—szent-endrei helyi érdekű vasútra vonatkozó 12,819/1887. számú engedélyokmányhoz. A budapest—szent-endrei helyi érdekű gőzmozdonyú vasút építésére és üzleti berendezésére vonatkozó feltételek. I. Általános határozmányok. A Budapesttől—Szent-Endréig vezetendő vasút, mint rendes vágány ú helyi érdekű gőzmozdonyú vasút az 1887. évi márczius hó 30-án kelt engedélyokmány 3-ik §-a értelmében a közmunkaés közlekedésügyi ministerium által előzőleg helybenhagyandó tervek alapján s az alább következő részletes határozmányok szerint építendő s olykép berendezendő, miszerint a kiépített pályán a vonatok óránkénti 30 kilométer legnagyobb sebességgel közlekedhessenek. Engedélyes köteles az engedélyezett pálya számára beszerzendő sínekre és forgalmi eszközökre vonatkozó szállítási szerződéseket és feltétfüzeteket a nevezett ministeriumhoz jóváhagyás végett előzetesen beterjeszteni, továbbá a pálya építésére vonatkozó szerződést is bemutatni, ez utóbbit azonban csak akkor, ha az épités átalányösszegért vállalkozónak adatik ki, vagy ha az épités kivitele a pénzbeszerzéssel is egybe van kötve. A pálya építésénél engedélyes az érvényben levő általános, valamint a helyhatósági építési és rendőri szabályokhoz alkalmazkodni köteles. II. Alépítmény. A pálya alépítménye egy vágányra készíthető. — A legnagyobb emelkedés, vagy esés 12-5°/oo-al állapittatik meg. A kanyarodásoknak a nyilt pályán 200 méternél kisebb félátmérővel nem szabad birniok. A pálya szabványszerű koronaszélessége az alépítmény felszínében, azaz a kavicságy alsó felületének magasságában mérve, legalább 400 métert tegyen. Görbületeknél a töltés külső oldala a túlemelésnek és a vágány-kibővitésnek megfelelően kiszélesbitendő. Töltések (17* vagy 17*) lábas lejtővel létesítendők, a bevágás lejtői pedig az anyag minősége szerint lesznek előállitandók. 2*