Képviselőházi irományok, 1881. XXI. kötet • 820-874. sz.

Irományszámok - 1881-865. A közoktatásügyi bizottság jelentése, a harmadik egyetem ügyében

865. sskm. 285 Elö'bb azonban a feltett kérdések sorrendjét megtartva, néhány észrevételt kívánok tenni az első kérdésre vonatkozólag, hogy tudniillik létezik-e a budapesti egyetemen tűltömöttség és ennélfogva szükséges-e valamely intézkedés ? Az egyetemi tanár urak, bár belebocsátkoztak annak fejtegetésébe, hogy miként volna e baj orvoslandó, a baj létezését azonban mégis kétségbe vonták, vagyis a jogi karnál létező nagy száma által a hallgatóságnak, nem látják az egyetemi oktatás érdekeit veszélyeztetve. Ez indokból tegnap Kerkápoly Károly ő excellentiája az intézkedés szükségességét ugyan el nem ismerve, azt mégis kívánatosnak jelezte. Már pedig ha valami „kívánatos*, az mindenesetre jobb, mint a jelenleg létező és a minek megváltoztatását kívánom, az már igen közel áll ahhoz, hogy „nem tartom jónak* ; és igy ő excellentiája is elismerte, habár kerülő utón, hogy tűltömöttség van és intézkedni szükséges. A tűltömöttség hátrányai leginkább a frequentátió ellenőrzésében és a vizsgálatok nagy halmazában jelenkeznek, Than Károly ő nsga tegnap megemlítette, hogy a vizsgálat mintegy lélekemelőleg, kötelességérzetet fokozólag hat a tanárra, mert a vizsga alkalmával jut csak azon helyzetbe, hogy egyénileg taníthat. Ez igenis állana, ha mélyebb tudományos vizsgálatok tartathatnának, de a sok alapvizsgálat, a melyeken a tanár folyton csak általánosságokban kénytelen mozogni, a tanárt kimeríti, a tanárra fásitólag hat. Az előadások látogatásának ellenőrzése, igénytelen nézetem szerint, szintén nem lehet közönyös dolog. Eötvös Lóránt báró ur igen magasztosán fogja fel az egyetemi tanár hivatását, midőn azt mondja :hogy „a tanár a tudományt közvetíti hallgatóival és az: vájjon halígatják-e, az illetők becsületére bízandó*; ámde ifjúságunk- egy nagy része nem azon tudvágygyal jön az egyetemre, melyet a fönnebbi felfogás feltételez, hanem beiratkozik, mert bizonyos számú félévet kimutatni tartozik, hogy a kenyérkeresetre képesítő vizsgálatokra bocsáttathassék; nézetem szerint tehát, ha mi a közügyek legfontosabb ágaira való szereplésre hivatottakat vagyunk hivatva szakunkban kiművelni, sem nekünk, sem a minket evvel megbízó államnak nem lehet az közönyös, hogy az illetők hogyan használják fel a módot, mely nekik kiművelésükre nyújtva van. Hogy a kívánt szakképzettségről egyedül a vizsgálatokból meggyőződést nem szerezhetünk, azt előttem szólók eléggé kiemelték; tehát a hallgatók frequentátióját ellenőriznünk, mindenesetre egyik kötelességünk. Ezek előrebocsátása után eonstatálnom keU hogy a budapesti egyetem, különösen jog és államtudományi hallgatóságának nagy száma a tanügy érdekeit veszélyezteti és ezen tűltömöttség orvoslása valamely intézkedést igényel. Hogy e bajon az egyetem kibővítése, parallel tanszékek felállítása által segítve nem lenne, előttem a legilletékesebb férfiak által eléggé kitüntetve lőn; de nem orvosolná gyökeresen a bajt a harmadik egyetem felállítása sem, mert bármily magasztos culturalis czélok elérésére fogna is az közvetítőül szolgálni, bárhol állíttassák is az fel, a budapesti egyetemtől a hallgatóknak igen csekély részét vonná el; miért is ez érdemben mélyebben és radicaliter ható intézkedést kell tenni. Ez pedig abból állana, hogy a doctoratus szüntettessék meg mint egyik lényeges qualificatiója az ügyvédségnek; „legyen a tudori fok", — mint egyik jelesünk hasonló alkalommal hangsúlyozta — „a tudós ékessége, de ne közvetítse a kenyérkeresetet". Hogy azonban törvényhozásunk arra hajlandó legyen, hogy az Í874: XXXIV. t.-cz. ezen intézkedését módosítsa, csak ugy remélhetjük, ha más intézkedés által talán czélszerűbben gondoskodunk arról, hogy az ügyvédjelöltek elméleti képzettségét a kor igényei követelte magasb színvonalra emeljük; ez pedig a jogi szakoktatás gyökeres reformja által lesz egyedül elérhető. Több oldalról hangsúlyozva lőn, hogy középiskoláinkból nem kapunk oly materiálét, mely a szakképzésre eléggé fogékony lenne, a szabatos gondolkozás, az ész fegyelmezettsége a legtöbb ifjúnál hiányzik, pedig épen a jogásznak van erre legnagyobb szüksége. De ismernie kell lényegük és hatásaikban mindazon rugókat és inditó okokat, melyek az ember cselekményeit az élet változatos situatióiban kormányozzák. Ezért szükségesnek tartanám, hogy azok, a kik a jogi pályára akarnak menni, előbb egy lycealis cursust végezzenek, a melyben a logika, lélektan, bölcsészet, történelem, művelődés történelme és még a jog- és