Képviselőházi irományok, 1881. XX. kötet • 763-819. sz.
Irományszámok - 1881-789. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministernek, az orzsággyüléshez intézett jelentése, a barcs-pakráczi helyiérdekű vasut engedélyezése tárgyában
180 789. szám. A kormány fentartja' magának, hogy az építési terven változtatásokat tehessen, a mennyiben ilyenek a műszaki vizsgálat vagy a jelen engedély-okmány 2. §-ában érintett ministeri rendelet 6-ik §. határozata szerint intézendő közigazgatási vonal bejárás eredménye vagy az épités tartama alatt teljesített egyes vizsgálatok nyomán a pálya szolgálat, valamint a közforgalom érdekéből és a pálya fennállásának biztosítására, nemkülönben a törvényes határozmányok teljesítése szempontjából szükségeseknek fognak találtatni, ezek által azonban a már egyrészt az eszközlöit elővizsgálat, másrészt a közigazgatási vonal bejárás folytán meghatározott pályanyom változást nem szenvedhet. Magától értetik egyébiránt, hogy ez által az engedélyesnek az engedélyokmányban biztosított jogai sérelmet nem szenvedhetnek. Ha az épités kivitelénél gazdálkodási vagy üzleti tekintetből akár a pályavonal, akár a részlettervek megváltoztatása kívánatosnak, vagy szükségesnek mutatkozik, ily változtatások megengedése a kormánytól lesz kikérendő. Magától értetik, hogy ez*által az engedélyokmánynak a pálya kiépítésére vonatkozó határozatai változást nem szenvedhetnek. 4. §. A pálya alépítménye egy vágányra készíthető s ehhez képest a terület kisajátítása annyi térfogatra szoritkozhatik, a mennyi egynyomú sínúthoz és kitérőkhöz, nemkülönben az állomásokra megkívántatik. Mihelyt az engedélyezett vonalon annyira növekedett a forgalom, hogy az évi elegybevétel kilométerenként 14,000 o. é. frtot ezüstben meghalad, akkor az engedélyes köteles a kormány kívánatára minden kártalanítás nélkül egy másik vágányt létesíteni. Ezen kötelezettség teljesítésére azonban engedélyes csak az engedély tartamának első 70 éve alatt kényszeríthető. Az utolsó 20 év lefolyása alatt a második vágányt csak az állam részéről nyújtandó, egyezségileg meghaiározandó kártalanítás mellett köteles előállítani. 5. §. A munkálatok létesítésére és az üzletberendezésére nézve a kővetkező általános szabályok lesznek irányadók. a) Alépítmény. A maximai emelkedési viszony a fővonalon legyen ugy, mint egy áll a negyvenhez (25°/o»), a szárnyvonalon pedig, mint egy ál) a kétszázhoz (57w). A kanyarodásoknak a nyílt pályán és pedig a fővonalon 200 méternél és a szárnyvonal okon 300 méternél kisebb félátmérővel nem szabad birniok, — a hegyi pálya legnehezebb szakaszain azonban 150 méteres ivek is alkalmazhatók. A pálya részletes kitűzése alkalmával az általános tervezetben kitűzött iránytól eltérések történhetnek ugyan, de az 1. §-ban megjelölt pontok megtartandók lesznek. A pályatest koronaszélességének ott, hol a sínek a talpfákon feküsznek, 3*3 méternek, illetőleg a bevágások és töltések szélességének a kavics-ágy alsó felületében mérve 4 méternek kell lennie. A beágyazás vagy durva homok-, vagy kavics-borítékkal fedelt tiszta homokból, vagy egészen durva homokból, kavicsból vagy kőtörmelékből állítandó elő. Köteles engedélyes az építési alap terhére a pálya hosszában pályakilométerenként legalább 40 köbméternyi beágyazási anyagot, mint tartalékot elhelyezni.