Képviselőházi irományok, 1878. XX. kötet • 804-856. sz.

Irományszámok - 1878-807. Törvényjavaslat, a közadók kezeléséről szóló 1876:XV. törvényczikk módositásáról

807. szám. 51 végrehajtókat alkalmazni, mivel a főváros rendkívül komplikált viszonyai mellett, az illeték behajtása sok nehézséggel jár s a főváros házi pénztárát, az egyenes adók kezelése és behajtása is tetemesen igénybe veszi. Fenálló törvényeink szerint a városi elöljárók nemcsak a város, mint jogi testület adóhátra­lékát, hanem a saját maguk hátralékait is maguk tartoztak behajtani. így a szolgabirák is, ha köz­vetlen adófizetők voltak. E visszás állapoton csak úgy lehet segíteni, ha az ebbeli hátralékok állami végrehajtók által hajtatnak be. Az 53. %-hoz. Eddig irásbelileg ad personam csak azon adózók intettek meg adóhátralékaik lefizetésére, a kiknek évnegyedi tartozása 10 írtnál nagyobb. Az intések jótékony hatása kétség­telen lévén, javaslom, hogy azok a kisebb adózók ellen is alkalmaztassanak és pedig ott, a hol posta van, posta utján. Ez által megszüntetik az adózóknak azon panasza, hogy a hirdetményi intésről tudomással nem bírhatnak és igy előzetes specziális intés nélkül zálogoltatnak. Az 54. %-hoz. Gyakran fordulnak elő esetek, hogy a hátralékos a végrehajtók megjele­nése alkalmából hátralékát kifizetni akarja. Az 1. pontban foglalt intézkedés tehát részletesen szabályozza, hogy minő eljárás követtessék ily esetekben. A 2. pont meghatározza, hogy mi értendő készpénzjövedelmek és pénzbeli követelések alatt. Szükséges továbbá arra nézve is intézkedni, hogy minő eljárás követtessék akkor, ha az adótartozását sem a hitelező adózónak, sem a foglaltató kincstárnak ki nem fizeti. Erre nézve kimondandónak vélem, hogy a lefoglalt, de esedékességük napján ki nem fizetett követelések az adóhátralék erejéig a kincstárra ruházottaknak tekintessenek és a kincs­tárnak, mint engedményesnek jogában legyen követelési jogát birói utón érvényesíteni, mert csak ez által háríthatók el a tényleg gyakran előforduló olyan visszásságok, hogy az adósok sem az adózónak, sem a kincstárnak nem fizetnek. Gyakran előfordul, hogy a birtokosok a haszonbérre nézve magukat haszonbérlőik által évekre előre kielégíttetik, és igy a haszonbér évekre lefoglalhatlanná válik. Sokszor történik ez összejátszásból. E végből szükségesnek tar­tom a bérlőket kötelezni, hogy azon esetre, ha a bérösszeget félévnél hosszabb időre kifizetik, azt a foglalásnál különbeni szabadosság terhe mellett felfedezzék és okmányilag igazolják. Az 55. %-hoz. E törvényszakaszhoz javasolt kiegészítés Budapest főváros sajátlagos viszonyai teszik szükségessé. Az 56. és 51. %-hoz. Az intéseket, mint már említettem (53. §.) nagyobb mérvben óhajtom igénybe venni. Ezért a kisebb összegű hátralékok megintéseért az eddiginél kevesebb intési illetéket vélek megszabandónak. A zálogolási és árverési illetékek czímén, melyek a község (város) által eszközölt végre­hajtások alkalmával a községi (városi) pénztárt illetik, a községek (városok) nem vehettek be oly összeget, melyből az adóbehajtó személyzet költségeit fedezhették volna, mert adóbehajtási illeték csak akkor volt szedhető, ha a zálogolás, illetőleg árverés tettleg foganatosíttatott. Már pedig igen sokszor megtörténik, hogy az adózó csak akkor fizet, midőn a zálogolás, illetőleg árverés végett a közegek nála megjelennek, hogy így a zálogolást és árverést elke­rülje. A község költsége azonban meg volt, mert a közegek kiküldettek. Még inkább áll ez a szolgabírói végrehajtóknál, a kik nem ritkán mértföldekre terjedő utakat tesznek, minthogy azonban az adózó még az nap hátralékát lefizette, adóbehajtási illetéket nem számithatnak fel. Ezen káros következmények elhárítása végett javaslom, hogy az esedékesség, illetőleg zálogolástól számítandó 3, illetőleg 4 hónap múlva oly esetben is számithassék adóbehajtási illeték, midőn a végrehajtási cselekmény tettleg nem is foganatosíttathatott. Ez előnyös lesz a községek (városok) házi pénztáraira, s nem méltánytalan az illető hanyag fizetőkkel szemben. A 61. %-hoz. E szakaszban foglalt intézkedések azért szükségesek, hogy az adóbehajtó közegek eljárása kellőkép ellenőriztessék s szabálytalan tetteik megtoroltathassanak. 7*

Next

/
Oldalképek
Tartalom