Képviselőházi irományok, 1881. V. kötet • 40-116. sz.

Irományszámok - 1881-57. A közgazdasági bizottság jelentése, „a Szerbiával 1881. évi május 6-án/ápril 24-én kötött kereskedelmi szerződésről” szóló törvényjavaslat tárgyában

48 57". szám. Minthogy 1838-ban Franczia- és Angolország oly kereskedelmi szerződéseket kötöttek, melyekben az érintett 3%-nyi kiviteli vám az eladás és továbbküldésnél 2%-nyi pótlékkal megtoldatott, monarchiánk az erre vonatkozó előterjesztéseket is elfogadta azon határozott megkülönböztetés fenntartásával, hogy Törökország a következő 5 tartományába, u. m. Moldva-, Oláh- és Szerbország, továbbá Bosznia , és Herczegovinába szóló bevitelre vonatkozólag régi szerződéseink teljes erejökben fentartassanak. Ez irányban Törökország Szerbiát illetőleg 1844. január [9-én kelt nagy vezéri irattal a kivánt biztosítást meg is adta. Ugyanigy történt 1862-ben is, a midőn az ezen évben megkötött kereskedelmi és hajózási szerződésben a monarchia részéré a fennebb előadott megállapodások Szerbiára vonatkozólag újból megerősíttettek, mig a többi államok Szerbiába is 8°/°-nyi beviteli vámot tartoztak fizetni. Ezen status quo de jure-tól azonban lényegesen különbözik a tényleg kifejlődött állapot, mely a berlini szerződés ezen kifejezése által >conditions actuelles des relations commerciales* hasonlóan érintetett. Ugyanis Szerbia 1864-ben autonóm vámtarifát bocsátott ki, mely által a 3%-os értékvám legnagyobb részben oly vámokkal cseréltetett fel, melyek súly, mérték vagy darab szerint voltak megállapitandók. Ezen átalakításnál a 3%-os vámnévleg fenntartatott ugyan, tényleg azonban az átszámítás alapjául vett érték oly helytelenül lőn felvéve, hogy az által az 1864. évi tarifa fix-tételeinek alkalmazása számos árúnál a szerződéses százalék-illetéket jelentékenyen túlhaladta és sok árúnak bevitele igen megnehezittetett. Ha mindenhez hozzávesszük, hogy a fogyasztási adók és regale-díjak által a vámtételek ezen emelése még inkább fokoztatott; hogy a tarifát, mely a bevitelnél közel 3000 tételt sorol fel, melyek közül alig 300 maradt a 3%-os értékvám alatt, az idegen kereskedő alig volt képes áttekinteni; hogy továbbá ama zaklatások, melyekkel az emiitett tarifviszonyoknál fogva a bevivő terheltetett és a melyek örökös panaszokra adtak alkalmat, a kereskedelmi forgalomra igenis zavarólag és megakasztólag hatottak; és végül, hogy az emiitett szerb vámtarifa minden állam bevitelét egyenlően sújtván, monarchiánk a részére szerződésileg lekötött megkülönböztető előnyt tényleg nem élvezhette: be kell ismerni, hogy szemben az 1864. évi szerb vámtarifa, valamint az azóta tett administrativ intézkedések által hátrányunkra megalkotott tényleges állapottal, egy új, megbízható és a bevivő számitásainak biztosabb alapját képező viszonynak létesítése valódi haladást jelent, s hogy ennek következtében ezen szerződés, mely a haladás előfeltételeit tartalmazza és mely által a faktikus helyzet lényegesen javittatik, közgazdasági szempontból is elfogadhatónak tűnik fel. De el kell ismerni azt is, hogy épen az előadott viszonyok folytán a kereskedelmi szerződésnek megkötése nem képezett csekély feladatot és a közgazdasági bizottság kötelességének tartja kijelenteni, hogy a magyar kormánynak ugy az indokolásból mint a szóbeli előterjesztésekből megbírálható eljárása ellen kifogást nem emel, és azon körülményt, hogy a szerződés nem felel meg minden egyes részlete és intézkedéseiben valamennyi kereskedelmi érdekeinknek, nem róhatja fel a kormány mulasztásának, mint inkább annak, hogy utóvégre is a szerződés kölcsönös compensatiók eredménye és az egyik oldalon szerzett előnyök, áldozatot kivannak a másikon. Felvettetett a bizottság tárgyalásai alkalmával a kérdés, vájjon indokolt volt-e általában ezen szerződésnek előterjesztése most, a midőn tudvalevőleg általános vámtarifánk revisiója küszöbön van. A közgazdasági bizottság azt tartja, hogy a jelen szerződés előterjesztése, tekintettel annak egyéb előnyeire, indokolt, s hogy általa az általános vámtarifa revisiója nem érintetik. —