Képviselőházi irományok, 1881. VIII. kötet • 240-302. sz.
Irományszámok - 1881-273. Törvényjavaslat, a fennállott kikindai kerülethez tartozott községek határában fekvő kincstári úgynevezett „Überland” földek eladásáról
273, szám. 267 Ezen kiosztás, melyet 1838. évben egy másik is követett, végtelen nagy elégedetlenséget és ellenségeskedést szült a lakosok között. Ily módon a földek a községek együttes birlalásából magán kezekbe jutván, és a kincstár folytonos ellenmondása mellett még adás-vevés tárgyát is képezvén, nem sokára nagy részben egyes aránylag keveseknek is jöttek birtokába, és azokból a tényleges birlalók és a sokkal nagyobb számú nem részesek között folytonos ellenségeskedésre szolgáltattak anyagot. A kerület ezen viszályoknak elejét veendő, 1860-ik évben Ö Felségéhez nyújtott legalázatosabb kérvényében az emiitett viszályok megszüntetése és a kétséges birtokviszonyoknak rendezése végett folyamodott, mely kérelem folytán Ö Felsége ugyanazon évi augusztus 31-én kelt legfelsőbb elhatározásával megengedni méltóztatott, hogy a kerület lakosai és községei által szerződésileg birt fentnevezett Überland kincstári bérföldek és a kisebb királyi haszonvételek megvétele, illetve eladása iránt, a peres ut mellőzésével, a kerülettel tárgyalások indíttassanak meg és hogy a létrejövendő megállapodások legfelsőbb jóváhagyás végett terjesztessenek fel. Az akkori pénzügyministerium tudatván a kerülettel ezen legmagasabb elhatározást, a vételári összegek kimutatásával egyúttal az akkori temesvári országos pénzügyigazgatóságot bizta meg, A most nevezett pénzügyigazgatóság e megbízás folytán, a földekre nézve 7,054,696 forint 95 krt, a királyi kisebb haszonvételekre nézve pedig 851,720 frt vételári összeget hozott javaslatba; előbbinél a földadó jövedelem ti^sieres, utóbbinál az utolsó tíz évi jövedelem átlagának kus{s{oros összegét vévén fel a kiszámítás kulcsául. E javaslatnak az akkori pénzügyministerium által lett elfogadása után, ugyancsak a volt temesvári országos pénzügyigazgatóság bízatott meg az alkudozások vezetésével, eljárásának azonban egyéb eredménye nem lett, mint az, hogy a kerület megbízottjai által váltsági összeg fejében 2.100,000 forintot ajánlott fel és ezen ajánlata mellett, a kincstár részére kiutalt több mint egy millió forintból álló úrbéri kárpótlási összegnek az egyezség végmegkötése napjáig járó kamatait is feltétlenül követelte. A magyar országos kormány ezen ügyet ily állapotban vévén át s a pénzügyministerium. melynek tárczája körébe esett, felismervén annak sokoldalú fontosságát és elodázhatlanságát, egy a maga részéről kinevezett biztosra bizta azt a végből, hogy ez által a kerülettel való érintkezés közvetlenné válván, az alkudozás megkönnyittessék és annál biztosabban vezessen eredményre. Az 1872-ik évi augusztus 29-én tartott ministeri tanácsban, a pénzügyministeri biztosnak fentebbi megbízása folytán tett jelentése felolvastatván, ebből az tűnt ki, hogy a kerületté — mint ilyennel — való alkudozások, az általa kiküldött meghatalmazottaknak merev és minden közeledést kizáró maguktartása mellett egészen fennakadt, mert a megajánlott 2.100,000 frton felül magasabb ajánlatot semmi szín alatt sem akartak tenni. Kitűnt azonban ezen jelentésből az is, hogy a községekkel való közvetlen alkudozás sikert ígérhetne, mert maga Kikinda községe is a fentebbinél kedvezőbb ajánlatokat tett. Kikinda község ajánlata eredményre azonban nem vezettethetett, mert annak formai akadályok állották útját. A kerület ugyanis támaszkodva az 1860. évi augusztus 31-én kelt 1. f. elhatározásra, ennek oly helytelen értelmezést adott, mintha az alkudozásra egyedül ö — és pedig kerületi minőségében — lenne hivatva, és ennélfogva a kerület községeit az ügybeni közvetlen beavatkozástól hatóságilag eltiltotta. A ministertanács tehát fontolóra vévén a fentebb előadottakat, abban állapodott meg, hogy egy hódolatteljes felterjesztésben Ö Felségének legmagasabb engedélyét az illető községekkel közvetlenül történendő alkudozások megindítása és egy királyi biztos kiküldetése végett kikérje. 34*
