Képviselőházi irományok, 1878. XV. kötet • 619-695. sz.
Irományszámok - 1878-679. Indoklás, „a magyar korona országaiban levő vasutak és csatornák összpontositott telekkönyvezéséről szóló 1868. évi I. t. cz. módositása és kiegészitése tárgyában” készitett törvényjavaslathoz
679. szám. 341 A 2. §-hoz. Az 1868. évi I. t. ez. 5. §-a b) és c) pontjainak rendelkezései a gyakorlatban czélszerütleneknek, sőt majdan kivihetetleneknek mutatkoznak, minthogy a vasutak állománya, illetőleg az azokhoz tartozó területek szélessége egy község határában is annyiszor változik, s maga a vasútvonal menete annyiszor törik, hogy azt ugyanannyi alkatrészre pontosan beosztani alig lehet. Ennélfogva, tekintettel arra, hogy ezen művelet kizárólag telekkönyvezés czéljából történik, arra pedig elégséges, ha a vállalat egy község határában levő birtoka egy alkatrészbe foglaltatik,, czélszerű módosításnak mutatkozott a javaslatba hozott intézkedés, ha az egy község határában fekvő földbirtok egy alkatrésznek vétetik, akkor elesik annak szüksége is, hogy annak középszélessége és hossza kitüntettessék, mert az tulajdonképen csak arra szolgál, hogy az egyes alkatrészek térfogata kiszámítható legyen. A mi pedig az ennek kapcsában javallott azon intézkedést illeti, hogy a később szerzett birtokterületek, mint külön alkatrészek hozzájegyzendők, az azért tétetett, mert a telekkönyvi rendszernek jobban megfelel, mint az 1868. évi I. t. ez. 37. és 38. §§-nak azon rendelkezése, melynél fogva a később szerzett birtokterületek az előbbi alkatrészek egyikéhez hozzájegyezendők, mely hozzájegyzések az eddigi tapasztalás szerint gyakrabban fordulnak elő, mintsem talán a törvény meghozatala alkalmával feltételeztetett. Igaz ugyan, hogy azon többször előforduló esetben, midőn csak 10—20 nölnyi terület szereztetik, ugyanannak mint külön alkatrésznek a térképen való kitüntetése nehézséggel fog járni, de ezen technikai bajon majd segit a gyakorlat. A 3. és 4. §-okhoz. Az itt javaslatba hozott módosítások szükségét a tapasztalás indokolja, mert az e tekintetben fennálló törvényes intézkedés a gyakorlatban részben kivihetetlennek, részben czélszerűtlennek bizonyult. Az 1868. évi I. t. ez. 11. §-a szerint ugyanis, a hitelesítés alkalmával felmerült vitás pontok elintézésénél a közlekedésügyi ministeri kiküldött — mint a kinek működése ezen törvény értelmében különben is inkább csak a vasutak feletti felügyeleti minőségű — nem vesz részt; mégis a törvény 9. §-a szerint a határnapok kitűzése ugyanezen ministeri kiküldöttre van bizva, holott ismét a következő 10. §. értelmében az iratok az illető vidéki telekkönyvi hatóságoknál beadandók. Eltekintve már most azon összeférhetlenségtől, hogy a határnapok kitűzése ezen kizárólag csak jogi természetű ügyben, az arra befolyást nem gyakorló közlekedésügyi ministeri kiküldöttre van bizva, ugyanannak nincs is módjában a határnapokat kitűzni, miután az iratok nem ő nála, hanem az illető telekkönyvi hatóságnál beadandók. Ennek következtében, nehogy a vállalatok által hitelesítés alá terjesztett munkálatokban előforduló s a hitelesítés elrendelése előtt javítható hiányok miatt, melyek megszabott eljárás betartása mellett csak a helyszínén lennének eszközölhetők, a bizottság működését megszakítani kénytelen legyen, azon gyakorlat fejlődött: miszerint a vállalatok a központi hivatalnál adják be a munkálatokat, hol azok előbb megvizsgáltatnak s a honnan e szükségesnek mutatkozott javítások eszközlése után, és pedig mindjárt a szükségelt számú végzési nyomtatványokkal és a határidők jegyzékével, mely utóbbiak kitűzésével a közlekedési ministerium a központi telekhivatal főnökét megbízza, az illető telekkönyvi hatóságoknak megküldetnek. Ilyen értelemben intézkedik már a régibb vállalatok hitelesítése tárgyában kiadott 1870. évi 2150. sz. alatt kelt ministeri rendelet, melynek czélszerűségét még azon fennérintett körülmény is ajánlja, miszerint a központi telekhivatal az előterjesztett munkálatok hiányainak kijavítását előzetesen eszközölteti.
