Képviselőházi irományok, 1881. V. kötet • 40-116. sz.

Irományszámok - 1881-112. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, a közmunka- és közlekedésügyi ministerium 1882-ik évi költségvetési előirányzata tárgyában

381 112. szám. Csongrádtól Titelig terjedő szakasz szabályozási műveleteinek befejezésére forditja főleg figyelmét. Piészint már megtette, részint előkészitette azon intézkedéseket, melyektől az árviz szinének sülyesztését várni, illetve az árvizszinnek az eddigi magasságot meghaladó emel­kedését meggátolni lehet. Ezen intézkedések a két parti töltések által okozott mederszorulatoknak a töltések hátrább helyezése által való megszüntetésében és az elégtelen méretekkel megásott és ennél­fogva csaknem kivétel nélkül képződésükben elmaradt átmetszéseknek kibővítéséből állanak. Azon töltésszorulatok, melyeknek megszüntetését a ministerium szükségesnek tartja, a Tisza és mellékfolyóinak szabályozásáról 1880-ban az országgyűléshez beadott előterjesz­tésben a 83. és84. lapon fel lévén sorolva; a ministerium csak arra utalt, hogy a csongrád­titeli szakaszon levő töltésszorulatok közül azok, melyek a Pallavicini-féle hitbizományi uradalom töltései által okoztattak, részben már el vannak távolitva az által, hogy ezen uradalom a szóban forgó töltések egy részét saját költségén hátrább helyezte, a Szeged város melletti szorulat mérsékeltetett az által, hogy a balparti töltésvonal ugy, a mint azt a külföldi szakértők javasolták, az 1880. évi XXXIX. íörv.-czikk határozata értel­mében hátrább helyeztetett s az arra szükséges munkák bevégeztettek, a Szeged alatti szorulatoknak miként való megigazitása iránt a tervek elkészültek s az érdekeltekkel a tárgyalások legközelebb megindittatnak. Az intézkedéseknek másik sora az átvágások bővitésére vonatkozik, és azoknak végrehajtására kéri a ministerium az előirányzatba felvett egy millió forintnyi összeget. Azon átvágások száma, melyek a szóban forgó csongrád-titeli szakaszban létez­nek, összesen 18. Ezen átmetszéseknek hossza és állapota a közlekedésügyi minister által az ország­gyűléshez intézett, már fennebb emiitett előterjesztés 24-ik és következő lapjain ösmertetve lévén, itt csak az emlitendő meg, hogy a ministerium 1877-ben az 1878. évi költségelő­irányzat tárgyalása alkalmával részletes előterjesztést tett azon munkálatokról, a melyeket szükségesnek vélt arra, hogy az átvágásoknak a viz ereje által való további kiképeztetése biztosítva legyen, mely előterjesztés alapján az 1878., 1879., 1880. és 1881. évi előirányza­tokban megszavaztattak azon költségek, melyek a szóban forgó átmetszéseknek 25 méter fenék­szélességre és a 0 vizszin alatt 2.20 méter mélységre való kibővitésére megkivántattak. A ministerium bejelentette a pénzügyi bizottságnak, hogy ezen bővitési munkák 1881. végéig be fognak fejeztetni, nevezetesen a 90. számú vedresházi átmetszés Szegedre való különös fontosságú indokából 45 méter fenékszélességre és 2­20 méter mélységre bővittetett ki; s hogy valamennyi többi átmetszés 25 méter fenékszélességgel és 2'20 méter mélységre ásatott ki. Ezen munkáknak végrehajtása folytán a szóban forgó szakaszon levő 18 átmetszés közül a 90. sz., a 92., a 95., a 97., a 98. és 101. számú, összesen tehát 6 átmetszés oly örvendetes képződésnek indult, hogy ezen átmetszéseknek teljes Tiszává képződése rövid időn várható és hogy ezen átmetszéseken további bővitési munkák alig vagy csak igen kis mér­tékben lesznek szükségesek. Ellenben a 93., 94., 96., 99. és 100. számú átmetszések 25 méter fenék szélességre történt bővítésük után is csak lassú képződésben vannak. A Szeged és Csongrád közötti 7 átmetszések miként leendő képződéséről tapasztalatok még nincsenek, mert azoknak bövitése csak az 1881. évben fejeztetett be. Minthogy a ministerium a szóban forgó szakaszon levő valamennyi átmetszéseknek teljes Tiszává képződésére nagy súlyt fektet és az árvizek szinének az eddiginél is magasabbra emelkedését az átmetszések teljes anyafolyóvá kiképeztetésétől várja; a lassú képződésben

Next

/
Oldalképek
Tartalom