Képviselőházi irományok, 1884. IV. kötet • 59-121. sz.
Irományszámok - 1884-86. Vizjogi törvényjavaslat
86. szám. 129 Az ásvány- és gyógyforrásokra nézve, mint oly közgazdasági jelentőségű vizekre, a melyek esetleg országos, sőt nemzetközi kereskedésre és értékesítésre alkalmasok, külön intézkedéseket kellett fölvenni. Ezen intézkedések főczélja a forrás fentartását biztosítani, a mi az által történhetik, hogy az illető forrástulajdonos kérelmére a geológiai viszonyok kellő kiderítése után szakértőileg egy oly terület jelöltetik ki, a melyen belől fúrások és ásások harmadik személyek által engedély nélkül átalában nem és engedélyijei is csak azon föltétel^ alatt eszközölhetők, hogy ez által a forrás se minőségében, se mennyiségében veszélyeztetve ne legyen (11. |). Az engedély nélkül ily területeken történő fúrásoknál 300 frt erejéig büntetés alkalmaztatik { 75. §.) különben ily vizek közgazdasági kiaknázására más részletes intézkedéseket a javaslat nem tartalmaz. Jelesül mellőzi egészen azon kérdés megoldását, mely által ily források, ha azok a tulajdonos által kellően ki nem használtatnának, esetleg kisajátítás által erélyesebb kézbe kerülhetnek. Közgazdasági viszonyaink ugyanis ily kivételes — a magántulajdont annyira megingató eljárást — nem követelnek; annyi nálunk a még ki nem használt forrás, hogy a vállalkozási szellem ily kivételes jogosítvány nélkül is még tag tért talál e természeti kincsek értékesítésére, a nélkül, hogy ezért ép egy meghatározott földbirtokossal szemben erőltetést kellene igénybe venni. De különben is ily elvnek kimondása, hogy bárki is jogosítva lehetne a. kisajátítást követelni, könnyen a versenyző vállalkozók egymás ellen való törésére vezethetne, s talán ép a foczél, a források közgazdaságilag lehető legelőnyösebb kihasználása, nem éretnék el általa. V v ÁZ ásvány " és gyógyvizekre nézve az említett elvi határozaton kivül ki kellett mondani azt a t kivételt, a mely fennálló törvényeink s a viszonyok különleges volta következtében egyrészt a sómonopolium és másrészt a bányászati igények által támasztatik (12. §.). Ezek szerint a só-egyedárúság által megszabott intézkedések, valamint a bányatörvényben felsorolt ásványtartalmú vizekre nézve a bányatörvény szabályai a vízjogi törvény által nem alteráitatnak. Mindazon vizeken, a melyek több birtokos mellett vonulnak el, a használat és a védekezés tekintetében teendő minden intézkedés a hatóság körébe tartozik (13. §.). Ezen sarkalatos elv nem egyedül közrendészeti szempontból, hanem kivált és első sorban közgazdasági tekintetekből nagyjelentőségű, még pedig nem pusztán a hajózásra és tutajozásra alkalmas vizeken, mint a melyekre nézve azt lehet mondani, majdnem természetszerűen megilleti a hatóságot, ez a hatalom, illetőleg kötelesség, — hanem főkép a kisebb vizekre nézve is, a melyeknek a mezőgazdaságra s az iparra való kellő kihasználását csak ugy lehet egyátalában az ország javára fordítani, ha azokról a közhatalom törvény által megszabott módozatok mellett intézkedik. Különben is ezen hatósági jog akkép van a jelen javaslatban körülírva, hogy általa a magánjogi viszonyok s főkép a szerzett jogok sérelmet nem szenvednek. Az említett elv kimondásával intézkedni kellett a part és meder iránt, továbbá a vízhasználat természetéről, .végül a vízhasználat szerzési módjáról. A partra és mederre vonatkozó intézkedések (14—19. §-ok) főelvül kimondják azt, hogy mind a part, mind a meder a parti birtokos tulajdonát képezik és a parti birtok elválaszthatatlan részei (14. §.). Hazai jogunk szerint ez a kérdés legalább is vitás. Azon vidékeken, a hol az osztrák polgári törvénykönyv érvényes, a meder hajózható és tutajozható folyamokon az államé; a többi vizeken s az ország egyéb vidékein még hajózható folyókon is különböző szokás honosodott meg, sőt vannak esetek, a midőn a meder telekkönyyezett birtokot képez. Tekintettel arra, hogy a vizek partja tényleg a part mellett fekvő telek természetes folytatása, és maga a meder ismét a partnak természetes kiegészítője: a dolog természetének leginkább megfelel a javaslatba felvett az az elv, hogy a part és a meder a parti birtok elválaszthatatlan alkatrésze; e tekintetben csakis azt a kivételt kellvén fölállítani, a mely az esetleg szerzett eddigi jogok föntartását biztosítja s azért fölvétettek e szók: „ezen rendelkezés a telekkönyvi állapotot és az egyébként szerzett jogokat nem érinti". A part és meder tulajdona mindazáltal nem oly föltétlenül gyakorolható, mint más földtulajdon, hanem lényegileg korlátolt tulajdon. Ez a tulajdon korlátoltatik 1. a vízhasználatok természete által (s e részben intézkednek a javaslatnak a szolgalmakról szóló 65—67. §-ai); és 2. rendőri viszonyok igényei által. Ez utóbbi kategóriába tartoznak nemcsak azok az intézkedések, a melyek a part és a meder jókarbantartására vonatkoznak (41. §.), hanem a parti birtokon eszközlendő védelmi és tisztítási munkálatokra vonatkozó megszorítások (42. §.), valamint az átalános vizrendőri szabályok (V. fejezet.). Ezen korlátokon belül a part és meder fölött, valamint azok termékei (különösen a sás, káka, nád, kavics stb.) felett a partbirtokos szabadon rendelkezik. Az emiitett tulajdonjog egyik következménye a támadt szigeteknek a parti birtokosokra való hárulása (15. §.) s ez a tulajdon csakis folyamszabályozási czélokból szorittatik meg annyiban, a mennyiben 30 éven belől ily szigetek avagy részeik kártalanítás nélkül eltávolíthatók, természetes^azonban, hogy az azokon lévő épületekért, függő termésért és ültetvényekért kártalanítás jár (17. §.). KÉPVH. IROMÁNY. 1884—87. IV. KÖTET. 37
