Képviselőházi irományok, 1884. V. kötet • 122-172. sz.

Irományszámok - 1884-150. Az igazságügyi bizottság jelentése, „a polgárositott magyar határőrvidéken fennálló házközösségi intézmény megszüntetéséről” szóló törvényjavaslat tárgyában

150. szám. 157 Az egyezség első sorban a házközösség megszüntetésére irányulván, annak foganatosí­tása, a mi a házközösségi vagyon felosztását és netán szükségessé vált átadását illeti, ez ter­mészetesen a jelen törvényben szabályzott eljárás útján eszközlendo; s az eljárás csak is az osztály eszközlésével, ha tényleges felosztás határoztatik, ennek teljes foganatosításával, s a hol tényleges birtokba vezetés is szükséges, ennek is közigazgatási úton leendő eszközlésével tekint­hető befejezettnek. Előfordulhat azonban ugy az egyezség mint a hivatalos beavatkozás útján eszközlött osztálynál, és pedig ez utóbbinál a 30., 31., 40. és 43. §-ok eseteiben, előbbinél pedig más esetekben is, hogy egyik vagy másik házközösségi tag, az osztályrész kiegyenlítéséül, valamely adósság kifizetését, töke vagy életjáradék fizetését, vagy tartást, avagy egyéb kötelezettséget vállal magára, melynek teljesítése a jelen törvényben szabályzott eljárás keretén kívül esik és bírói közbejövetelt igényel; ennek biztosítása végett tekintettel az 1881. évi LX. törvényczikk 1. §. h) pontja intézkedésére, kifeje­zetten ki kellett mondani, ugy az egyezségekre nézve ezen fejezet végén, valamint a bírói határozatokra nézve a hivatalos beavatkozást tárgyazó II. fejezet végén, miszerint a birói végre­hajtás azok alapján elrendelhető, egyszersmind a birói illetékesség is az ily végrehajtások elrendelésére szabályozandó volt azon szempontból, hogy a lehető leggyorsabb eljárás bizto­sittassék. II. FEJEZET. Hivatalos beavatkozás. 1. A 2-ik §-nál elfogadott azon módosítás következtében, mely szerint a szavazatképes tagok többségének kívánatára a hivatalos beavatkozás a kétévi határidő lejárta előtt is megindítható: e\en %-t is megfelelően módosítani kellett; egyszersmind ki volt mondandó, hogy egyik vagy más házközösségi tagnak a hitelezője meg nem akadályozhatja azt, miszerint a házközösségi tagok csak a tulajdon arány megállapítására szorítkozzanak, mert a hitelezőt az 1873. évi XXIX. t.-cz. 4. §-a szerint megilleti ugyan azon jog, hogy adósa jutalékát a házközösségi vagyonból végrehajtás utján kihasíthassa, de nem az, hogy a többi házközösségi tag osztály­részeinek természetben leendő kiadatását is, s ekként az egész vagyon felosztását követelhesse; különben miként később a 29. és 56. §§-nál fog kifejtetni, azon kihasitási jogot sem gyako­rolhatja tovább, mint az egyezség megerősítésére vagy a hivatalos beavatkozás következtében kitűzött első tárgyalási határnapig. 2. Az igazságügyi bizottság által a ministeri [tjv. 23. §-a helyett indítványba hozott 24, 25, 26, 27, 28. és 29. §-ok indokai előterjesztettek már fentebb B) alatt, az osztály kulcsát és módozatát tárgyazó fejtegetésekben. Miután az atyát a családban megillető állásnak megfelelőbb, az ingatlanok túlságos szétdarabolását megakadályoztatja és a hitelképességet is fokozza az atya és gyermekei osztály­részeinek egy tagba egyesítése s az atya tulajdonába adása, ezen elv elfogadása után gondos­kodni kellett arról, hogy kellően körülirassanak azon esetek, melyekben ily egyesítésnek helye lehet, nehogy más családtagok e miatt jogsérelmet szenvedjenek, s ki kellett venni nemcsak a nagyatyákat és további felmenőket, ugy a gyermek nélküli leszármazókat, hanem épen a családok önálló fejlődésének elősegítése végett azon gyermekeket is, kik már házasok lévén, bár atyjuk él, külön háztartást kivannak, önálló családot akarnak alapítani; gondoskodni kellett továbbá az atyával szemben, hogy a gyermekek kizárólagos örökösödési joga azon vagyon­ban, mely osztályrészeiknek az atya osztályrészével való egyesítéséből keletkezett, egyrészt ezen jognak telekkönyvi bejegyzése által bíztosittassék, másrészt az által, hogy a vagyon csak az érdekelt örökösök hozzájárultával legyen megterhelhető vagy elidegeníthető, tehát az atya életében kijátszás ne történhessék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom