Képviselőházi irományok, 1884. V. kötet • 122-172. sz.

Irományszámok - 1884-165. Kivonatok, a főrendiház 1885. évi márczius hó 23-án, 24-én, 26-án és 27-én tartott 26., 27., 28. és 29-ik üléseinek jegyzőkönyveiből "a felsőház szervezéséről" szóló törvényjavaslat tárgyában

1G5. szám. 2-ik melléklet a 165. számú irományhoz. Jelentése, a főrendiház hármas állandó bizottságának, „a felsőház szervezéséről^ szóló törvényjavaslat tárgyában. Habár már a múlt század végén s a jelen század elején élénk volt a törvényhozás kebelében a reform szükségének érzete, a törvényen, valamint törvényt pótló hagyományainkon kifejlett gyakorlat lehetővé tette, hogy a főrendiház, a törvényhozás eme egyik fontos tényezője, a viszonyok fokozatos változása közepette is alkotmányunk keretébe beilleszkedjék. Azonban az 1848. évi törvényhozás nagy horderejű alkotásai állami életünk minden viszonyaiban oly lényeges változásokat teremtettek, hogy teljes jogosultsággal lépett ismét előtérbe a főrendiház reformjának kérdése. Ebben leli indokoltságát a legmagasabb trónról s a Nagyméltóságú ház kebeléből mind sűrűbben hangsúlyozott sürgetéseknek is megfelelőleg előterjesztett s jelenleg tárgyalás alatt álló törvényjavaslat. A főrendiház a magyar állameszmének kiváló biztositéka volt a múltban s kell, hogy legyen és maradjon a jövőben is. Minthogy pedig a tapasztalat igazolja, hogy a reformok sikere nem a gyökeres átalakításokban, hanem a történeti fejleményeket s a szerzett jogokat lehetőleg figyelemre méltató változtatások körültekintő foganatosításában keresendő: nem új alapok felkeresésében, hanem a létezőknek kellő kiválasztásában és körülírásában kell nyilvánulnia a főrendiház szervezésére vonatkozó törekvésnek. A főrendiház történelmileg kifejlett szervezetén lehetetlen fel nem ismerni a stabilitás jellegét. Eme jellege képesítette a főrendiházat, hogy a legválságosabb körülmények közepette is feladatai magaslatán állva, kellő súlyával oldhatta meg azokat. Akkor tehát, midőn a népképviseletre fektetett parlamentaris rendszer természete tartandó szem előtt, a reform alapjai kijelölésénél és körülhatárolásánál annál körültekintőbben kell uralkodnia a stabilitás eszméjének. A főispáni állás stabilis jellegét hatáskörének a közigazgatás újabb követelményeihez az 1848. évi törvények szellemében történt idomítása megszüntette. Ennélfogva, tekintve már a közigazgatás szempontjából is figyelmen kívül nem hagyható követelményeket, s azt, hogy első sorban a megyei közigazgatás érdekének szempontjából megválasztandó főispánokra általában még a törvényhozásbani résztvétellel kapcsolatos terheket is ráróni alig volna czélszeríí és méltányos, arról, hogy a törvényhozás körüli feladatait a történelem tanúsága szerint a legsúlyosabb viszonyok közt is oly sikeresen megoldott főispáni kar, mint ilyen ezentúl is a főrendiház alkotó elemét képezze, a változott viszonyok folyományaként sajnálattal kell lemondanunk.